Tizenkilencedik fejezet - Hát jó...

/Brynn Carrington/

Lenyomott egy székbe, nekem meg itt kell dekkolnom, amíg nem végeznek, majd pakolnak össze, és végül szándékozik hazavinni. Oké, egyrészt örülök, mert legalább nem kell Evelynékkel utaznom, viszont egy kicsit bizonytalan is vagyok, mert a barátai is a kocsiban lesznek, s lenne pár megbeszélnivalónk, amit nem nagyon kötnék más orrára. Mondjuk, annyira nem szándékozok beszélni, de amit muszáj, azt muszáj.
Megint eszembe jut az, amit a női vécében kigondoltam. Tizennégy napom van, nem több, nem kevesebb. Egyáltalán tudok én annyit várni? De ennyi időnek lenni kell, hogy fel tudjak készülni lelkileg. Azért, amit kigondoltam, arra nem elég két perc... Mondjuk, ha úgy nézzük, akkor én már évek óta ezt tervezem... Vagyis nem, de félig. Mindegy, Luke nem tudhat róla, mert biztos elcipelne valami elmegyógyintézetbe, vagy pszichológushoz... És meg is kéne tervezni, hogy ne legyen belőle kudarc. Igen, kudarc. Ha valami nem sikerül, azt annak nevezik. Tudom, én tényleg pszichopata vagyok, hogy gondolatban magamat gyilkolom, de... Nálam előfordul. Egy depressziósnál? Naná!

Kilépkednek a színpadra, és Luke a mikrofon elé áll. Szőke haja az ég felé meredezik, fekete ruhái pedig magabiztosságot sugároznak. A tömegre nézek, akik sikítozva, tapsolva várják a koncertet, és még olyan is van, aki ilyen táblákat tart, amin a srácok neve szerepel, plusz szívecske, meg ilyen hülyeségek.

- Jó estét mindenkinek! Mi a 5 Seconds of Summer vagyunk! Reméljük, hogy ez az este felejthetetlen lesz! - felém néz, és rám kacsint. Elkerekedik a szemem, közben pedig azon gondolkozok, hogy tényleg megtörtént- e vagy sem... Blah! Még ilyenkor is kellemetlen helyzetbe tud hozni, igaz? Azt hiszi, hogy nem felejtettem el a nem tudom hány perccel ezelőtt történeteket? Mert akkor téved...

- She Looks So Perfect! - kiabálja be a sötét hajú, kínai vagy mit tudom én milyen beütésű srác.

Elkezdik játszani. Nem mondom, hogy rossz szám, mert az hazugság lenne. Fogjuk rá, még tetszik is. Bár egy icipicit jobban érezném magam, ha Luke nem engem bámulna folyamatosan. Megborzongok tőle. A csodálatos kék szempárja úgy hatol az én mélybarnáimba, hogy elképzelni is alig tudom. Próbálom nem feladni, és kevésszer pislogni, de mindig hamarabb csukódik le a szemem. Luke mosolyogni kezd, aztán a tömegre néz, és folytatja.

Még lejátszanak néhány számot (Amnesia, Beside you, Unpredictable, Heartbreak girl, Fly Away és a She's Kinda Hot), aztán mind felém igyekeznek. Istenem, add, hogy kerüljenek ki!

Sajnos az imám nem jön be. Megállnak előttem, kissé bedőlnek és engem fürkésznek. 

- Most mi van? - kérdezem kicsit bambán, mire megszólal a dobos, aki múltkor még szentül állította, hogy hasonlítok - sőt, az vagyok! - egy Norine nevű lányra.

- Kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Kénytelen leszel elmondani. Ráadásul Luke barátnője vagy, ezért a véleményed duplán számít.

- Nem is a barátnőm! - ellenkezik a szőke, piercinges srác, aztán oldalba böki a barátját. - Szóval. Ott tartottunk, hogy érdekelne a véleményed a zenénkről.

- Nem volt gáz - pislogás nélkül merednek rám, amitől belőlem kitör a nevethetnék. Nem értik, mi olyan vicces, de én nem foglalkozok vele.

- Ezen mi a vicces? - kérdezi a festett hajú srác, de látom, hogy ő is alig bírja visszatartani a röhögést. Mindig is szimpatikus volt, nemhiába ezzel a lázadó kinézettel, ráadásul még kedves is, és nem támad le semmivel, úgyhogy teljesen jól elvagyok vele. Mondjuk, nem mintha annyira beszélgetnénk... Csak éppen nem készítjük ki egymást.

- Inkább menjünk! - törlöm meg a szemem.

Luke felsegít a székről, aztán követem őket a gyülekezőpontig, majd várok, hogy pakoljanak el. Öt perc után unni kezdem, mivel nem vagyok egy türelmes típus.

- Segítsek valamit? - veszek erőt magamon, és unott pofával nekidőlök a falnak.

- Mit szólnál, ha inkább beülnél a kocsiba, leghátra? - néz rám, mire megrántom a vállam, és engedelmeskedek. Most tök mindegy, hogy ott, vagy itt kell várnom, nem? Addig legalább nem leszek útba, és gondolkozhatok, hogy hogy adom elő Luke- nak a témát, amit már egy ideje jó lenne megbeszélni.

Beszállok a fekete kisbuszba, pont leghátulra, olyan érzésem támad pár perc múlva, mintha a busz el akarna dőlni. Rájövök, hogy csak a srácok ugrottak be... Tipikus! A dobos, és a kínai elől, a színes középen. Hol van Luke? Nem mintha annyira hiányolnám, vagy valami, csak megszoktam, hogy szinte mindig együtt mennek mindenhova. Ennyire összenőttek volna? 

Kivágódik a másik ajtó, és beül mellém. Nyilván megbeszélték, hogy ki hol ül. De aranyosak! Remélem mindenki érzékelte az iróniát... Köztudottan nagy humor-herold vagyok. Ez is vicc volt.

Éjszaka van. Beindítják a motort, lekapcsolják a lámpát, aztán elindulunk. Rögtön unatkozni kezdek, mert semmi izgalmas nincs, amivel le tudnám foglalni magam. Komolyan, ennyiből áll az utazásuk? Végig csak alszanak, nem csinálnak semmit? Annyi izgalom van az egészben, hogy néha váltják egymást a vezetésben? Wow, azért azt hittem, hogy egy híres zenekarnak normális, izgalmas utazásai szoktak lenni. Vagy csak nekik nincs semmi ilyen? Ez így rohadt unalmas!

- Pszt - pisszegek Luke- ra, aki szerintem az igazak álmát alussza. - Pszt! - szólok hangosabban, és a drámaiság kedvéért meg is rángatom a vállát. Nem foglalkozom vele, hogy éppen aludt, vagy, hogy nagyon fáradt. Én már csak ilyen köcsög vagyok, hogy képes vagyok felverni mindenkit.

- Igen? - néz fel kómásan, aztán megtörli a szemeit.

- Unatkozok.

- Ezért keltettél fel? - nevet halkan, mert nem akarja felkelteni a többieket, akik alszanak.

- Aha - bólogatok, mire csak megrázza a fejét.

- Inkább aludj. Majd Ash szól, hogy mikor váltsa valaki, szóval addig nyugodtan tudunk.

Elhúzom a számat, de szerintem nem látja a sötétben. Hirtelen megragadja a derekam, és magára ránt. Az arcom elönti a pír, és most örülök, hogy sötét van. Ha látna, biztos, hogy kiröhögne, és nem hiányzik nekem az, hogy megint hülyét csináljak magamból.

- Most elengedsz, Hemmings, vagy, ha hazaértem, kitekerem a nyakad - motyogom.

- Aludj már! - nevet, és még szorosabban ölel magához.

Sóhajtok egyet, és megpróbálok álomba szenderülni. Mondjuk, elég nehéz dolgom van, mivel előttem a színes hajú horkol, és Luke szuszog... Ó, de cuki! Jesszus, mi van velem?!

Óvatosan a mellkasára rakom a kezem, és befelé fordulok. A fejem az álla alá illesztem, és lehunyom a szemem. Alszik. Valamiért megnyugszom és úgy érzem, mintha erő járna át. Boldog vagyok. Pedig ez igazán nagy szó! -, főleg tőlem, de ezt már mindenki érzékelte.

Annyit veszek észre, hogy mozgolódás van. Vagyis, inkább azt, hogy Luke mocorog alattam, így kénytelen vagyok felülni. Oké... Három szempárral találom szemben magam, ami hogy is mondjam... idegesítő.

- Mit csináltok? - kérdezem ásítás közben. Ezek komolyan engem néztek?

- Azt néztük, ahogy alusztok - mondja a kínai.

Furcsán nézek rá, majd a többiekre is. Először nem értik, de ezt tudomásomra is hozzák. Vagyis azt hittem, hogy ezt fogják mondani, de végül nem nyögték ki.

- Egyébként nem kínai vagyok, ha ezen gondolkodsz - neveti el magát, aztán én is.

- Tényleg? - nézek fel.

- Aha - nevet tovább. De azért nem magyarázná meg, hogy honnan jött, logikus, nem baj.

- Be is mutatkozhattok, akár - biztatom őket.

- Calum, Ash és Mike - mutat körbe magukon Cal.

- Oké. Akkor mostantól Cal, Hiszti és Mike lesztek - nevetek még mindig.

- Ez mégis hogy jött? - szólal meg végre Mike is.

- Miért pont Hisztis? - kérdezi a sötétszőke- majdnem barna hajú Ash.

- Ezt komolyan kérdezed? - nézek rá. - Most is bizonyítottad, plusz letámadták azzal, hogy Norine vagyok!

Mint akinek meghűlt a vér az arcában, úgy ülnek előttem. Luke is felébred végre teljesen, végignéz rajtunk, de nem szól semmit.

- Jó, én váltom Asht - mondja Calum, és beül a vezetőülésbe.

- Ja, asszem indulnunk kellene - motyogja Ash.