Huszadik fejezet - Hatás

/Luke Hemmings/

Épphogy felkelek, már elszabadul a pokol. Míg félálomban voltam, hallottam, hogy beszélgettek, sőt, még néha nevettek is, de most...

- Nálatok tabutéma Norine? - kérdezi egy mosoly kíséretében.

- Nem igazán esik szó róla. Mivel a srácok és Norine nem jöttek ki túl jól, ezért nem is firtatják, na meg mi értelme lenne? - nézek a szemébe, ő pedig megvonja a vállát.

- Csak kicsit furcsán viselkednek. Főleg Hisztis...

- Ki?

- A dobos - halkan felnevet, nekem meg mosoly szökik az arcomra.

- Ash.

- Tudom. Bemutatkoztak. Mindegy, nekem akkor is vagy "A dobos" vagy "Hisztis" lesz.

- Rendben van, de feküdjünk vissza aludni. A többiek is biztos szeretnének.

- Megint rád kell feküdnöm? - morogja.

- Szeretnél inkább Ashsel? - nevetek.

Megrázza a fejét, és maga alá húzza a térdeit. Összefonja karjait a lábai körül, kifelé néz az ablakon, és felénk sem néz. Ilyenkor elgondolkodom, hogy talán megbántottam- e valamivel, vagy csak egyedül akar lenni? Fogalmam sincs...
- Hé, minden oké? - kérdezem, miközben közelebb csúszok hozzá.
- Semmi sincs rendben - motyogja.
- De miért? Kérlek, mondd el! Tudod, hogy tudnék... Ömm... - gondolkodom - Talán együtt megoldhatnánk!
- Attól, hogy nem ejted ki a segítség szót, és a szinonimákkal bajlódsz, még tudom a jelentésüket - néz rám, miközben az ajkát harapdálja.
- Jó. Minek köntörfalazzak? Tudod te is, hogy segíteni akarok, de nem fogadod el! Miért?! Pedig én mindent megpróbálok, de nem elég! Miért nem?! Miért nem hagyod? - kérdezem.
Próbálok halkan beszélni, bár nem igazán megy.

Mikor megáll a kocsi a közeli buszmegállóban, hogy szusszanjunk egy kicsit, Brynn belekezd.
- Nem érted? Nem kell segítség! Bárki eddig megpróbálta, mind kudarcot vallott és nekem nem kell több szenvedés, érted?! Ezért nem kellenek se barátok, se pasik, se semmi! - szünetet tart - Kösz a fuvart, innentől gyalogolok!
Egy szempillantás alatt kiszáll a kocsiból és magára csapja a válltáskáját. Követem és elkapom a csukóját. Nem tudom, valamiért nem "merem" máshol...
- Nem engedem, hogy az éjszaka közepén a városban kószálj egyedül. Most pedig vagy szépen beszállsz a kocsiba vagy beraklak! - állítom választás elé.
- Nem vagyok sem csecsemő, sem kutya, hogy megmondd, mit csinálhatok! Elmúltam tizennyolc és már mászkálhatok a saját felelősségemre! Nem kell bébiszitter!
- Nem is leszek az, ne aggódj. Na, ülj vissza!
- Nem! - rángatja a csuklóját.
- Brynn, ne csináld már ezt! Az egyik pillanatban még minden rendben, a másikban meg úgy viselkedsz, mint valami...
- Mi? Mondd, mi vagyok! Gyerünk, mondd ki! Hárpia? Esetleg fogyatékos? Őrült? Melyik jelző illik rám legjobban? A hülye?
- Ülj már vissza! - kiabálom el magam, mire kirázza a hideg.
- Felejtsd el!
Elszakítja a kezét a kezeim közül és elsétál a belváros felé. Sóhajtok egy hatalmasat és szólok a srácoknak, hogy hazakísérem Brynn- t, majd találkozunk otthon.
Igazából semmi kedvem lófrálni a városban, sem követni, bár ki tudja, milyen elvetemült gondolatai vannak, főleg most.
- Ah, fránya cipő! - suttogja maga elé és leül a mellette lévő padra, míg én megbújok egy fa árnyékában. Lehúzza a magassarkúját és a kezében tartva indul el ismét.
Körülbelül tíz perc múlva érkezünk a belvárosba, ahol még ilyenkor is megy a nyüzsgés. Brynn a bár felé igyekszik, gyanítom, haza akar menni. Talán jobb lenne, ha lerendezném McCartney- val, hogy Brynn költözhessen szállodába és végleg felmond ezzel az állással, ugyanis nem igazán van ínyemre.
Egy kis sikátoron keresztül megyünk, persze Ő nem tudja, hogy én is itt vagyok. Magabiztosan lépked, aztán újra felveszi a cipőket. Két alak jön ki az egyik épületből.
- Á, Brynn! Rég láttunk, mi újság? - kérdezi a magasabb srác.
Nem szól semmit, csak valamit babrál a kezével.
- Na mi az, megint eleged van az életből? - nevet a fekete hajú.
- Ha tudnád mennyire! - megfordul és elkezdi szívni a cigit. - A másik cucc?
- Aha, már a cigi nem is elég, mi? - nevetnek mind a ketten, mire Brynn visszafordul feléjük.
- Nagyon nincs kedvem szórakozni, már fizettem is, úgyhogy jó lenne, ha adnátok végre! - suttogja mérgesen. Nagyon kell figyelnem, hogy halljak mindent.
- Jól van már, pipi! - csapja vállon a magas, szőke.

Brynn elveszi a kis zacskót és elkezdi kibontani, de előbújok a dobozok mögül. Közeledek feléjük és mikor odaérek, kikapom a lány kezéből a cuccot.
- Hé, add már visz... - rám néz és megdermed. - sza... - fejezi be a mondatot. - Mit keresel itt?! Add már vissza!
- Dehogy adom, elment az eszed?! - förmedek rá és a zacskót visszanyomom a két srác kezébe. - Most pedig szépen hazaviszlek!
- Brynn, nem is mondtad, hogy van bébiszittered!
A lány összehúzott szemekkel méreget, aztán visszaveszi a megvásárolt dolgát, majd rám néz ismét. Kibontja és beleszívna, ha nem verném ki a kezéből. Egy picit csak sikerült neki, mert prüszkölni kezd.
- Tudod, Luke, sosem gondoltam volna, hogy ennyire kitartó vagy! Mindig olyan pasikat fogtam ki, akik hülyék, könnyen csábíthatóak és persze pénzesek. Nos, te sajnos nem mindet birtoklod, szóval... hát... Hogy is mondjam? Tulajdonképpen ki is vagy te? Mármint - neveti el magát. - mit keresel itt? Miért nem hagyod, hogy éljem az életem?
A srácok mellette elkezdenek "húú-zni".
- Ez nem élet, amit te csinálsz! Gyere, hazaviszlek! - megfogom a karját és elkezdem kihúzni onnan.
- Nem! Nem megyek sehova! Engedj már el! Nem érted? Fáj! Engedj el!
- Ha hazaértél és bezártalak a szobádba, akkor elengedlek!
Nem törődök sem a nyavalygásával, sem a fiúk őrjöngésével, csak megyek előre. Tudom merre van a bár, így nem kell megállnom. Persze, gondolom ezt én... Brynn nyöszörögni kezd, hogy álljunk már meg, mert fáj a lába...
- Vissza akarok menni - duzzog, de én csak megforgatom a szemem. - Hallod? Miért tesz úgy mindenki, mintha láthatatlan lennék? Annyira zavar, meg... - megfordítom és kezemmel betapasztom a száját.
- Nem tudod, mekkora hibát követsz el! Próbálok segíteni, de te csak azért is ellenszegülsz! Mikor tanulod már meg végre, hogy szükséged van valakire? Miért nem engeded, hogy segítsek?!
Lefejti a kezem a beszélőkéjéről és nekikezd.
- Miért akarsz te mindenáron segíteni? Nem kértelek, vagy ilyesmi - nevet, bennem meg felmegy a pumpa.
Nyugi... Csak nyugi! Tudod, hogy direkt csinálja! Lélegezz... 
- Akkor most hazamegyünk hozzád, elpakoljuk a cuccaidat és befizetlek egy szállodába, világos?
Elkezd bólogatni, én meg önkéntelenül is elmosolyodok. Hogy lehet valaki ennyire hatással rám?
Két kezem közé fogom arcát, és magamhoz húzom. Szemeink egymásét pásztázzák, és próbáljuk kivenni, hogy mit érezhet a másik. Részemről még nem teljesen tudom eldönteni, de azt hiszem, szeretem.
- Ha ezt most megteszem, tudom, hogy nem fogsz rá emlékezni, mert azt hiszed, hogy hallucináltál. Megéri ez nekem? - suttogom szájához közel a szavakat, de ő csak mereszti rám hatalmas szemeit. - Tudod, ha hamarabb ismertelek volna, talán nem jutottál volna idáig. Én akkor is a barátod lettem volna - ajkaimat az övéire tapasztom, s egyre közelebb húzom magamhoz. - Vagy az, aki szeret - nyelek egy hatalmasat, és újra megindulok vele.

HEPPI BÖRTSZDÉJ MICHAEL ÉS JÖN A DVD <33333333333333333