Huszonegyedik fejezet - "Mindez azért, mert félek"

/Brynn Carrington/

Megérkezünk a bár elé, Luke pedig betessékel. Will észrevesz minket, biccent és ideadja a szobám kulcsát. Elveszem, s felnézek az emeletre, bár tudom, hogy Luke- nak már elege van belőlem a mai napra. Sőt, szerintem örökre.

- Gyere! - Luke megfogja a kezem, felhúz maga után a "lakosztályomba". Emlékszik a járásra, így vezet inkább ő.

- Na... Pakolj össze, addig megbeszélem a dolgokat azzal a nagy kopasz fickóval ott lent - int.

- Nem tudod mibe vágod a fejszédet - mondom halkan, s lehunyom a szememet.
- Azt hiszed érdekel? Elérem, amit szeretnék. Nem fognak keresni, megígérem.
Sóhajtok, majd benyitok a szobába, ő pedig vissza lekullog. Kicsit féltem, mert Will csak Will, és ugyebár, nem éppen a véknyak táborát erősíti. Na meg kidobóember.
Kiborítom a szekrényemből a másik, fekete bőröndöm, majd lassan elkezdem belepakolni a cuccaimat. Mindent, ami a kezem ügyébe kerül.
Puffanásokat hallok, ami egy kicsit aggaszt. Megpróbálom figyelmen kívül hagyni, de nem sikerül, mert egyre több lesz belőlük. Tudom, hogy ilyenkor elég sokan vannak itt, de... ez már felettébb rossz jel.
Lemegyek a lépcsőn, majd befordulok a bárpulthoz. Will ott áll, és nézi a veszekedő embereket. Luke áll középen, és nagyon magyaráz valamit, de az egyik meglöki, így elesik. Amennyire csak tudom, szedem a lábam, de az sem elég gyors. Egyből felpattan, és kisebb-nagyobb vita alakul ki, később már egymást ütik ott, ahol érik a másikat. Utat török magamnak a tömeg között, és megpróbálom leállítani őket.
- Elég már! Mi ez itt?! Hagyjátok abba! - ordítozok, mint valami házisárkány.
Nem foglalkoznak velem, továbbra is püfölik egymást. Lassan mégis abbahagyják, és annak valami oka van. Ellököm a fiúkat, és látom, hogy Luke fogja a fejét, miközben felszisszen minden apró mozdulatra, amit meg kell ejtenie.
- Istenem, ne, ne, ne! - motyogom könnyezve, aztán odaszaladok hozzá. - Kérlek! - sírom össze az ingét, így kisebb-nagyobb foltok keletkeznek rajta. - Teljesen megőrültetek? - rivallok rá a fickókra, de nem foglalkozok a válasszal. - Luke! Luke, jól vagy? - szólongatom, de nem igazán válaszol.
Tudom, hogy valamit csináltam, mielőtt ide jöttünk, és rohadt szarul érzem magam, de nem jut eszembe. Olyan, mintha pár perc alatt tisztán gondolkodnék, pedig biztosan nem. Minden miattam van, pedig csak segíteni próbált.
Megkeresem a telefonját, amit a zsebében találok, majd elkezdem a névsor közt keresni az egyik haverját. Legelsőnek Ashtont találom meg, és rohadtul nem érdekel, hogy nem vagyok szimpi neki, nem kockáztathatok. Egyre csak fogy az idő.
- Hello. Brynn vagyok, történt egy is baj. Ide tudnátok jönni a bár elé? - szipogom el a mondatot.
- Mi? Mi történt? - hangja aggódó, ami még jobban felemészt.
- Csak gyertek ide! Készüljetek, azt hiszem kórház lesz belőle...
- Mi? De miért? Az istenit, mondd má... - kinyomom, és nem törődök a következményekkel.

Biztosra veszem, hogy Luke barátai pár perc múlva itt vannak. Tuti nem akarják, hogy baja essen.
Alighogy felállok, három ideges srác ront be az ajtón.
- Mi a baj? - hallom egyikük hangját.
- Jó ég - nyögi ki Mike.
- Mi történt itt?
- Beszélni akart Will- lel. Mondtam, hogy ne, de nem hallgatott rám! Vigyük kórházba! Most! - a mondat végére már záporoznak a könnyeim.
Calum és Ashton megfogja Luke- t, Mike pedig nyitogatja előttük az ajtót. Én már indulnék utánuk, de miután berakták a kocsiba, Ash odaszól.
- Szerintem jobb, ha most kimaradsz ebből- hangja rideg és kimert, érzem, hogy gyűlöl.
- Mi? - értetlenkedek szétsírt szemekkel.
- Amióta megismert, csak baj van. Nem tudom hány napja volt, az is lehet, hogy tegnap, de... Késik az interjúról, a próbákról, a fellépésnél... Ez nem ő. Szerintem hagyd egy kicsit békén. Utána az sem érdekel, ha faljátok egymást, de addig ne, amíg nem épül fel.
- Ashton, nem tilthatod meg, hogy találkozzunk! - üvöltök rá kikelve magamból.
- Ugyan. Én nem fogom, viszont be kell látnod, hogy semmi értelme nem lesz, hogy bent leszel. Ő aludni fog, a többiek pedig reménykednek, hogy nem lett agyrázkódása vagy amnéziája.
- Én is reménykedni akarok! Ott akarok lenni! - kiabálok.
- Ne nehezítsd meg a dolgunkat, kérlek - int le.
- Ash, indulnunk kellene - szól Mike, majd a sofőr is beszáll a kocsiba, és elhajtanak. Nézem a távolodó jármű képét, s közben kettéhasad a szívem.
Sírva rohanok fel a szobámba, ott pedig lerogyok az ágyra. Nem teheti meg, hogy megtiltja a találkozást! Nem tilthat el a kórháztól, sem Luke- tól! Miattam van minden... Tudtam, hogy nem kellene megismernie... Csak ártottam neki egész idő alatt! Jobb lett volna, ha távol tartom magam tőle, tőlük, hiszen Ash- nek igaza van. Ha baja lesz, sosem bocsátom meg magamnak.

Előkapom a dobozkámból a kis pengém, és sóhajtok. Régen nem tettem már... Na jó, ez hazugság. Mielőtt elkezdődött a koncert, akkor is, Luke miatt. De el kell raknom! Nem szabad megtennem! Tudom, hogy fontos nekem, de soha nem merném bevallani neki. El kell dobnom, miatta... Dobd el, Brynn! Dobd el, Luke miatt!
Remeg az egész kezem, már az alkarom felett lebegtetem az éles tárgyat, miközben zokogok. Dobd már el! - visszhangzik a fejemben.
Minden miattam van, én nem akartam, hogy ez legyen. Mondtam, hogy hagyja! De nem, neki hősködnie kell... mindig.
Vajon, amikor Norine szerette Luke- ot, akkor ő is így viselkedett? Ő is kiborította, de a fiú sosem haragudott rá? Hasonlítok rá a kinézetén kívül? Luke látja bennem Norine- t, vagy teljesen elfelejtettem vele? Én...
Valami ismeretlen érzés fut át rajtam, amibe beleborzongok. Kiesik a kezemből a penge, és még jobban sírok. Már levegőt is alig kapok, nem tudok leállni. A gyomrom összezsugorodik, a szívem hevesen ver, szinte kiszakad a helyéről, és az a fulladó érzés... Mindez azért, mert félek. Félek, hogy elveszítem. De nem, azt nem lehet. Szükségem van rá... Szeretem...

Micsoda befejezés!

Hi guys! Hmm... Tudnotok kell, hogy nagyon meggyűlt a bajom a fejezettel, de szerencsére akadt egy emberem, aki tudott segíteni, mert benne van a témában. Nagyon sok közös van bennünk, azt hiszem. :D Mindketten agresszív állatok vagyunk, akik ki akarják nyírni a szereplőket XDDDDDD Vicceltem :D Félig...

Tegnap alkalmam nyílt találkozni ezzel az emberrel, híresebb nevén Merci- vel, akinek két blogját is olvashatom (mostantól már bétaként is). Több, mint három óra hosszát végigbeszéltünk, és ettünk kürtőskalácsot, és szívrohamot kaptam, amikor megláttam egy egydés karkötőt, mikor 5sos- ös nem volt!!!!!!! Kiakadás level 999999. 16- án megint találkozunk, mert eredetileg akkor kellett volna, de juuuuj! Már nagyon várom, olyan jó volt! :D Szóval már ezt is lehúzhatom a bakancslistámról! *--*

A fejezethez mit szóltok? Utáltok a fejezet vége miatt? Remélem. :D