Harmadik fejezet - Sztárpalánta

/Brynn Carrington/

- Te szerencsétlen! Nézd meg mit műveltél! - kel ki magából Evelyn, az egyik lány, aki szintén a bárban dolgozik.

Hosszú szőke haja hullámokban omlik vállaira, miközben dühtől csillogó égszínkék szeme szikrákat szór. Hogy miért is? Ó, ez egyszerű! Az előbb véletlenül leborítottam vérvörös koktélruháját a fantámmal, így az ölébe borult az egész. Mentségemre szóljon, hogy egy buckán ment át a kocsi!

- Nem az Ő hibája, hagyd már Evelyn! - szól rá Ivy, aki a sofőrünk mellől csitít mindenkit, akire ráfér.

- De leöntötte a ruhámat! Hogy fogok így találkozni a hírességekkel? - nyafog.

- Nem mondták még neked, hogy mennyire szőke vagy? Nézz már magadra! Nem celebekkel fogunk találkozgatni, hanem megbízásunk van! - kiabál a mögöttem lévő sorból a sötét hajú Mia, de látszólag elvetette a sulykot, ugyanis Evelyn mérgében átmászik az üléseken, és elkezdik egymást tépdesni.

Kezdődik... megint. A kék fülhallgatómat gyorsan előszedem, és a hangerőt is a maximumra tekerem, hogy ne halljak egy árva mukkot sem az egész veszekedésből. Ivy rosszallóan néz hátra, de nem foglalkoznak vele a hátul ülők.

Összesen hatan utazunk a kilenc személyes kisbuszban. A sofőr jobb oldalon, mellette Ivy, a középső sorban én, az ablak mellett (bal oldalon), aztán Evelyn (aki időközben változtatott a helyzetén) és leghátul Mia, meg a vörösbarna hajú Trixie.

Szegény olyan csendes, amikor velünk utazik, bár meg tudom érteni, hiszen teljesen őrültek ezek a lányok. Mia és Evelyn folyton egymást basztatja, így mi mindig élvezhetjük a műsorukat - ingyen.

Megpillantom a táblát, amin nagy betűkkel díszeleg a Hornsby felirat. Ünneprontóként Evelyn visszamászik mellém, és jól meglök, mire lefejelem a sofőrünk ülését.

- Nyomorék! - sziszegem a fogaim közt, mire óvatosan ülőhelyzetbe tornázom magam.

- Nyugi már Brynny, viszontláthatod a drága sztárpalántádat, nem kell félni! - hisztérikus rohamot kap, mire felmegy bennem a pumpa. Mi az, hogy Brynny?! Mi az, hogy az Én sztárpalántám?! Mi az, hogy tud róla?!

- Kitekerjem a nyakad, te ribanc? - nézek a szemébe, mire két perc után elneveti magát. 

Mindig is tisztában volt vele, hogy velem nem érdemes ujjat húzni, de sosem fogadja meg a tanácsokat ezzel kapcsolatban. A munkahelyen inkább kerüljük egymást, de utazáskor elkerülhetetlen a vita, amit szegény sofőrünknek, Billnek is végig kell hallgatnia.

- Azt hiszed félek tőled? - kacarászik.

- Idegesítő hangokat hallok. Mintha Evelyn macskájának a nyivákolását hallanám, miközben valaki éppen borotválja! - mondom, mire a végére egyszerre tör ki belőlünk a nevetés, kivéve persze Evelynből.

A mindene a macskája és utálja, ha szórakoznak vele.

- Lányok, megérkezünk tíz perc múlva, bírjátok ki! - szól Bill, csak egy pillanatra elnézve a tükörtől.

- Le akarja borotválni a macskám! - sipákol a szőkeség.

- Én? Hozzá sem érnék ahhoz a dagadt zsírgolyóhoz! - teszem magam elé a kezeimet, közben a fejemet rázom.

- Te kurva!

Na igen. És innentől kezdve tekinthetjük a témát lezártnak, miután sikeresen egymásnak estünk, és téptük egymás haját. Oké, ez nem igaz, mert, ha hozzámérne, nem úszná meg élve. Vagyis, ha a hajamhoz. Az tiltott terület, plíz!

Hornsby. Nem jut róla eszembe semmi, de nem is igazán érdekel. Bár, ha jobban belegondolok... Nem is tudok róla semmit, akkor mi jutna eszembe?

Még mindig a sztárpalántán jár az agyam, már, ha egyáltalán az volt. Tökmindegy... Viszont kicsit sajnálom, mert William biztos kirángatta a szobából, vagy, ha onnan kijutott, akkor az ajtóból ráncigálta vissza a pulthoz, hogy fizessen. Basszus... akkor viszont megtudta a nevem! Ó, te jó ég!

- Brynn, itt vagy? - szól hátra Ivy, mire eszeveszetten forgatni kezdem a fejem.

- Hogyne - felelem fáradtan.
Evelynnel még pár perces civakodásba kezdünk, de Bill megnyomja a rádió gombját, ezzel elcsitítva minket.
- Halkan, lányok! - néz ránk a visszapillantó tükörből.
Megforgatom a szemem és a rádióban szóló Britney számra koncentrálok, de hamar felváltja valami újságíró vagy riporter szava.
- Üdvözlünk titeket köztünk! Alig vártuk már, hogy gyertek! Nos, kezdhetjük? - kérdezi a tévés, riporter vagy újságíró. Elnevezem Alexnek.
- Természetesen - feleli valaki, kicsit mélyebb hangú.
És azok az unalmas kérdések hangzanak fel, mint a legtöbb interjúban, szóval nem is méltatom magam arra, hogy figyeljek.
Azonban akármennyire is próbálkozom, csak hallgatom a beszélgetést, mikor egy ismerős hang válaszol.
- Ő az - suttogom magam elé, de sajnos nem elég halkan, mert a többik mind egyszerre kérdezgetik, hogy "Mi van?".

Második fejezet - "Baszódj meg..."

/Luke Hemmings/

Kis fejfájás gyötör, így kénytelen vagyok végérvényesen is felkelni. Unottan rúgom le magamról a paplant, aztán csukott szemmel felülök az ágyban. Hmm... Olyan... Nem az otthoni illat... Te jó ég! Tegnap nem mentem haza a srácokkal!

Rögtön kipattan a szemem, és elkezdem felhúzni magamra a gatyám, meg az előző nap használt ruháimat.

Egy neon sárgában pompázó cetlin megakad a szemem, közelebb sétálok hozzá, és elolvasom. Na szép, itt hagyott! Bár... el kellett mennie. Ez lehet azt jelenti, hogy maradt volna?

Idegesen kapkodom fel a pulcsimat a földről, ami annyira gyűrött lett, hogy fogalmam sincs mit csináltam vagy csináltunk vele, vagy mit nem. Tisztán emlékszem az estémre, és kijelenthetem, hogy az egyik legjobb volt. Nos, nem tudom, hogy találkozunk- e még, de az biztos, hogy hamar el kell innen tűnnöm, mielőtt még valami biztonsági őr kirángat az utcára.

Tíz perc múlva elhagyom a szobát, és lesétálok a földszintre. A padlón és a lépcsőn úgy szint fekszenek emberek, így kénytelen vagyok egyesével kikerülni őket, mert, ha véletlenül felbukok valamelyikben, azzal nem csak neki, de saját magamnak is ártok vele. Az kéne még, hátha kimegy a bokám!

Szlalomozva, de sikerül kikecmeregnem az emberek közül, akikből dől az alkoholszag. Nem szokásom inni, vagy, ha esetleg odáig jutnék, akkor sem iszom részegre magam. Annyira azért nem vagyok felelőtlen! Ráadásul, ha a srácokkal elszalad a ló, valakinek gondoskodnia kell a hazajuttatásukról is, nem igaz?

Már éppen nyitnám ki az ajtót, mikor beáll elém egy hatalmas, kopasz fickó, így elállva a kiutat.

- Hová-hová, öcsi? - teszi keresztbe karjait, majd lök egy picit a fekete napszemüvegén, amitől még inkább kidobó kinézete van.

- Haza - biccentek és kerülném ki, de megragadja a vállam és visszaránt.

- Fizess! - terel a bár felé, én pedig értetlenkedve kapkodom a fejemet.

- Tessék? Itt valami félreértés van, nem ittam egy kortyot sem! - próbálom menteni a menthetőt, de csak nem sikerül.

- Nem is, viszont az éjszakát - ahogy elnézek rajtad - itt töltötted. Márpedig Brynn- nek nem fizettél - jelenti ki közömbösen, mire én már annak a határnak a szélén állok, hogy mindjárt lefejelem az asztalt.

Nem kellett volna belemennem semmibe, mert -, mint kiderült - Brynn valójában nem csak rúdtáncos... Bár, mit is gondolhattam volna? Ártatlan, tiszta kislány? Ja, persze, valamelyik másik életben...

Előkotrom a pénztárcámat, amit a farmerzsebemben hagytam még tegnap. Nem hiányzik egy fitying sem belőle, így az asztalra csapok ötven dollárt a csapos elé, aztán kirántom a karom a kidobó kezéből, majd szép lassan, nyugisan távozok.

Mögöttem még megy a duruzsolás, mikor kilépek a nagy táblákkal ellátott környékről, de hát mit tehet az ember? Egyszerű: felvesz egy napszemüveget, egy kapucnis pulcsit és világgá megy... Na jó, nem világgá, de el innen.

Sosem értettem azokat a lányokat, akik pénzért árulják a testüket. Nem szoktam csúnya szóval illetni őket, mert nem tudhatjuk, hogy min mennek és mentek keresztül az évek alatt. Na meg, hogy mi vette rá őket erre munkára.
Töröm a fejem, hogy hová rakhattam a mobilomat, de nem jut eszembe. Belenyúlok a farzsebembe, ahol egy kis dudort érzek. Mikor meglátom nagy becsben tartott IPhone- omat, azonnal megkönnyebbülök, és bizsergő ujjakkal felhívom a haverjaimat.
- Igen, itt az Irwin rezidencia. Hood asszisztens vagyok, miben segíthetek? - kérdezi minimális röhögéssel Calum.
- Nincs kedvem viccelődni, úgyhogy toljátok ide a seggeteket a kocsival! - járkálok fel-alá az épület előtt.
- Elnézést uram, nem tudom miről beszél és, hogy hová kéne menni. Kérem, hívja vissza később a rezidenciát. Köszönöm!
- Várj! - még be sem fejezem a mondatom, máris lecsapja a telefont.
Baszódj meg, Calum, baszódj meg!

Első fejezet - Hamarabb keltem fel

/Brynn Carrington/

A csókja annyira szenvedélyes, édes és vadító. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy most pont velem van, nem pedig mással. Csak velem, az én karjaimban.

Oké. Általában egyáltalán nem vagyok az afféle kapcsolatok híve, hogy sokáig tartsanak, és azt hiszem, ez most sem lesz másképp.

A számat végighúzom érzékeny bőrén, bele-belenyög egy kicsit, mire abbahagyom. Szemeim végig az övéit pásztázzák, azokat a csodás, kék szemeket, amik leginkább a hazámra emlékeztetnek, az otthonromra, Ausztráliára - ahol most is vagyok. Csillognak a holdfényben, ami aligha feltűnik a sötét szobában elhelyezkedő világos függönyök mellett. 

- Gyerünk! - szól rám pajkosan, mire elszakadok a gondolataimtól, és ismét visszatérek a tárgyhoz.

Lekapja rólam a felsőt, s rögtön a melltartópántom felé nyúl, hogy egy mozdulattal ki tudja csatolni.

A srác minden "lépésemet" figyeli, le sem veszi a kezemről a látószervét. Róla én húzgálom lefelé a már szinte rá izzadt Nirvanás pólót. Utána lehajítjuk magunkról a nadrágot, és következhet a fehérnemű.

~*~

Reggel egy szempillantás alatt kiugrok az ágyból, mikor vékony szemhéjamon keresztül érezni kezdem a nap hívogató melegét. Magam mellett tudhatom még mindig azt a fiút, akivel az éjszakát töltöttem. Békésen, halkan szuszog a franciaágyon, szeme meg sem rebben, nem kel fel a hangoskodásomra.
Mikor ránézek akaratlanul is elmosolyodok, de fogalmam sincs miért. Nem is ismerem! Ő sem engem!

Valószínűleg soha többé nem látjuk majd egymást, ha csak nem lesz visszatérő vendég, és nem támad kedve játszani egy kicsit. Nos, én mindig vevő vagyok az alkalomra, úgyhogy várom szeretettel.
Pakolászok a gardróbomban, mikor Ivy benyit, de intek neki, hogy csendesebben, mert vendégem van.
- Ki ez? - sutyorog a fülem mellett.
- Nem tudom. Egy srác - nem nézek rá, egyszerűen csak pakolgatom a ruháimat.
- Nem tudod ki és lefeküdtél vele? - parodizál. Tudom, hogy egyáltalán nem érdekli, hisz' ő is járt már így számtalanszor, hogy "elfelejtette" megkérdezni ideiglenes partnere nevét a nagy hancúrozás közepette. Biztosra merem állítani, hogy velem kevesebbszer fordult elő, de nem hencegek vele -, nincs mivel.
- Ivy! - nézek mélyen a szemébe. - Tényleg nem tudom ki, de biztos valami híresség vagy mit tudom én! - legyintem meg vállaimat, mire résnyire szűkíti szemeit.
- Híresség? És csak most szólsz? - hisztizik direkt. Idegesít az ilyen viselkedés, ezt nagyon jól tudja, még sem hagy fel vele.
- Halkabban lehetne?
- Mi az, csak nem megenyhült a kicsi szíved, Brynny? - becézget, ami egyáltalán nincs ínyemre.
- Utálom, ha így hívsz! - mérgesen méregetem, majd újra a cuccaimnak szentelem figyelmemet.
- Tudom. De mindegy, nem ezért jöttem. Ma indulunk Hornsby- ba, pár napig ott leszünk, aztán hazajövünk. Gondoltam szólok, hogy tudj róla, mert mindenki jön. És ez alól nem bújhatsz ki! - emeli fel az ujját, és fenyegetően mustrálni kezd.
- Oké, felfogtam - veszem félvállról a dolgot.
- Pakolj, két órád van! - ütögeti meg a vállam, aztán kimegy a szobából.

Még csak fél nyolc van, szóval marad kerek fél órám az indulásig. A bőröndöm tele van ruhákkal, de a többi holmimat még nem helyeztem bele, pedig már éppen ideje lenne.
Kivánszorgok a fürdőszobámig, és végignézek magamon. A sminkem elkenődött, pedig nem is sírtam, a hajamról nem is beszélve, ami úgy néz ki, mint egy feldúlt szénakazal. Ha cuki akarnék lenni - meg perverz -, akkor azt mondanám, hogy olyan, mint ahol most keféltek... Hah, de vicces!
Megragadom a kéknyelű lobboncszaggatómat - fésűmet - és elkezdem végighúzni a sima tincseket a durva tárggyal.
A következő lépés a fogmosás, smink felrakása, és egyéb ilyen tisztálkodás. A fogkefém is kék színű, ahogy körülöttem szinte minden. A bár felett van a lakásunk, így sokkal könnyebb volt berendezkedni, na meg örülök, hogy olyan dolgokat vehettünk, amik magunknak is tetszenek.
Mozgolódásra leszek figyelmes, mikor kilépek a szinte csurom vizes szobából. Az ágyra pillantok, de csak a fetrengő "páromat" látom, amint éppen küzd a takaróval, miközben alszik. Egész aranyos... Várj, Brynn, miket beszélsz te?! Megbuggyantál, vagy mi?!
A kezemben tartott neszeszerem lehajítom a bőröndbe, utána a törülközőt, aztán rácsapom a poggyászom tetejét a csomagomra.
Kicsit lármásra sikeredett a készülődésem, mert azt hiszem sikerült felvernem a fiút. Ugyan még nem nyitotta ki a szemét, de biztos, hogy most már nem alszik mélyen, maximum abban reménykedhetek, hogy félálomban van.

Azt hiszem ezzel nem mondtam el semmit, ami a nevemet illeti, vagy a helyet, ahova menni fogunk. Sosem jártam még Hornsbyban, pedig itt lakom a szigeten, nem kerülne sokba, hogyha el akarnék utazni. Persze mindenképp visszajönnék, mert itt a lakásom, a munkám, és minden más is, ami ide köt.
Egy utolsó pillantást vetek a fiúra. Nem tudom, fogom- e még viszont látni, de az biztos, hogy ezt az éjszakát sosem felejtem el.

Trailer, könyvborító és egyebek

Hi guys! 

Gondoltam hozok nektek valamit, amitől talán még jobban várjátok majd a közelgő első fejezetet! Minden saját készítésű!

Talán valakit/valakiket érdekel, hogy hogyan is keletkezett ez a történet, mi lesz a továbbiakban, vagy mire számíthattok.

Minden erőmmel azon leszek, hogy megfeleljek nektek, de elsősorban inkább magamnak. Anélkül nem is érdemes írni!

Egyszer egy olyan 1D- s blogon jártam, aminek a designja nagyon ronda volt. Ezzel nem a készítőt akarom szidni vagy nem szidni, de egyrészt neki köszönhetem, hogy létrejött a történetem. 

Már fogalmam sincsen, hogy melyik volt az a blog ( ha lenne, akkor sem írnám ki ), viszont nagyon sok idézetet találtam az írásról, írókról és olvasókról, ami megmelengette a szívemet. Tudni kell, nem eszek embert, de azt hiszem, hogy miután azokat elolvastam, sokkal több érdeklődést fektettem a kritikaírásba, blogolásba, írásba és szerkesztgetésbe. Ennek körülbelül két- három hónapja volt az első időpontja, amikor elhatároztam, hogy igenis minden blogomat befejezem rendesen, gyönyörű véggel!

Úgy gondolom, minden történet megérdemel egy szép vagy nem szép befejezést, mert, ha már annyit foglalkoztunk a szereplőkkel és minden mással, akkor illik befejezni. Nem csak magunk miatt, a szereplők miatt, hanem azokért is, akik lépten-nyomon követtek bennünket!

Tehát, ott tartottunk, hogy részben egy 1D- s blognak köszönhettem a kialakuló történetem. 

Igen, nélküle talán még mindig azon az elven élnék, hogy " Ó, ez csak egy történet, kit érdekel, ha nincs vége? ". Mennyien láttátok a Csillagainkban a hibát? Mennyien olvastátok? Hazel olvasott könyvének volt vége, mégis meg akarta tudni a jövőt. Akkor most Mi, írók, gondoljunk bele, hogyha abbahagyunk egy történetet, hány Hazelféle ember lesz szomorú! Ezt akarjuk? Bizonyára nem. Ezen tessék elgondolkozni!

Na igen... Maga a történet az április 11- 13 között született meg, vagyis az alapja. Éppen versenyről tartottam hazafelé, meg odafelé, így a hat órás kocsiútnak köszönhetően ( 6 pénteken, 6 vasárnap + míg Sopronból elmentünk Bécsbe, meg vissza szombaton és vasárnap ) bőven volt időm átgondolni. 

Úgy hiszem, hogy ilyen 5sos fanfiction még nincsen, így minden kedves rajongót kérnék, hogy ne lopja a történetet, találjon ki magának! Persze ez nem csak rájuk vonatkozik, hanem mindenki másra is!

Elsőre úgy gondoltam, hogy csak Luke szemszögéből olvassátok majd a történetet, de belegondoltam, hogy vannak olyanok, akik talán jobban szeretnek nem fiú szemszögből olvasni, szóval változtattam.

A kinézeten nem kellett sokat gondolkodnom, azon viszont annál inkább, hogy honnan rendeljek trailert és könyvborítót. Nos, időközben mindkettőt megtanultam elkészíteni, így már nem is volt kérdéses, hogy saját szerzeményekkel bővítem a blogomat -, mint például a fejléc ( az is az Én munkám ).

A családomban kevesen tudják, hogy blogolok - helyesbítek:, hogy intenzíven blogolok. 

Mindegyikőjük csak annyit lát, hogy egész nap a gép előtt pihenek, de senki nem veszi a fáradságot, hogy megnézze, mit is csinálok. Nem azt mondom, hogy üljön mögéd és nézze, hogy milyen betűket pötyögsz be a bejegyzésedbe, de azért ne szóljanak már le azért, mert dolgozol!

Anyukám szerint többet kéne a tanulással foglalkoznom, nem pedig holmi blogokat vezetnem, ráérek nyári szünetben is! Persze ezzel nem értünk egyet, ellen is szoktam szegülni, csak éppen nem ér semmit!

Ha valami ér nektek annyit, ne hagyjátok veszni! Harcoljatok érte addig, míg van miért! Ha később nem lesz, megbánod, hogy nem tetted!

Amikor eltiltanak a géptől, úgy érzem, hogy kitépik a szívem egy darabját. Nem, nem azért, mert annyira gépfüggő lennék, hanem, mert ezzel cserbenhagyom az olvasókat. Márpedig nem szándékozom!

Ők ezt soha nem értették és nem is fogják, hogy miért fontos nekem ennyire ez az internetes közösség, de nem bánom. Amíg örömömet lelem benne ( mostanában egyre inkább csak ez okoz boldogságot ), addig mindenképpen írni fogok!

Talán elkalandoztam egy kicsit és kitértem a megtaposott útról, de lehet, hogy helyesen tettem. Mindenesetre remélem várjátok a következő, első fejezetet! 

Brynn