2015. július 7., kedd

Hetedik fejezet - "Nem vihet ki..."

BOLDOG SZÜLINAPOT ASH <33333333333
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

/Brynn Carrington/

Az üvegfalas szobában vagyunk és megbeszélést tartunk. A kopasz, néger csávó, aki hasonlít Willre, nem más, mint Jonathan. Mi becézhetjük Nathannak, Jonak és Nath- nak.
- Brynn, nem szólnál pár szót? Miután eltűntél eljöttünk onnan ide és Ivy várt meg téged. Szóval, hajrá! - mosolyog rám gúnyosan Evelyn.
- Mégis milyen pár szót? Nem szólok semmilyen pár szót! - mutogatok a kezemmel.
- De, Brynn, Evelynnek igaza van! - McCartney hangja tűnik fel.
Evelyn elégedett, és gúnyos mosolyt erőltet a szájára. Sőt, ha jobban belegondolok, neki még erőltetnie sem kell.
- Brynn vagyok. 1996- os - tudom le ennyivel.
McCartney rossz szemmel néz rám, de tudja milyen vagyok, így meg sem próbál újra szóra bírni. Legalább ő nem próbálkozik olyan hevesen, mint Evelyn.
- Menjetek készülődni. Estére vendégek lesznek! Sőt, lehet, hogy már mindjárt itt vannak! - tapsol össze vissza a férfi.
Idegesen megyek ki a szobából, nyomomban Ivy tipeg. A többiek még dúrcáznak egy sort bent.
- Ivy, mindjárt megyek utánad - nézem közben az oszlopot, ami olyan, mintha mozognak. Érdekes... felettébb érdekes...
Ivy megértően bólint, aztán egyre közelebb megyek. Lépteket hallok a másik irányba, közben én is gyorsítok. Már majdnem odaérek, mikor a lépés futássá alakul, így kénytelen vagyok hasonlóképpen cselekedni.
Egy hatalmas aulaszerűséghez érek, bent pedig négy fiú ül. Az egyikkel összefutottam az imént, a színes hajúval. A másik kettőt nem ismerem, az utolsó pedig... A szőke cicababa.
Belépdelek közéjük, és mindegyik úgy néz rám, mintha valami kísértet lennék. Kicsit felvonom a szemöldököm, aztán a karjaimat a csípőmre teszem.
- Mégis mit jelentsen ez? Leskelődtök utánunk? - emelem fel a hangom.
- Mi? Dehogy! - tiltakoznak olyan gyorsan, hogy már akkor hangzik a válasz, mikor még be sem fejeztem a mondatomat.
- Idióták - forgatom a szemem és kimegyek.
Annyit még hallok, hogy az egyik biztatja a másikat, hogy: Menj utána! Vagy, hogy: Ne, ne! Tudod mit tett! Meg ilyesmik...

Sóhajtok, és kullogok Ivy után, aki már biztosan fent készülődik, ahogyan kellene. Odaérek a lépcsőhöz, bal lábam már az első fokon van, kezem a korláton, mikor valaki megfogja a csuklóm.
Hátranézek és megint azzal a fiúval találom szemben magam. Nem értem! Követ? Mindig ott van, ahol én!
- Kérlek, ne haragudj! Csak meg akartam mutatni a barátomnak, hogy ki vagy - próbál komolyan beszélni, meg magabiztosan, de nem nagyon megy neki.
- És erre az a legjobb megoldás, hogy utánam kukucskáltok. Értem - bólogatok.
- Nem! Egyébként meg nem állhattam volna csak úgy eléd, hogy: Hé, bemutatom barátomat, mert meg akart ismerni téged! Már így is pipa voltám rám, amiért megkérdeztem a mosdóban, hogy miért sírsz, hát még ha odaállítok az egyik haverral!
- Tényleg rengeteget tudsz rólam - mozgatom a fejem. - Éppenséggel annyit, mint én rólad. Semmit.
- Nem kezdhetnénk újra? Tegnap még egészen máshogy viselkedtél!
- Mit akarnék újrakezdeni? Nem jártunk vagy ilyesmi! - kacagok.
- Akkor sem fogom hagyni, hogy csak úgy lerázz! Ha már idejöttem és az újrakezdésért esedezem, akkor leszel szíves normálisan viselkedni!
- Nekem te ne mondd meg, hogy mit csináljak! - szabadítanám ki magam a szorításából, de nem enged. Kicsit még húz rajta, így teljesen esélytelen a szabadulás. - Engedj el!
- Nem! Megbeszéljük!
- Nem! Nem akarok beszélni veled! Hagyj békén! - rángatom.
- Mi folyik itt? - jönnek ki McCartneyék.
- Nem ereszt el! - mutatok a csuklómra.
Közelebb jönnek és McCartney megáll a fiú előtt. Farkasszemet néznek pár másodpercig, de a fiú még mindig nem enged.
- Elengednéd? - kérdezi McCartney, de a fiú csak megrázza a fejét. - Jó, akkor legyen másképp.
Csettint egyet, és két őr jelenik meg. A fiú még mindig magabiztosan áll mellettem, amin meglepődök.
- Nem vihet ki - mosolyog.
- Ó, nem is én foglak! Majd ők - bök a két ember felé, akik úgy néznek ki, mintha ikrek lennének.
- Ők sem - gúnyosabb mosolyra húzza a száját.
- Már miért nem? - kacag kelletlenül McCartney.
- Mert én vagyok az egyik vendég - somolyog elégedetten.
Mire kimondja a szót, a szívem nagyot ugrik, az eszem pedig olyasmit kiabál, hogy fuss, meg ne állj hazáig! És azt hiszem, ma este fogok kipurcanni.

2 megjegyzés:

  1. De vártam ezt a réééészt!! Nagyoon drukkolok, hogy összejöjjenek! :)
    Ölel, Gab

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! :D Örülök neki!
      Viszont el kell, szomorítsalak: még egy darabig (kb. 15 fejezet múlva sem) nem jönnek össze. :(
      Mert ha megtörténne, nem lenne miről írni.

      Ölel,
      Brynn
      Ut: Alig várom a blogod következő fejezetét :3

      Törlés