Tizennyolcadik fejezet - Próba

/Luke Hemmings/

Csak állok bambán, és gondolkozom azon, hogy mit tettem. Jó Isten! Örültem, hogy a bizalmába fogadott és végre elfogadott, erre elrontom! Én lehetek csak ilyen balfasz... Mégis hogy jutott eszembe rámászni? Ez nem is én vagyok!

Őrült tempóban keresni kezdem a lányt, hogy bocsánatot kérjek tőle. Nem állt szándékomban rá hajtani - ilyen szinten -, soha nem is tettem volna ilyet, akármilyen nehéz is ezt elhinni, mert fontos nekem. Alapból nem olyan fajta vagyok, és fogalmam sincs, hogy mi ütött belém! Magamra sem ismerek... Mindent átkutatok, amit csak lehet, mert fogalmam sincs, merre mehetett. Annyira sajnálom amit tettem! Tudom, hogy mindig követünk el hibákat, na de hogy egy ilyen lánnyal így viselkedjünk? Azért ez még nálam is túllőtt a célon, nemhogy nála. Pedig én követtem el. Oké, én tényleg el akartam érni, hogy úgy viselkedjen, de csak azért, hogy utána ott lehessek neki, és rajtam sírja ki magát. Meg akarom neki mutatni, hogy én jóban és rosszban is mellette vagyok. Hogy számíthat rám. Nem gondoltam volna, hogy így reagál rá. Eddig sosem csinált ilyet.
Meglátom Brynnt, ahogy kijön a mosdóból. A szeme kisírva, és fel is vannak dagadva egy kicsit. A karját piros hegek borítják, és még mindig véres. Ezt miattam? Miattam tette? Igen, biztos vagyok benne. Az én hibám!
- Brynn! - szólítom meg hangosan, mire felém kapja a fejét, és lemerevedik.
Közelebb sétálok, de Ő csak hátrál. Abbahagyom, Brynn is.
- Nagyon sajnálom! Nem tudom, mi ütött belém! Tényleg... én... Nem akartam!
- Most meg kéne, hogy bocsássak? - neveti el magát kínjában, mire nekem felszalad a szemöldököm. - A múltkori eseted óta, drága, már meggondoltam kétszer is, hogy megérdemled- e. Azt hiszed, az ember végtelenségig tűr valamit? Tévedsz!
- De barátok vagyunk! - próbálkozom.
- Nem, nem vagyunk. Csak voltunk.
- A barátság nem múlik el egy pillanat alatt! Kérlek, tényleg megbántam! Engedd, hogy jóvá tegyem!
- Hah, mégis mivel tudnád te jóvá tenni? - mosolyog gúnyosan, én pedig sóhajtok. Teljesen jogosan viselkedik így, de akkor sem esik jól. - Egyébként meg rájöttem, mire megy ki a játék. Nem vagyok hülye, és attól még, hogy kihasználtok, nem jelenti azt, hogy nem fogtok megfizetni érte.
- Te egyáltalán nem érted, mit miért csinálok. De azt hiszem, talán azzal, hogy többet nem kéne itt dolgoznod - piszkálom az államat, és látom, hogy Brynn lesápad. - Hé, minden oké? - lépek mellé hirtelen, mert félek, hogy a lábai előbb mondják fel a szolgálatot, mint ahogy azt ki tudná mondani.
- Én... Haza akarok menni! - jelenti ki, mint akinek semmi baja sincsen, de tudom, hogy ez nem így van. Elég nagy problémái vannak. Nem ítélem el, ahogy senki mást sem, éppen ezért próbálok segíteni neki, de ha semmit sem mond, akkor elég nehezen tudok neki bármit is megadni.
- Hé, Luke, nekünk próbálnunk kéne! Egy óra és kezdünk! - kiabál mellettem Calum, amitől megsüketülök. Fogalmam sincs, hogy mikor ért mellém, és, hogy hogyan termett itt ilyen hamar, meg, hogy hogy talált meg, de mindegy is.
- Jó, jó, megyek már! - legyintek, ő pedig eltűnik az egyik folyosón.

Brynn elé lépek, aki még mindig hátrál, de egy idő után már nem tud, mert beleütközik a mindenhol szürke falba. Nyel egy nagyot, és magához szorít egy kis kardigánt. Hozzá akarok érni a karjához, de mihelyst megmozdulok, fészkelődni kezd. Nem mérges leszek, inkább szomorú.
- Jóvá szeretném tenni a hibámat. Haza foglak vinni, de előtte meg kéne várnod míg próbálunk, és fellépünk... Az úgy rendben van?
Feltűnően rágcsálja a szája szélét, aztán felcsillan a szeme. A hirtelen hangulatváltozásai elég elrettentőek lehetnek, de, ha egyszer már kigondoltam, hogy segítek rajta, akkor nem fogom feladni. Egyszer elkövettem, és nagyon rossz vége lett. Nem lett volna szabad egyedül hagynom, ahogy most Brynnt sem. Ki tudja, mire lett volna képes, ha most nem jövök.
- Rendben van. Megnézem a próbátokat, aztán a koncertet, és vége, igaz?
- Pontosan.
- Hát akkor mire várunk még? - megragadja a kezem, és elkezd húzni a kijárattal párhuzamos folyosóra.
- Másik irány! - nevetem el magam, mire megfordul.
Egy pillanat alatt ott termünk. Kinyitom az ajtót, és úriember módjára előreengedem Brynnt. A többiek csöndben ülnek, és nézik a lányt, aki cöveket vetett az ajtó elé.
- Nem megyek be. Megvárlak titeket kint - mutogat a kezével, és leül az egyik oszlophoz.
Egyetértően bólintok, aztán elkezdjük az Amnesia- t, majd a She Looks So Perfect- et, Hey Everybody- t, és így tovább.
Mikor végzünk, Calum és Mike elkezdi a színpadra hordani a hangszereket, Ash pedig a dobbal csinál valamit. Én Brynn keresésére indulok, mert eltűnt a hangszigetelt ajtó elől. Azt reméltem, hogy legalább az, hogy hazaviszem, nem rettenti el, de úgy látszik, tévedtem. Nem csoda, mert számítottam rá, de azért a remény ott volt.
- Brynn! - lépdelek gyorsabban az egyre csak gyűlő tömegben. Nagyon nagy a nyomás rajtunk ilyenkor, és az sem tesz jót, ha a rajongók folyton letámadnak. Most mindet figyelmen kívül hagyom, és elmegyek onnan.
Meglátok valakit, aki háttal a falnak, térdre hajtott fejjel ül a földön. Barna haja van, és tök ugyanolyan ruhája van, mint Brynn- nek volt, szóval valószínűleg ő az.
- Hé, Brynn! - teszem a vállára a kezem, mire felém kapja a fejét.
- Jó ég... Azt hittem, McCartney az!
- Dehogy. Gyere, kezdődik! Azt hiszem jó lesz neked, ha a Backstage- be ülsz. Jó lesz, igaz? Hát persze! - választ sem várva ragadom meg a karját, és elkezdem húzni a srácok felé. Felszisszen, mire engedek felé egy szomorú mosolyt, és megpróbálom nem megszorítani a karját.
Leültetem egy kiválasztott székre, majd a többiek után sietek, nehogy késsek - még többet. A fiúk kérdő pillantást vetnek felém, de mindegyiküket leintem, és mondom, hogy menjünk fel a színpadra, és kezdjük el, hogy mihamarabb végezzünk. Most nagyon fáradt vagyok, és fogalmam sincs, hogy hogyan tudnám kipihenni magam. Még szerencse, hogy itthon vagyunk, és nem tart sokáig az utazás, de amint nyár lesz, ezt elfelejthetjük. Megindul a turné, és bejárjuk megint a világot. Félreértés ne essék, szeretek utazni, koncertezni, és a rajongókat is imádom, de úgy érzem, hogy végre van valami, vagy inkább valaki, aki a családomon kívül ide köt. Ha muszáj lenne, akkor sem tudnám elengedni. Túlságosan megkedveltem még ennyi idő alatt is, pedig ő nem akarta. Próbált elűzni maga mellől, de egyáltalán nem vagyok hajlandó más kezébe adni. Amit egyszer megszereztem, szeretem megtartani.