2015. október 21., szerda

Tizennyolcadik fejezet - Próba

/Luke Hemmings/

Csak állok bambán, és gondolkozom azon, hogy mit tettem. Jó Isten! Örültem, hogy a bizalmába fogadott és végre elfogadott, erre elrontom! Én lehetek csak ilyen balfasz... Mégis hogy jutott eszembe rámászni? Ez nem is én vagyok!
Őrült tempóban keresni kezdem a lányt, hogy bocsánatot kérjek tőle. Nem állt szándékomban rá hajtani - ilyen szinten -, soha nem is tettem volna ilyet, akármilyen nehéz is ezt elhinni, mert fontos nekem. Alapból nem olyan fajta vagyok, és fogalmam sincs, hogy mi ütött belém! Magamra sem ismerek... Mindent átkutatok, amit csak lehet, mert fogalmam sincs, merre mehetett. Annyira sajnálom amit tettem! Tudom, hogy mindig követünk el hibákat, na de hogy egy ilyen lánnyal így viselkedjünk? Azért ez még nálam is túllőtt a célon, nemhogy nála. Pedig én követtem el. Oké, én tényleg el akartam érni, hogy úgy viselkedjen, de csak azért, hogy utána ott lehessek neki, és rajtam sírja ki magát. Meg akarom neki mutatni, hogy én jóban és rosszban is mellette vagyok. Hogy számíthat rám. Nem gondoltam volna, hogy így reagál rá. Eddig sosem csinált ilyet.
Meglátom Brynnt, ahogy kijön a mosdóból. A szeme kisírva, és fel is vannak dagadva egy kicsit. A karját piros hegek borítják, és még mindig véres. Ezt miattam? Miattam tette? Igen, biztos vagyok benne. Az én hibám!
- Brynn! - szólítom meg hangosan, mire felém kapja a fejét, és lemerevedik.
Közelebb sétálok, de Ő csak hátrál. Abbahagyom, Brynn is.
- Nagyon sajnálom! Nem tudom, mi ütött belém! Tényleg... én... Nem akartam!
- Most meg kéne, hogy bocsássak? - neveti el magát kínjában, mire nekem felszalad a szemöldököm. - A múltkori eseted óta, drága, már meggondoltam kétszer is, hogy megérdemled- e. Azt hiszed, az ember végtelenségig tűr valamit? Tévedsz!
- De barátok vagyunk! - próbálkozom.
- Nem, nem vagyunk. Csak voltunk.
- A barátság nem múlik el egy pillanat alatt! Kérlek, tényleg megbántam! Engedd, hogy jóvá tegyem!
- Hah, mégis mivel tudnád te jóvá tenni? - mosolyog gúnyosan, én pedig sóhajtok. Teljesen jogosan viselkedik így, de akkor sem esik jól. - Egyébként meg rájöttem, mire megy ki a játék. Nem vagyok hülye, és attól még, hogy kihasználtok, nem jelenti azt, hogy nem fogtok megfizetni érte.
- Te egyáltalán nem érted, mit miért csinálok. De azt hiszem, talán azzal, hogy többet nem kéne itt dolgoznod - piszkálom az államat, és látom, hogy Brynn lesápad. - Hé, minden oké? - lépek mellé hirtelen, mert félek, hogy a lábai előbb mondják fel a szolgálatot, mint ahogy azt ki tudná mondani.
- Én... Haza akarok menni! - jelenti ki, mint akinek semmi baja sincsen, de tudom, hogy ez nem így van. Elég nagy problémái vannak. Nem ítélem el, ahogy senki mást sem, éppen ezért próbálok segíteni neki, de ha semmit sem mond, akkor elég nehezen tudok neki bármit is megadni.
- Hé, Luke, nekünk próbálnunk kéne! Egy óra és kezdünk! - kiabál mellettem Calum, amitől megsüketülök. Fogalmam sincs, hogy mikor ért mellém, és, hogy hogyan termett itt ilyen hamar, meg, hogy hogy talált meg, de mindegy is.
- Jó, jó, megyek már! - legyintek, ő pedig eltűnik az egyik folyosón.

Brynn elé lépek, aki még mindig hátrál, de egy idő után már nem tud, mert beleütközik a mindenhol szürke falba. Nyel egy nagyot, és magához szorít egy kis kardigánt. Hozzá akarok érni a karjához, de mihelyst megmozdulok, fészkelődni kezd. Nem mérges leszek, inkább szomorú.
- Jóvá szeretném tenni a hibámat. Haza foglak vinni, de előtte meg kéne várnod míg próbálunk, és fellépünk... Az úgy rendben van?
Feltűnően rágcsálja a szája szélét, aztán felcsillan a szeme. A hirtelen hangulatváltozásai elég elrettentőek lehetnek, de, ha egyszer már kigondoltam, hogy segítek rajta, akkor nem fogom feladni. Egyszer elkövettem, és nagyon rossz vége lett. Nem lett volna szabad egyedül hagynom, ahogy most Brynnt sem. Ki tudja, mire lett volna képes, ha most nem jövök.
- Rendben van. Megnézem a próbátokat, aztán a koncertet, és vége, igaz?
- Pontosan.
- Hát akkor mire várunk még? - megragadja a kezem, és elkezd húzni a kijárattal párhuzamos folyosóra.
- Másik irány! - nevetem el magam, mire megfordul.
Egy pillanat alatt ott termünk. Kinyitom az ajtót, és úriember módjára előreengedem Brynnt. A többiek csöndben ülnek, és nézik a lányt, aki cöveket vetett az ajtó elé.
- Nem megyek be. Megvárlak titeket kint - mutogat a kezével, és leül az egyik oszlophoz.
Egyetértően bólintok, aztán elkezdjük az Amnesia- t, majd a She Looks So Perfect- et, Hey Everybody- t, és így tovább.
Mikor végzünk, Calum és Mike elkezdi a színpadra hordani a hangszereket, Ash pedig a dobbal csinál valamit. Én Brynn keresésére indulok, mert eltűnt a hangszigetelt ajtó elől. Azt reméltem, hogy legalább az, hogy hazaviszem, nem rettenti el, de úgy látszik, tévedtem. Nem csoda, mert számítottam rá, de azért a remény ott volt.
- Brynn! - lépdelek gyorsabban az egyre csak gyűlő tömegben. Nagyon nagy a nyomás rajtunk ilyenkor, és az sem tesz jót, ha a rajongók folyton letámadnak. Most mindet figyelmen kívül hagyom, és elmegyek onnan.
Meglátok valakit, aki háttal a falnak, térdre hajtott fejjel ül a földön. Barna haja van, és tök ugyanolyan ruhája van, mint Brynn- nek volt, szóval valószínűleg ő az.
- Hé, Brynn! - teszem a vállára a kezem, mire felém kapja a fejét.
- Jó ég... Azt hittem, McCartney az!
- Dehogy. Gyere, kezdődik! Azt hiszem jó lesz neked, ha a Backstage- be ülsz. Jó lesz, igaz? Hát persze! - választ sem várva ragadom meg a karját, és elkezdem húzni a srácok felé. Felszisszen, mire engedek felé egy szomorú mosolyt, és megpróbálom nem megszorítani a karját.
Leültetem egy kiválasztott székre, majd a többiek után sietek, nehogy késsek - még többet. A fiúk kérdő pillantást vetnek felém, de mindegyiküket leintem, és mondom, hogy menjünk fel a színpadra, és kezdjük el, hogy mihamarabb végezzünk. Most nagyon fáradt vagyok, és fogalmam sincs, hogy hogyan tudnám kipihenni magam. Még szerencse, hogy itthon vagyunk, és nem tart sokáig az utazás, de amint nyár lesz, ezt elfelejthetjük. Megindul a turné, és bejárjuk megint a világot. Félreértés ne essék, szeretek utazni, koncertezni, és a rajongókat is imádom, de úgy érzem, hogy végre van valami, vagy inkább valaki, aki a családomon kívül ide köt. Ha muszáj lenne, akkor sem tudnám elengedni. Túlságosan megkedveltem még ennyi idő alatt is, pedig ő nem akarta. Próbált elűzni maga mellől, de egyáltalán nem vagyok hajlandó más kezébe adni. Amit egyszer megszereztem, szeretem megtartani.

17 megjegyzés:

  1. Khömm... Szóval itt is kifejtem a véleményem :D Kell nekem egy Brynn szemszög!!!! Egyszerűen én nem tudom megérteni ezeket a hirtelen hangulatváltozásokat amiket produkál....Most komolyan ? Kiakadt a fiúra aztán meg mosolyogva megy vele próbára? AKAROM TUDNI MI TÖRTÉNT!! xD És Luke olyan cukiiii... <3 engem is megszerezhetne :P :P
    Csókollak Drágám :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, egyetlen Sofiaa- m! :3

      Hát, talán egyszer megírom, ha lesz kedvem és időm. :D Oh, nyugi, néha fejbe lőném, de mivel megvan a sztori alapötlete, nem térhetek el tőle. Ami azt illeti: igen, azért mosolyogva, mert minél előbb "hazamegy", annál jobban érzi magát. És megszabadulhat Luketól :D
      Mi mi történt? Sajnálom, este van, korán keltem -, de ezt tudod -, szóval... Ahj... És igen, Luke olyan cukii <3
      HE, NEM TUDOD MIT ÍRSZ XD Vagyis de, éppen ezért figyelmeztetlek!!! Mindenki tudja, hogy Luke az enyém! Ash- en meg vesszetek össze Bogival XD <3333

      Hatalmas ölelés, és csóközön,
      Brynn :* <3

      Törlés
  2. Drágaságoságoságocskám! (hah, mondtam, hogy kitalálok valami pulszt)

    Nem tudom, hogy elmondtam-e már elégszer, hogy a befejezéseidtől agybajt kapok. "Amit egyszer megszereztem, azt szeretem megtartani." Egy ilyen mondat lezárásként pedig olyan megnyugtató. Jár a pirospont, amiért nem a cselekmény közepébe vágtál bele, de mégis fentartod az érdeklődésem, ami sose lankad a történeted iránt. És hát hú, ahogy Sofiaa is emlitette, Brynn habgulatingadozása, hát igen... xD Elképzeltem, ahogy dühösen nered Lukera, majd boldogan szögdécsel maga után húzva Lukeot. Vicces látvány. xD
    És el kell mondjam, hogy a rész elején úgy éreztem, hogy Luke egy icipicit rámenős, aztán visszakaptam az igazi és egyetlen Lukeot *-* Nekem is kéne egy ilyen (de főént Ash persze) itthonra, hogy ölelgethessem, a poszter sajnos csak 2D, és ha megölelem összegyűrödik, akkor meg nem lesz szép. Az élet nagy problémái...
    Mindeneseter nagyon ügyes vagy nagyon szépen írsz, és te vagy Luke kedvence (csak mert jól akarok teljesíteni a játékba , ahol széleket kell mondani rólad xD)

    Sok ezer puszi: Bobo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágaságosságosságosságosságosságocskám! (még jobb, mint a tied)

      Nem, még nem elégszer, mindig hallani akarom. :D Oh, akkor hasonlóképpen vagy, mint én a tieddel, ugyanis tudnod kell, hogy alig győzöm kivárni. Persze tudod, van a Facebook, a kis beszélgetéseink... ÁJLÁVU.
      Megint csak azt tudom írni, hogy Brynn elég "fura"- lány, kiszámíthatatlan, egyik percben képes összeomlani, a másikban pedig felrobbanni. :D Igen, viccesen képzeltem el én is :DD
      Az igazi és egyetlen Luke szíve csakis értem dobog!!!!! <3 <3 *ennél nagyobb hülyeséget még szerintem nem találtam ki. bár bevallom, élvezném*
      Igen, te kizárólag Asht kaphatsz, Luke az enyém. :D Tudom mit érzel, türtőztetnem kellett magam, nehogy összegyűrjem a posztereket. :x Nehéz volt.
      Ahogy te is <3 (helyes, jár a pirospont, ahogy te fogalmaztál)

      Hatalmas ölelés, sok ezer puszi,
      Brynn :*

      Törlés
  3. Kedves Brynn!
    Egyszerűen leírhatatlan az az érzés, amikor befejeződik a fejezet, de én még várom a folytatást! Neheheheeeee!! Nagyon elgondolkodtatott (igen, tudok gondolkodni!) Brynn hangulatváltozása. Remélem hamar választ kapunk erre a kérdésre. :)
    Ölel, Gab
    Ui.: Luke olyan édes!!!!!! (mikor nem? :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gab! :)

      Köszönöm szépen! Nagyon aranyos vagy! :3 Oh, Brynn tartogat még meglepetéseket, ahogy Luke is. Irtó cukik voltatok, nagyon sok válasz érkezett be a Kérdőívre, úgyhogy lesz miből ötletet meríteni. :D
      Biztosan, bár nem tudom, milyen kérdésre gondoltál. xD

      Hatalmas ölelés,
      Brynn :*
      Ui: Aww, igen *w* Imádni való félisten *ha nem egész xD* <3

      Törlés
  4. Kedves Brynn!
    Mikor elolvasok egy-egy fejezetet a történetedből, az leírhatatlan érzés......... Mindig egyre nagyobb izgalommal várom mikor jön az újabb fejezet.... Gyönyűren (?) fogalmazol.... Sok blogot olvasok, de egyik sem olyan igényes, mint a tied. Nincsnek rá szavak.....A szereplők is nagyon tetszenek.... "Szép" kis hangulatváltozásai vannak Brynn-nek!!! ;)
    Azt kifelejtettem, hogy Luke egy isten!!!! :)
    Várom már a következő részt!!!!!!! :)
    Nagyon nagyon ölelés :
    Whitney....
    Ui. : Hallottad már a legújabb számukat a Hey Everybody! címmel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám! ^^

      Oh, most megint pirulok! Olyan édes vagy! <3 Köszönöm szépen :) Igen, Brynn még meg fog minket lepni, de nem kell aggódni, megjavul. :)
      Semmi gond, tudtam én, hogy mindenki így gondolja! ^^
      Köszönöm, drága <3

      Hatalmas ölelés,
      Brynn :*
      Ui: Le vagy maradva, drágám, én már az új albumot is meghallgattam, az összes új számmal :*

      Törlés
    2. Tudom, hogy le vagyok maradva.... De az új albumukat nem régen megtaláltam Spotify-n és azt hallgatom...... Behozom a lemaradást...... ;)

      Törlés
    3. Én is ott hallgattam. :D És imádom <3 A Broken Home a kedvencem, meg a Hey Everybody :D (remélem jól írtam xd)

      Törlés
    4. Nekem csak a Hey Everybody!....... És wowww, az új design naggyon tetszik!!!!!!!!!!!!!!!!!! <3

      Törlés
    5. Köszönöm :D És de gyors voltál xD

      Törlés
  5. Csak szerintem volt ez a rész iszonyatosan rövid?? :O Olvasnám még órákig, annyira szeretem, ahogyan írsz!!! *-* Ahogy a többiek is írták, Brynn-nek tényleg viccesek ezek a hangulatingadozásai! :D De még mindig jobb, mintha sokáig haragudna Luke-ra! :D ^^ Nagyon remélem, hogy sikerül megszöktetni Brynn-t, mert ha valami közbe jön, én.. én nem is tudom mit csinálok! :'D Alig várom már a következő részt, kérlek drága, siess! *--*

    + Juj, majdnem elfelejtettem megkérdezni: Halloween-i különkiadás lesz?:D

    Ölel,
    Raven :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám! ^^

      Igen, kicsit rövid lett, de majd kárpótollak pár jó résszel. :D Köszönöm <3 Mihez képest? :D Ez igaz ^^ Nem fogja "megszöktetni" xDDDDD Honnan vetted ezt? XD

      UHMUHM... Gondoltam rá. De, ha már felhoztad, írok egyet. Meg gondolkoznom kell a 30 feliratkozós különkiadáson is. :D

      Hatalmas ölelés,
      Brynn :*

      Törlés
  6. hello:) hát így fél éjfélkor elolvastam az új részt:)
    sorry,most nem fogok annyit írni szokásomhoz képest,csoda,hogy még nem aludtam be
    hihetetlen amit leművelsz :) nagyon jó lett az új rész :) át jön az egész szitu meg az érzelmek:)
    így tovább :)

    ölelés:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám! ^^

      :D Éjfélkor? Nem tudtál aludni? :D
      Ugyan, már annak is örülök, ha írsz! <3 :D
      Köszönöm <3

      hatalmas ölelés,
      Brynn <3

      Törlés