Hatodik fejezet - Ugyanott, ugyanaz

/Luke Hemmings/

Néha azt sem tudom, hogy nevessek vagy sírjak az ilyesfajta megnyilvánulásokon. Oké. Próbálok úgy viselkedni, ahogy kell, ahogy megérdemlik, csak az a baj, hogy a legtöbbje pont az ellenkezőjét érdemli!

Még mindig ott állok a férfi mosdóban, miközben a hallottakat dolgozom fel. Semmi közöd hozzá! Hmm, talán igaza van. De, ha így áll hozzá, akkor én miért erőltetem az egészet? Nem értem...

Már azt sem tudom miért jöttem ide, így kiballagok a srácokhoz az aulába. Mindegyik mereven néz maga elé, szemük sem rebben, én pedig az egészből nem értek semmit.

- Mi folyik itt? - suttogom. Tudom, ha ilyen helyzet van, hogy mindegyikük hallgat, akkor csak valami rossz történhetett.

- Emlékszel még Norine- ra? - teszi fel a kérdést Ash, miközben maga előtt játszik az ujjaival. Malmozik, vagy hogy mondják.

Összeszorul a torkom és hirtelen túl sok nyálam keletkezik. Muszáj vagyok legyűrni, így egy hatalmasat nyelek.

- Igen.

- Nos, tudtad- e, hogy akkor, ott nem történt meg az, amire számítottunk? - kérdez újból.

Egyre jobban nyugtalanít ez az egész. Mégis hogy történhetett ez, és miért nem szóltak? Vagy csak most tudták meg?

Majd később még rátérek a témára, de nem akarom jobban feszegetni a határokat, sokkal jobb lesz, ha nekikezdünk a dalírásnak és arra koncentrálunk.

Calum a telefonján játszik, Ash a ceruzájával pöcköli Michael fülét, aki éppen próbálja elterelni a figyelmét azzal, hogy dallamokat ír le. Mosolyogva nézem őket, aztán eszembe jutnak a régi szép idők, amikor még Ashék garázsában próbáltunk és állandóan a videó játékokat nyomkodtuk, aztán ha végeztünk, széthordtuk őket a házban. Az volt a legviccesebb.

Ha lelépnék, úgy sem vennék észre... De nem, olyat nem csinálok!

- Nagy baj lenne, ha Én most lelécelnék? Van egy kis elintéznivalóm - dörzsölöm a tarkómat és közben próbálok oldalra nézni, nehogy a fiúk dühös pillantásait kelljen elviselnem.

- Menj csak! - legyint Calum. - Majd, ha kérdezik hol vagy, megmondjuk, hogy mára ennyi volt - mosolyog rám a telefonja mögül.

- Ja, emiatt ne parázz! - támogatja Michael.

- De egyet mondj meg! - tartja fel az ujját Ash. - A lánynak köze van ehhez, akivel... Akivel tegnap találkoztál? 

- Ömm... Egy kicsit? - kérdezem, mire elnevetjük magunkat.
Éppen indulnék kifelé, mikor valaki megragadja a karom hátulról. Visszafordulok és Ashsel találom szemben magam.
- Vigyázz! Norine itt van - suttogja úgy, hogy csak én halljam.
Megint nyelek egy nagyot, aztán biccentek.
- Nem jössz velem? Megmutatom a lányt.
- Hmm - gondolkozik. - Ölessem meg magam és lássam a barátnődet, vagy maradjak itt, hogy ne érjen bántódás... Nagy dilemma....
- Hé! - csapok a fejére - Egyébként meg nem a barátnőm!
- Na menj! - tol ki az ajtón.
Ő is jön utánam, követ, mint egy kiskutya.
- Utoljára a mosdóban láttam - gondolkodok hangosan.
- A mosdóban? - néz furán. - Mit kerestél Te a nőiben?
- Mi? Nem, nem! Ő volt a férfiben!
- Aha, persze - mosolyog.
- Higgy amit akarsz!
Megyünk tovább, túl a mosdón, amikor meglátjuk egy csapat lánnyal. Elbújunk az oszlop mögött, nehogy észrevegyenek minket az üveggel eltakart szobából.
- Ő az - mutatok a lány felé.
- A szőke? - kérdezi.
- Nem, a mellette lévő! A barna!
- Mi? Te teljesen hülye vagy?! - akad ki.
- Én? Én vagyok a hülye? Már miért?
- Mert mégis ki más lenne? Összejöttél vele? Ah, borzalmas vagy! Tudod, hogy ártott nekünk! Miért csinálod ezt?!
- Nem vagyunk együtt! Egyébként meg nem ártott!
- Mondom, hogy hülye vagy! Az ott Norine!

Ötödik fejezet - "Legszívesebben..."

/Brynn Carrington/

Amikor ott állsz a munkaadód előtt, de nem tudsz megszólalni. Amikor már érzed az ereidben pezsgő forró, pirosas vért és már mindenütt hallod, még a füledben is.

Most pontosan ugyanezt élem át. McCartney, aki a bárt vezeti odahaza, most ide hozott Hornsbyba, hogy táncoljunk és koktélokat keverjünk. Ivy mellettem csöndben majszolgat egy sydneyi csokoládét, aminek a háromnegyede már hiányzik.

- Most pedig! - csapja össze a tenyerét a férfi. - Mondok néhány szót arról az emberről, akié ez a hely - mutat körbe a mindenhol kárpittal kirakott báron.

- Már elnézést! - fordítja oldalra a fejét Trixie és belekezd. - Csak egyedül lesz? Nem az volt, hogy egy hatalmas csoport jön?!
Na igen. Ezen mind felháborodunk, Evelyn még az asztalt is csapkodja, miközben dühöng.
- Csituljatok, lányok! Ha megengeditek, befejezném!
Megforgatjuk a szemünket, McCartney pedig ismét elkezdi ecsetelni a mondatokat.
- Nem egy szokványos vendég. Szeretném, ha mindannyian eleget tennétek azért, hogy jól érezze magát. Igen, még te is, Brynn! - néz felém szúrósan, mire megfordulok a székkel. - Szóval! Elég nehéz ügyfél, volt már sitten, de titeket nem fog bántani. Továbbá jó lenne, ha... - a mondatnak vége szakad, belép egy kopasz, néger figura, aki kinézetre nagyon hasonlít Willre.
- Sziasztok, lányok! - mosolyodik el kajánul, nekem pedig még a szőr is feláll a hátamon.
- Ki kell mennem a mosdóba! - próbálkozok azonnal, választ nem várva kirohanok a legbiztonságosabb helyre.

Lecsúszok az ajtóról, miután nekinyomtam magam, aztán mikor földet érek, pityeregni kezdek.
- Szánalmas munka! Nem is tudom annak idején miért vágtam bele... Rossz itt nekem, de itt hagyni már nem tudom. A nyomomban vannak. Ez az egyetlen esélyem, hogy megússzak mindent...
Nyílik az ajtó, én pedig elképedek. Kisírt szemem van, ami tágra nyílt, de akkor sem ez érdekel a legjobban.
Farkasszemet nézek az előttem álló szőke cicababával, aki a férfi oldalt képviseli. Gyönyörű óceán- és tengerszínű szeme azonnal észreveszi az enyéimet, még rabul is ejtik.
- Mit keresel itt? - hangom összecsuklik.
- Hát... Azt hittem, ez a férfi mosdó - idegesen beletúr gondosan megcsinált hajába, én pedig úgy meredek rá, mintha másik bolygóról jött volna. - Miért sírsz? - guggol le mellém.
- Nem sírok! - ellenkezek, kezemmel pedig a maradék sminket tüntetem el, ami elkenődött.
- Ugyan már!
Felállok mellőle, elfordulok, így Ő mögém kerül. Mély lélegzeteket veszek, erőt gyűjtök, és visszafordulok.
- Hallottalak nem olyan régen a rádióban. - köhintek.
- Komolyan? - arcán egy icipici félelem tükröződik, ha nem csak játszik velem a szemem.
- Igen. Gondolom te voltál... - szünetet tartok. - Luke.
- Honnan... - néz nemértően - Ah, Jimtől?
- Az ki? - vonom fel a szemöldököm.
- A riporter.
- Ja, Alex! - bólogatok. - Nem tudtam a nevét, így elneveztem.
Beáll közénk a néma csönd, ami engem nagyon frusztrál. Egyszerűen nem érzem jól magam valaki más társaságában, ha csend van.
- Mennem kell - felemelem a földről az időközben leesett válltáskámat és kitolnám az ajtót, de a szőke elém áll.
- Miért kell? Miért sírtál? Miért vagy itt? - bombáz kérdésekkel.
- Én... Semmi közöd hozzá! - fintorgok és ellököm az útból.
- Egy pillanatra csak van időd! - áll mereven, aztán hirtelen mégis megragadja a csuklóm.
- Tényleg nem értem, miért akarsz belekeveredni! Maradj inkább biztonságban, minthogy ilyesmiken törd a fejed! A sírás meg... Meg sem történt! Nem találkoztunk, felejtsd el, hogy itt voltam!

Nehezemre esik úgy viselkedni vele, ahogy, és igazság szerint összeszorul a szívem -, igen, még nekem is van-, de alapból nem lenne jó ötlet, ha összeismerkednénk. Hogy miért? Sok fiú-lány kapcsolat vége az lett, hogy összejöttek, aztán szakítottak. Nos, én egyenlőre egyiket sem akarom, így jobb, ha mindenkitől távol tartom magam.
Idegesen visszatrappolok a megbeszélőszobába, de csak Ivy- t találom bent.
- Hol vannak a többiek? - szipogok megkönnyebbülten.
- Eltűntek. De hé, miért sírsz? - biggyeszti le ajkait.
- Nem sírok! - rázom meg a fejem. - És találkoztam a szőkével.
- Komolyan? Itt van? Találkoznom kell vele! - tapsikol örömében.
- Nem, nem kell! Legszívesebben elfelejtetném vele azt az éjszakát... - morzsolom magam szótlanul, belülről. Hagyom, hogy a fájdalom tegye amit kell, mert nekem már úgyis mindegy.
- Menjünk! - megragadom "barátnőm" karját, és kihúzom a szobából.
Útközben nekimegyek egy színes hajú fiúnak, aki rám mosolyog, én viszont csak egy haloványat kanyarintok magamra.

Negyedik fejezet - Barátok

/Luke Hemmings/

Most éppen egy rádiónál vagyunk, és meginterjúvolnak minket. Hogy hogy kerültem haza? Áh, egyszerű. 

Megszoktam, hogy a srácok néha nagyon vicces kedvükben vannak, így mindig fel kellett készülnöm, ha valami olyan helyre mentünk, nehogy úgy járjak, mint ugye ma reggel. Nem terveztem, hogy ott töltöm az éjszakát, de másként alakult, így kénytelen voltam belátni, hogy magamra vagyok utalva, és a fiúkra sem számíthatok a bohóságuk miatt.

Gyalog és tömegközlekedéssel jutottam haza. Igaz, kicsit tovább tartott, mint kocsival, de indulás előtt pont sikerült hazakecmeregnem, hogy zuhanyozni is tudjak, meg új culákat felvenni.

Szóval ott tartottam, hogy egy rádiónál vagyunk.

- És, hogy álltok a lányokkal, fiúk? - kérdezi kissé nevetve Jim, a riporter.

Erre összenézünk, ösztönösen felkacagunk, mert annyiszor feltették már ezt a kérdést, hogy meg sem tudjuk számolni.

- Nos... - köhintek és megköszörülöm a torkom. - Jelenleg szinglik vagyunk - tudom le ennyivel, de persze tudom, mi lesz a folytatás.

- Ajj, ezt mindenki tudja! - improvizál J., ami nekem nem éppen tetszik. - Meséljetek még! Valami biztos akad, amit nem mondtatok el!

Megint összenézünk. Mind a négyen ugyanarra gondolunk, de tudjuk, ha ez kitudódik, akkor senkinek nem lesz nyugta. Persze, ha a bár nevét nem említjük, akkor no problem, de egyébként meg... Akkora felfordulást okoznék, hogy helyre se lehetne állítani.

Michael egy kicsit megdönti a fejét, aztán Jim- re néz.

- Jim! Ami a lányokat illeti! Tudod, már mindenkinek elmondtuk nem tudom hányszor, hogy nem fogjuk kihasználni a rajongóinkat, nem élünk vissza vele. Ugyanúgy szeretjük mindegyiket, nincs kivétel! Szinglik vagyunk, ki tudja meddig. Viszont! - emeli fel a mutatóujját. - Ha lenne is valakink, akkor sem mondanánk el addig, míg a lány nem akarja, mert valljuk be, nem egyszerű egy híresség barátjának vagy barátnőjének lenni - biccentget színes hajú barátom.

- Érdekes válasz Michael, de attól még a fiúktól is megkérdezném ugyanezeket! 

- Mind ugyanúgy gondoljuk, ahogy Michael - szólal meg Ashton, aki éppen a legkényelmetlenebb pozícióban foglal helyet egy bőrkanapén.

- Ezt gondoltam. Na és, mi van azokkal, akik nem ismernek titeket? Ők szóba kerülhetnek? - kérdezi Jim érdeklődve, hogy megtudjon valami külsőséges információt.

Lefehéredik az arcom, de közben úgy érzem, mintha az egész lángokban állna. Calum biztatásképp megpaskolja a hátam, én meg próbálok elbújni, persze nem sikerül. 

- Luke, ni csak, hogy bevörösödtél! Mondd csak, mi az oka? Van valaki, aki több, mint barát? - kezd az agyamra menni.

- Hát... - vakarom meg a tarkómat, miközben egy értelmes válaszon gondolkozom. - Ami azt illeti... Tegnap találkoztam egy lánnyal - mondom ki végül, mire a fiúk értelmetlenül merednek rám.

- Na mi az? - néz mindegyikünkre Jim. - A srácok nem tudtak valamiről, Luke? - neveti el magát.

- Maximálisan megbízok bennük, ahogy ugyanezt szerintem mindenki elmondhatja. Ha tegnap vagy ma nem esett még róla szó, akkor később biztos megtudták volna. Nem titkolunk semmit sem egymás előtt, nagyon jó barátok vagyunk - zárom le, még mielőtt kirakati tárgyakat csinálna belőlünk. És nyilvánosan összevesztetne minket.

- Hát, rendben - nézegeti a kezében maradt lapokat, amikre a kérdéseket firkantotta. - Azt hiszem, végeztünk. Köszönöm a válaszokat!

- Mi köszönjük, hogy itt lehettünk! - rázzuk meg sorba Jim kezét, aztán kimegyünk a friss levegőre.

Mikor kijutunk úgy érzem, mintha a levegő méregként hatolna a szervezetembe. Bent fülledt idő volt, semmi oxigén, itt pedig alig győzzük kapkodni.

- Alig vártam, hogy szabaduljunk! - jegyzi meg Calum, miközben egy izzadságcseppet töröl le a homlokáról.

- Igen, mi is - válaszolom álmosan.

- Szóval... - teszi keresztbe kezeit Ash. - Miről nem tudtunk? Ja, megvan! Hol voltál tegnap? És miért nem jöttél velünk haza? - kér számon, bár egy icipicit jogosan.

- Ömm... Hát, itt is, ott is... - ránézek. Az egész szeme vörösbe, szóval inkább irányt változtatok. - Oké. Ott voltam végig a bárban. Vagyis... Nem teljesen! - masszírozom meg a halántékom.

- Nyögd már ki! - sipákol Michael is, mire égnek áll a hajam.

- Ajj, mit kell rám szállni? Találkoztam egy csajjal, aztán lefeküdtünk és ennyi! - értetlenül tárom szét karjaimat, mire ők nagy bociszemekkel néznek rám. - Ennyire hihetetlen lenne? - gondolkozok el hangosan.

- Hmm... - cirógatja Ash az állát. - Luke Hemmings egy kevesebb, mint fél napos ismertség után lefeküdt egy szőke lánnyal. Hmm...

- Nem is szőke volt! - javítom ki.

- Tökmindegy! - rázza meg a fejét.

- Részleteket! - csatlakozik Calum is, így kénytelen vagyok teljesíteni a kérésüket. Barátok, nem? Barátok.
- De mégis hogyan? Te Luke Hemmings vagy, akinek egy fél év is kevés arra, hogy normálisan megismerjen egy lányt! - száll velem vitába Ash.
- Nem gondolkodtam. Csak... Olyan Dejà vu érzésem volt... - folytatom, de Calum közbeszól.
- Mikor történt ez? Próbáltunk nem szem elől téveszteni, de egyszerűen felszívódtál... Azt hittük, hogy hazafurikáztál.
- Lehet jobb lett volna... - sóhajtok.
- Ugyan, azért annyira csak nem lehetett rossz! - nevet Mike.
- Dehogy. Más... Más volt, mint a többiek.
- Ne feledd, barátok vagyunk és támogatunk mindenben. Persze, nem lenne túl jó, ha egy Norine-klónnal jönnél össze! - nevet már Ashton is, mire nekem megint lefehéredik az arcom. Tudja, hogy hasonlít Norine- ra? Jesszus, ez a sok kérdés! Help me, please!

Harmadik fejezet - Sztárpalánta

/Brynn Carrington/

- Te szerencsétlen! Nézd meg mit műveltél! - kel ki magából Evelyn, az egyik lány, aki szintén a bárban dolgozik.

Hosszú szőke haja hullámokban omlik vállaira, miközben dühtől csillogó égszínkék szeme szikrákat szór. Hogy miért is? Ó, ez egyszerű! Az előbb véletlenül leborítottam vérvörös koktélruháját a fantámmal, így az ölébe borult az egész. Mentségemre szóljon, hogy egy buckán ment át a kocsi!

- Nem az Ő hibája, hagyd már Evelyn! - szól rá Ivy, aki a sofőrünk mellől csitít mindenkit, akire ráfér.

- De leöntötte a ruhámat! Hogy fogok így találkozni a hírességekkel? - nyafog.

- Nem mondták még neked, hogy mennyire szőke vagy? Nézz már magadra! Nem celebekkel fogunk találkozgatni, hanem megbízásunk van! - kiabál a mögöttem lévő sorból a sötét hajú Mia, de látszólag elvetette a sulykot, ugyanis Evelyn mérgében átmászik az üléseken, és elkezdik egymást tépdesni.

Kezdődik... megint. A kék fülhallgatómat gyorsan előszedem, és a hangerőt is a maximumra tekerem, hogy ne halljak egy árva mukkot sem az egész veszekedésből. Ivy rosszallóan néz hátra, de nem foglalkoznak vele a hátul ülők.

Összesen hatan utazunk a kilenc személyes kisbuszban. A sofőr jobb oldalon, mellette Ivy, a középső sorban én, az ablak mellett (bal oldalon), aztán Evelyn (aki időközben változtatott a helyzetén) és leghátul Mia, meg a vörösbarna hajú Trixie.

Szegény olyan csendes, amikor velünk utazik, bár meg tudom érteni, hiszen teljesen őrültek ezek a lányok. Mia és Evelyn folyton egymást basztatja, így mi mindig élvezhetjük a műsorukat - ingyen.

Megpillantom a táblát, amin nagy betűkkel díszeleg a Hornsby felirat. Ünneprontóként Evelyn visszamászik mellém, és jól meglök, mire lefejelem a sofőrünk ülését.

- Nyomorék! - sziszegem a fogaim közt, mire óvatosan ülőhelyzetbe tornázom magam.

- Nyugi már Brynny, viszontláthatod a drága sztárpalántádat, nem kell félni! - hisztérikus rohamot kap, mire felmegy bennem a pumpa. Mi az, hogy Brynny?! Mi az, hogy az Én sztárpalántám?! Mi az, hogy tud róla?!

- Kitekerjem a nyakad, te ribanc? - nézek a szemébe, mire két perc után elneveti magát. 

Mindig is tisztában volt vele, hogy velem nem érdemes ujjat húzni, de sosem fogadja meg a tanácsokat ezzel kapcsolatban. A munkahelyen inkább kerüljük egymást, de utazáskor elkerülhetetlen a vita, amit szegény sofőrünknek, Billnek is végig kell hallgatnia.

- Azt hiszed félek tőled? - kacarászik.

- Idegesítő hangokat hallok. Mintha Evelyn macskájának a nyivákolását hallanám, miközben valaki éppen borotválja! - mondom, mire a végére egyszerre tör ki belőlünk a nevetés, kivéve persze Evelynből.

A mindene a macskája és utálja, ha szórakoznak vele.

- Lányok, megérkezünk tíz perc múlva, bírjátok ki! - szól Bill, csak egy pillanatra elnézve a tükörtől.

- Le akarja borotválni a macskám! - sipákol a szőkeség.

- Én? Hozzá sem érnék ahhoz a dagadt zsírgolyóhoz! - teszem magam elé a kezeimet, közben a fejemet rázom.

- Te kurva!

Na igen. És innentől kezdve tekinthetjük a témát lezártnak, miután sikeresen egymásnak estünk, és téptük egymás haját. Oké, ez nem igaz, mert, ha hozzámérne, nem úszná meg élve. Vagyis, ha a hajamhoz. Az tiltott terület, plíz!

Hornsby. Nem jut róla eszembe semmi, de nem is igazán érdekel. Bár, ha jobban belegondolok... Nem is tudok róla semmit, akkor mi jutna eszembe?

Még mindig a sztárpalántán jár az agyam, már, ha egyáltalán az volt. Tökmindegy... Viszont kicsit sajnálom, mert William biztos kirángatta a szobából, vagy, ha onnan kijutott, akkor az ajtóból ráncigálta vissza a pulthoz, hogy fizessen. Basszus... akkor viszont megtudta a nevem! Ó, te jó ég!

- Brynn, itt vagy? - szól hátra Ivy, mire eszeveszetten forgatni kezdem a fejem.

- Hogyne - felelem fáradtan.
Evelynnel még pár perces civakodásba kezdünk, de Bill megnyomja a rádió gombját, ezzel elcsitítva minket.
- Halkan, lányok! - néz ránk a visszapillantó tükörből.
Megforgatom a szemem és a rádióban szóló Britney számra koncentrálok, de hamar felváltja valami újságíró vagy riporter szava.
- Üdvözlünk titeket köztünk! Alig vártuk már, hogy gyertek! Nos, kezdhetjük? - kérdezi a tévés, riporter vagy újságíró. Elnevezem Alexnek.
- Természetesen - feleli valaki, kicsit mélyebb hangú.
És azok az unalmas kérdések hangzanak fel, mint a legtöbb interjúban, szóval nem is méltatom magam arra, hogy figyeljek.
Azonban akármennyire is próbálkozom, csak hallgatom a beszélgetést, mikor egy ismerős hang válaszol.
- Ő az - suttogom magam elé, de sajnos nem elég halkan, mert a többik mind egyszerre kérdezgetik, hogy "Mi van?".