Huszonharmadik fejezet - Iyana

/Luke Hemmings/

Bejött meglátogatni, mert tudni akarta, hogy vagyok. Ez már egy jó pont, nem? Nem tudom, a "barátos" résznél kicsit, mintha elgondolkozott volna, hogy jó ötlet- e rábólintania. Ennyire gáz lenne a helyzet? Mondjuk az, de reméltem, hogy nem. Vagy talán esélyt lát arra, hogy mi többek is legyünk, mint barátok? Esetleg extrákkal? Ah, ez hülyeség! A sajtó meg amúgy is kiszagolná, ha lenne valakim. Szóval kicsit féltem, mert ha tényleg összejönnénk, akkor gáz is lehetne belőle, és a végén úgy járna, mint Aleisha, és azt nem szeretném.

- Hahó! - legyezek a kezemmel a szemei előtt.

- Ja, bocs, elbambultam - néz körül. Szemeit a fehér székeken legelteti, majd egy hamiskás mosollyal az arcán felém fordul, jelezve, hogy rendben van. Tudom, hogy hazudik, de eltekintek most e fölött.
- Min gondolkodtál? - teszem fel újra a kérdést.
- Csak visszaemlékeztem. Nem nagy cucc - rántja meg a vállát, mintha semmi érdekes nem lenne benne. Pedig biztos, hogy érdekes, mert akkor nem látszana rajta a szomorúság jele.
- Na, gyere ide! - fogom meg a kezét, és húzom magam felé. Egy ideig hagyja, aztán lassan elkezd mégis a másik irányba dőlni.
- Ne, Luke, közönségünk is van - bök óvatosan az üveghez, ahol barátaimat vélem felfedezni. Elnevetem magam arcukat látva, de valahogy nem tud meghatni a dolog.
- Nem probléma - közelebb és közelebb húzom, majd ajkam az övére tapasztom.
Nem ellenkezik, inkább visszacsókol. Óvatosan beletúr a hajamba, én pedig körbefogom a derekát. A fiúk leskelődnek? Legalább megtanulják, milyen az, ha barátnőjük van. Oké, Brynn nem a barátnőm, de talán egyszer az lesz, és akkor mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy mindig boldog legyen mellettem. Szükségem van a mosolyára, a szemére, az érintéseire, és mindenére.
Levegőhiány miatt elválunk egymástól. Barna szemeivel engem néz, én pedig őt. Egy apró mosolyt húz magára, miközben a kézfejét simogatom.
- Akkor... - kezdi el. - Öm... Azt hiszem magatokra hagylak titeket. Amúgy is már szinte befolynak a szobába, annyira néznek. Még bejövök, ha szólsz a haverjaidnak, hogy írjanak fel a vendéglistádra - nevetem el magam, mire felvonja a szemöldökét.
- Ezt hogy érted? - vonom fel kérdően a szemöldököm, és tényleg nem tudom miről van szó.
- Úgy, ahogy mondtam - neveti el magát.
- Nem maradnál még egy kicsit? - kérdezem reménykedve, bár nem sok esélyt látok rá.
- Csak egy picit. Nagyon rosszul érzed magad? - tudakolja, mire megrázom a fejemet, hogy megbizonyosodjon róla.
- Nem, dehogy. Sokkal jobban vagyok. És mondd csak, hazaértek már McCartneyék?
- Hála Istennek, nem - látom a színtiszta megkönnyebbülést az arcán.
- Ja, elég nehéz lesz elszámolni velük - húzom el a számat, de nem tántorítanak el a célomtól. Ha el akarom hozni, meg fogom tenni.
- Nem kell megtenned. Megoldom egyedül is - próbál lebeszélni róla, de nem sikerül neki.
- Nem fogom hagyni, te is tudod - válaszolom magabiztosan.
- De hát miért? Nem akarlak kihasználni.
- Ez nem kihasználás. Én döntöttem így.

/Brynn Carrington/

Odahajolok hozzá, megpuszilom a száját, és az ajtó felé igyekszek. Kilépek rajta, mire a srácok kerek szemekkel néznek rám, és úgy vigyorognak, mint egy vadalma. Nemértően nézek rájuk, majd megrántom a vállam, és elindulok a kijárat irányába. Jobb lesz, ha mihamarabb eltűnök innen, akkor legalább boldogan beszélgethetnek egymással.
- Brynn, beszélhetnénk? - csapódik mellém Ashton, ami nagyon meglep. Azt hittem, ki nem állhat és a világ végére sem kíván.
- Igyekezz kérlek, nincs sok időm - hazudok. Igazából temérdek van, de sokkal könnyebb ezt mondani, és elmenni a másik mellett, nem? Amúgy sem értem, miért állít le.
- Csak bocsánatot szerettem volna kérni, amiért olyan hülye voltam - meglepődök, és hirtelen leállnak a lábaim, ő pedig túlmegy rajtam.
- Hű... - képedek el. Ezt nem gondoltam volna róla, akkor sem, ha Luke csak jót mondott a fiúról. Nekem teljesen más volt vele a kapcsolatom, bizonyára ezért nem tudtam máshogy elképzelni. Rossz karakternek volt beállítva, pedig biztosan nem az, ha Luke is a barátja.
- Rájöttem, hogy Luke- nak szüksége van rád. És szeretném, ha többször meglátogatnád... Nagyon örülne neki.
- Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondod nekem.
- Én sem - elnevetjük magunkat. - Akkor szent a béke?
- Rendben van. Viszont írd fel a nevem a listára, mert holnap nincs kedvem megint kijátszani azt a nénit a pultnál.
- Oké - neveti el magát, majd elköszön és eltűnik.

Tömegközlekedéssel elindulok haza, és abban reménykedem, hogy még nincsenek otthon a többiek. Megpróbálok összepakolni, és a félretett pénzemből meghúzni magam egy szállodában. Bár, nem hiszem, hogy sokat érnék vele, hiszen nem tudok annyit adni nekik, hogy "elfelejtsék", hogy itt voltam. Blah... Az meg pláne nem hiányzik, hogy ők is megkeserítsék az életem, mellettük.
Nincs túl sok cuccom, ráadásul Hornsby után ki sem pakoltam a bőröndömből, így még egyszerűbb a dolgom.
Ivy nyit be hozzám, majd kulcsra zárja az ajtót.
- Mikor értél haza? És miért nem szóltál, hogy nem velünk jössz? - ront nekem egyből.
- Nem tartozom senkinek sem magyarázattal.
- Brynn, amióta megismerted azt a gyereket, azóta nem vagy önmagad! Mi lelt téged?! - förmed rám.
- Felnyitotta a szemem - nézek az ő sötétzöldjeibe, majd lezárom a bőröndöm tetejét.
- Hová igyekszel?
- Elmegyek.
- Tudod, hogy nem teheted!
- Tudom. De akkor is elmegyek. Nem tarthat vissza senki.
- Miért dobsz el mindent amiatt a szőke srác miatt? Legalább most van munkád és lakásod! Ugye tudod, hogy ez csak egy futó kaland a számára? Nem vagy több neki, mint egy újabb lány, akit az ujjai köré csavart! - tudom, hogy csak el akar ijeszteni.
- Figyelj. Én nem foglalkozom a te életeddel, akkor kérlek te is tedd meg nekem azt a szívességet, hogy nem avatkozol az enyémbe. Nincs kedvem hallgatni, ahogy marasztalni próbálsz. A kezdetek óta utáltam itt dolgozni. Fogalmad sincs semmiről, akkor mégis miért akarsz itt tartani?
- Nem érted? Senki nem léphet ki innen!
- Ne mondd már meg nekem, hogy mit tehetek és mit nem! Ha el akarok menni, elmegyek. Te is tudod.
- Brynn, meg fogod bánni.
- És? Sok mindent bántam meg, mégis itt vagyok. Nem fognak tönkretenni még jobban. Ha annyira gáz lesz a helyzet, akkor elutazok másik kontinensre vagy mit tudom én! Annyi időm van, mint égen a csillag.
Ivy nem tágít mellőlem, olyan, mintha McCartney rájött volna, hogy el akarok menni és Ivy- t küldi, hogy helyrehozzon. Pff. És még azt hittem, hogy én vagyok naiv.
- Ivy, most már nem látlak szívesen. Kérlek fáradj ki, arra van az ajtó!
- Nem érdekel, akkor sem mehetsz el!
- Ne foglalkozz már velem annyit! Tudom mire megy ki a játék!
- Ugyan, dehogy tudod... - neveti el magát, mire feláll a nemlétező szőr a hátamon.
- Már hogyne tudnám? - értetlenkedek továbbra is.
- Emlékszel még Jeffre és Craigre? - kérdezi, mire leesik az állam. Ő még honnan tud az ikrekről? Mondjuk, te volt velük egész Ausztrália, nem csoda, ha hallott róluk. De mégis mi közöm nekem hozzájuk? Személyesen nem ismertem a két fiút, csak ő ezt nem fogja fel.
- Nem tudom miről beszélsz. Vagyis, de, de azt nem tudom, nekem mi közöm ehhez.
- Dehogynem tudod! És esküszöm, mindenért meglakolsz!
- Mi a fene bajod van? - kezdek el veszekedni.
- Tudod, volt egy nővérük. A neve Iyana. Emlékszel?
- Nem tudom, mit hordasz itt össze - erről tényleg nem tudtam. Mégis miért érdekelne engem jobban egy gyilkossági történet a többitől?
- A becenevem Ivy. Az igazi nevem Iyana. Nem fogom hagyni, hogy büntetlenül megúszd! Esküszöm, lecsukatlak!
- He? - nézek rá dülledt szemekkel.
- Ó, Norine, te annyira... gáz vagy! - nevet ki, én pedig felvont szemöldökkel állok előtte.

Hi guys!

Nagyon sajnálom, hogy csak most hozom a részt, de tudnotok kell, hogy egész héten tanultam és kb. most hétvégén is. A jövőhetem is ilyen lesz, de majd megpróbálom összesűríteni a dolgokat.

Remélem tetszett a rész! Mondtam, hogy a 23. fejezet különleges lesz, mivel két szemszögű. Ezt mindenképp ide akartam tenni... Ó, és van egy hatalmas hírem: a Segítek utolsó előtti fejezetét írom jelenleg, ami Brynn szemszögű. Az epilógus is az övében fog játszódni, ami már meg van írva, és nagyon szépen köszönöm a segítséget azoknak, akik közreműködtek az elkészítésében! :) Hatalmas ölelés, Brynn <3 

Karácsonyi és újévi ajándék

Hi guys! ^^

Mindenkinek szeretnék boldog karácsonyt, és éj évet kívánni! Remélem, hogy jó évet zártatok le magatokban, és a 2016- os még annál egymilliószor jobb legyen! A mostani kis dolog, amivel szolgálhatok nektek, nem egészen egy különkiadás. Félig az, a másik fele viszont a későbbi részletekből lesz, nem mondom meg, melyik melyik fejezetből való, nem az összesből kaptok, de remélem, hogy tetszik majd! A különkiadásnál nem adtam meg, hogy Brynn vagy Luke szemszögéből van- e, szerintem úgy érdekesebb a játék, és igyekeztem úgy írni, hogy ne legyen észrevehető. :3 Komiba kérhetem, hogy írjátok le a tippjeiteket? Egyébként megsúgom, nem fogok változtatni, ha leírjátok, mert ennek a kis valaminek hatalmas szerepe van a későbbiekben (második évad).

Még mielőtt félreértés lenne, én sajnos nem vagyok újévi angyalka, így ezt tudjátok le annak, nincs időm, sem ihletem még pluszba írni akkor is. Jó olvasást kívánok! ^^

KÜLÖNKIADÁS A JÖVŐBŐL

Sosem szerettem volna úgy élni, mint egy hógömbbe zárt rénszarvas, fenyőfa, hóember, vagy bármi más. Ők csak kívülről szemlélhetnek mindent, nem tudnak mozdulni, korlátozva van a szabadságuk. Nekem szükségem van egy bizonyos térre, egy olyan kerítésre, ami csak ott van meghúzva, ahol tényleg kell. 

Ülök az ablak előtt, és nézem ahogy nem szállingózik a hó, hogy nem történik semmi. Mintha Ausztráliában teljesen más lenne minden, mintha az embereket nem hatná meg a karácsony. Vajon mindenütt így van? És milyen lehet ott, ahol esik a hó? Egész nap kint vannak, és játszanak abban a furcsa fehérségben? Engem leginkább lehulló liszt-, vagy kristálycukordarabokra emlékeztetnek.

Milyen az, amikor valaki igazán örül a télnek? Illetve, nálunk nyár van, de hát... Annyira igazságtalanságnak tartom, hogy itt nem hullhat a hó. Olyan jó lenne egy kicsit úgy viselkedni, mintha mindenkinek jó lenne a karácsony, és legalább ezt az egy napot élnénk meg úgy, ahogy kellene.
Anyu mindig azt mondta, hogy a karácsony az egyik legdurvább nagy esemény, hiába nevezik a szeretet ünnepének. Becsapós, mert manapság már az sem arról szól, amiről kezdetben, hanem, hogy kinek, mennyi ajándékot veszel. Ezt az egészet is már a pénz uralja, és mi nem sokat tehetünk ellene.
És amikor távol vagy azoktól, akiket szeretsz, az egyik legborzalmasabb érzés a világon. Szeretném megfogni a kezét, végigsimítani a haján, apró csókot nyomni puha ajkaira, s homlokunkat egymásénak dönteni. Olyan... mesébe illő lenne.
Este van, hamarosan ajándékozás, nekem még sincs kedvem a fa alá ülni, és művigyorral az arcomon beszélgetni, mikor az, akit igazán szeretnék magam mellett tudni, nincs velem. Nélküle nem is érdekel a karácsony, sőt, semmi sem. Nekünk most együtt kéne lennünk, és vigyáznunk a másika amellett, hogy megajándékozzuk a másikat. Mégis mit csináljak? Küldjek neki csomagot, vagy mi? Esetleg feledjem el? Hiszen meg sem érdemlem, hogy ennyire szeressen, mert folyton megbántom. Szeretném már, ha végre minden a helyére kerülne, és nem veszekednénk többet, de olyan makacs, mint én, és sosem engedünk az igazunkból, többnyire ezért is születnek viták.
- Gyere, menjünk a többiekhez! - húz a nappali felé barátom, és mindenhez mosolyogva kell hozzáállnom, ha nem akarom tönkretenni a napjukat. - Nézd, tudom, hogy nincs itt...
- Ne mondd ki a nevét! - mordulok rá, miközben leülök a kanapéra.
- Már ne is haragudj, de nem te dobtad azzal a magyarázattal, hogy folyton megbántod? - kér számon, mire elhúzom a számat, és átfordulok a másik oldalamra.
Hazudtam neki, becsaptam, összetörtem csak azért, hogy könnyebb legyen elengednem. Tiszta szívemből szeretem, tényleg, de nem teszem ki többé annak, aminek eddig. Öt hónapja vagyunk külön, de még mindig úgy vágyom az érintésére, mint az életető vízre. Nem bírok létezni nélküle, és bevallom, nem is akarok. Idióta voltam, de az ő érdekében tettem, és az lesz a legjobb, ha megtanulunk mást is szeretni. Olyat, aki nem okoz csalódást.
Én sosem fogok jobban kedvelni senkit, amit szerintem ő is tud, de remélem, hogy fordítva nincs így. Legbelül persze szeretném, ha élete végéig engem szeretne, de nem lehetek telhetetlen. Pláne nem az után, hogy elhagytam...
- Nem teljesen így volt - magyarázkodok, de fogalmam sincs, miért. Egyszerűen rá akarom magam venni arra, hogy bocsánatot kérjek, mégsem megy... Vagyis, inkább úgy fogalmazok, hogy akkor mi értelme volt különválni?
Ha most segítséget kérne tőlem, vagy én tőle, biztos vagyok benne, hogy mindent megadnánk, amit csak tudnánk a másiknak, de... vagyis én így lennék, ő már nem biztos. Azok után, hogy olyan csúnyán elváltak az útjaink? Nem érzem úgy, hogy ez volt a helyes megoldás, pedig akkor, amikor ott álltunk szemtől szemben, annak tűnt. Még akkor is, mikor láttam a szemében, hogy tudja, mire készülök. Tudta, mégis meghallgatott, de aztán otthagyott. Nem szólt egy szót sem szinte. Nem borult ki, nem csapkodott, nem csinált semmit. Talán ez még annál is rosszabb volt, hogy hallgatott.
- Ahelyett, hogy siránkozol, menj, és kérj bocsánatot, vagy felejtsd el! - mondja továbbra is. Tudom, hogy igaza van, de nem tehetek semmit. Megfogadtam, hogy nem keresem, és nem fogom háborgatni, ha már annyira tönkretettem.
- Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - ripakodok rá, de nem annyira hangosan, inkább csak félerősen.
- Olyan makacsok vagytok mindketten, hogy az már felháborító. Egymás vérét kéne szívnotok, nem az enyémet - puffog, én meg csak megforgatom a szememet. El sem hiszi, mennyire örülnék neki, ha most megjelenne az ajtóban, és egymás karjaiba esnénk. Azonnal bocsánatot kérnék tőle, s addig nem ereszteném, amíg ki nem mondja azt a bűvös szót, amit most a legjobban szeretnék hallani. Vagy nem is... A legjobban a hangját szeretném hallani, ahogyan kimondja a nevemet. Az annyira... mesebelinek hangzik.
- Sajnálom, kicsit kivagyok. Megyek inkább sétálni egyet - állok fel a helyemről, és kifelé veszem az irányt, nehogy még jobban elrontsam a karácsonyt. Talán az lesz a legjobb mindenkinek, ha nem leszek ott.
Ausztráliában sosem esik a hó, így most sem látni egyetlen egy pelyhet sem. Pedig mennyire örülnénk neki! Legalább tíz percre, hogy minden kisgyerek kiélhesse a vágyait.
A nap lemenőfélben van, mindenki vagy hazafelé megy, vagy más rokonaihoz, csak én vagyok ennyire eltévedve, hogy sehol sem találom a helyem nélküle, s mindenütt kóválygok, csak ott nem, ahol kellene. Nézem a lemenő nap sugarait, ahogy bevilágítják a horizont minden egyes pontját, és azon gondolkozok, hogy neki tetszene- e. Öt hónap azért elég sok idő, és rettenetesen fáj a tudat, hogy miattam vagyunk külön. Megint.

VÉGE A KÜLÖNKIADÁSNAK!

MÉG EGYSZER ELMONDANÁM, HOGY NEM SORRENDBE VANNAK, HANEM MEG VANNAK KEVERVE!

"[...] - Mit szólnál egy gyerekhez? - kérdezem meg hirtelen, mire beletapos a fékbe. Még jó, hogy nem egy forgalmas úton megyünk hazafelé.
- Terhes vagy? - dülledt szemekkel néz rám [...]"

" [...] - De tudom, hogy szeretsz... Én vagyok a szőke herceged. [...]
- Nem tudtad, szívem? Nincs szőke herceg fehér lovon, csak páva gyerek volán buszon - ezen most ő kezd el nevetni, aztán a hátára fordul, és ráhúz mellkasára. [...]
- Máskor busszal jövök, hogy még kifogásod se lehessen. [...]"

" [...] Megszorítom a kezét, és annyira, hogy az ujjaim lefehérednek.
- Kicsit óvatosabban, Brynn! - nevet rám, és egy puszit nyom az arcomra.
- Próbálom - szűröm ki fogaim közül, és enyhítenék a szorításon, de nem igazán sikerül. [...]"

" [...] - És nem gyűlt még meg a bajod vele? - nevet. - Rengeteget eszik, és elképesztően sokat alszik. Ó, és mindig elhagy valamit. [...]"

" [...] - Kivel beszélek?
- Csajos, nem is tudsz rólam? Ez sértő! Olyan gáz... Azt hittem Luke mesélt neked a románcunkról - neveti el magát nemkívánatosan, nekem pedig összetörik a szívem - ismét.
- Szeretnék beszélni Luke- kal! - szögezem le.
- Ah, ne is álmodj róla! - a lány lecsapja a telefont, én pedig értetlenül meredek magam elé. [...]"

" [...]- Rendben - válaszolja halál nyugodtan, én pedig értetlenkedek.
- Tessék? - kérdezek rá a biztonság kedvéért, ő pedig folytatja.
- Ez egy szerelmi vallomás volt, nem? Azt akarod, hogy a barátnőd legyek, ha jól sejtem - elmélkedik, én pedig elnevetem magam, és hamarosan ő is csatlakozik. [...]"

" [...] Azt mondta, hogy sosem hagyna el, egyik rajongó sem áll közel hozzá, főleg nem úgy, hogy bármi is kialakulhasson belőle. Hazudott. Végig a szemembe hazudott, és elhitette velem, hogy szeret. Hogy lehet valaki ennyire... érzéketlen, köcsög, bunkó, faszkalap? Most már ömlik a könnyem, és eszemben sincs megállítani őket. Ki kell adnom magamból, ami fáj. [...]" (milyen ünneprontó vagyok azután a kis szösszenet után, nem igaz? :3)

" [...] - Ez nem jó ötlet, csajszi - motyogja, miközben feláll az ágyról mellém, és leteszi a pólót az alvóalkalmatosságra. - Bele fogsz roppanni, ha meglátod azzal a ringyóval. Komolyan, még a nevét sem tudom kimondani!

- Akkor is elmegyek.

- Szívem, most Londonban vannak...

- De az az utolsó állomás... Utána Ausztrália jön - nyögöm ki nehezen, és ismét lefekszek melléjük az ágyra. - Sőt... inkább várok. Adok neki egy kis időt. [...]"

" [...] - Köszönöm, hogy megbízol bennem, Brynn. Tudom, hogy nem könnyű neked azok után, amiket a múltkor mondtál a telefonban - hümmögni kezdek, miszerint igaza van, mégsem bánom, hogy elmondtam neki legféltettebb titkaimat. [...]"

ÁJ LÁV JÚ SZÓ MÁCCS!

Hi guys! ^^

Oké. Kezdjük az elején. Huh. Jó. Nem kapok fangörcsöt. Na jó, talán egy kicsit. De ne hari! :D

EZEN A KÉPEN CSAK ÉN HALHATOK
MEG! TI NEM! XDDD

Először is, EL SEM HISZEM, de a blog KIKERÜLT A JÓ BLOGOK TÁRHÁZÁRA! OMG! Sosem gondoltam volna, és huh, Barby (igen, az a Barby. Az ÉÉ (Édes Élet) és a FEO (Finding Each Other) írója) olyan aranyos dolgokat írt, hogy el sem hiszem! *-* Jujj, kiborultam... jó értelemben. :D

LINKY - mert megtehetem, hogy rakok a végére egy ipszilont. :D

DE,

aki lusta rámenni, és nem akar külön oldalt megnyitni, annak (olyan cuki vagyok) bemásolom, hogy csodálhassa. Muhaha! *-* Ezért a szóért meg ne haragudjatok, mert mostanában rászoktam. Egy cseppet. NA DE AKKOR LÁSSUK!

"Sziasztok!

Most egy olyan történetről hoztam bejegyzést, aminek az írójával egy ideje nagyon jóban lettem, de ez nem hatott ki az ajánló írására, vagy arra, milyen szemmel olvastam a történetét. Nincs mit köntörfalazni, Brynn nagyszerűen ír, és ez itt is meglátszik.

A történetről...

"Brynn Carrington: "Nem kaphat mindenki fényűző életet. Anyám nyomdokaiba lépve elkezdtem dolgozni egy sztriptízbárban, ahova csak a gazdagok és híresek járnak. Egy év múlva viszont rájöttem, hogy nem nekem való, de már nem tudtam eljönni... Túlságosan is kötöttek ide az emlékeim, amiktől szabadulni akartam..."
 Luke Hemmings: "Nem is tudom, miért mentem oda akkor, talán, mert elrángattak a barátaim. Mit vártam tőle, mit nem, nem tudom. Mindenkinek szüksége van segítségre valamikor, és neki pont akkor volt. Más volt, mint a többiek. Mindig is más lesz... Csak sajnos túl makacs volt, hogy bárki is segíthessen neki..."
 Egy személyiségzavaros lány története, aki egy sztriptízbárban kezdte el munkáját, miután eljött a családtól, aki örökbe fogadta, és egy fiúé, akinek nem is ott volt a helye azon az estén. Mégis másként alakult... Kicsit depresszíven, kicsit barátságosan, kicsit veszekedve, kicsit bizakodva... kicsit szerelmesen..."

Miért ajánlom?

Biztos mindenki olvasott már olyan történetet, ami egy sztriptízbárban kezdődik, vagy legalábbis belefutott olyanba. Sőt, volt egy olyan idő, mikor minden második blog erről szólt. Miért lenne ez különb? Mert a srác, ez esetben  Luke, nem egy vadállat, aki ezt ki is használja, hanem érző lény, aki segíteni akar a lánynak megszabadulnia ettől a múlttól, kiszakadni a terhek alól. Aki egy "Szia, tetszesz, járunk?" sztorit keres, az nagyon rossz helyen jár. A történet rendes alapokra van építve, mindennek köze van dolgokhoz, ami az írónő összeszedettségére is utal, és nem csupán történeti alapokra van állítva, hanem lelkiekre is. Komoly lelki okokra. A szemszögváltakozások miatt még jobban megismerhetjük a cselekményeket, mindkét fél érzéseibe betekintést nyerhetünk, így teljesen összeáll az egész kép..

ITT A FEJLÉCEM KÉPE.

AZTÁN EGY LINKY.

Egy magával ragadó történet, amit ha elkezdesz, készülj fel előtte vízzel és hidegélelemmel, sokáig ki nem mozdulsz a szobádból!

Puszi: Barby"

THIS IS SO CUTE.

Nagyon-nagyon szépen köszönöm ezt a sok jó szót, remélem, hogy nem fogod megbánni, ha tovább olvasod. Én, mint lelkes ÉÉ és FEO olvasó, biztosítani tudlak, hogy mindent megteszek azért, hogy jól szórakozz. És a kedvedért akár még Calum is több szerepet kaphat. :P

Aki nem tudná, mostanában elkezdtem fejléceket és háttereket gyártani gépre, (amiket megtekinthettek a facebook- omon vagy a deviantartomon) és azt kell mondjam, hogy végre nem félek kitenni a munkáimat. ÉS SOK EMBERNEK TETSZIK. Mekkora haladást értem el! Ahhoz kétség sem fér...

Még be akartam valamit jelenteni, de elfelejtettem...

JA IGEN!

Nem, még mindig semmi.

Ha eszembe jut, ígérem, szólok.

Hamarosan új rész!

ÉS MEGLEPI!

Ne feledjétek el, nemsokára megvan a 40 feliratkozó! *-* 

ÁJ LÁV JÚ SZÓ MÁCCS!

Ezért pedig megmutatom a legújabb művem. Amit kerek két másodperce fejeztem be.

Huszonkettedik fejezet - "Akkor is bemegyek!"

/Brynn Carrington/

A felismerés elborzaszt. Még soha, senki iránt sem éreztem így, és nem is gondolkodtam azon, hogy mit érzek. Ez a fiú másabb a többinél. Akkor is, ha egyszer elszaladt vele a ló, akkor is, ha többször próbált segíteni nekem úgy, hogy nem akartam. Valami oknál fogva fontos nekem. Magam sem értem, de egyszerűen nem tudok nem arra gondolni, hogy most hol van... és, hogy miattam van ott.
A gyomrom nem növekedett egy milimétert sem, de már alábbhagyott a sírásom. Nem csinálhatom ezt egész nap! 

Mikor végre sikerül szabályoznom a légzésemet is, nem törődök Ash szavaival, felugrok az ágyról, rendbe szedem magam, és elindulok tömegközlekedéssel a kórház felé. Nem gyakran járok errefelé, így egy kicsit sokáig tart, mire megtalálom azt az épületet, amit keresek. Tudom, elég nagy, hatalmas, ráadásul nem összetéveszthető még a színe sem, mert kitűnik a lakóházak között a fehér.

- Elnézést... - szólítom meg az öreg hölgyet a recepciónál, aki papírokat rendezget. Úgy tűnik, nem hallotta. - Elnézést! - szólok hangosabban.

- Jaj, miért hangoskodik, kisasszony?! - rivall rám, mire megforgatom a szemem. Tipikus.

- A barátomat... Akarom mondani egy barátomat behozták ma. Tudna segíteni nekem?

- Hogy is hívják? - sétál csigalassúsággal a számítógéphez. - És magát?

- Luke Hemmings, és én Brynn Carrington vagyok.

- Igen, behozták.

- És? Megmondá hol van, és hogy mikor mehetek be hozzá?

- Sajnálom, de nem adhatok ki ilyen információt. Tudja, Ő a különleges betegekhez tartozik, ha fogalmazhatok így. A barátai összeállítottak egy listát, ami alapján beengedhetünk hozzá vendégeket. Sajnos az ön neve nem szerepel rajta, így nem mehet be.

- Tessék? Kérem, nézze meg még egyszer!

- Megnéztem kétszer is, hölgyem! Most pedig, kérem távozzon, ha nincs más, akit meg akarna látogatni!

Szememet forgatva megyek el a pulttól, és az ajtó felé veszem az irányt. Félúton, mikor kikerülök a nyanya látószögéből, elfordulok, és elindulok az egyik hosszú folyosón. Mindenütt kis kocsikat tologató nővérek, orvosok és beteg vannak. 

Minden ajtó előtt megállok és benyitok. Így azért mégis egyszerűbb megtalálni őket, mint várni, hogy megmondják, nem?

Az egész folyosón végigmentem, de egyikben kórteremben sem voltak, sem szobába. Az ellenkező oldalt lévő útra megyek, és ott nézelődök. A harmadik ajtó előtt állva meghallok néhány ismerős hangot. Benyitok, és ledermedek.

Mind felém kapják a fejüket, pár percig csak néznek, aztán megszólalnak:

- Brynn? - kérdezik egyszerre.

- Sziasztok - köszönök a nevelőanyámnak, és testvéreimnek. Nevelőapám ott fekszik az ágyban.

- Mit csinálsz te itt?

- Kérdezhetném ugyanezt én is, de nem fogom - nevetem el magam gúnyosan, és semmi együttérzéssel kisétálok a helyiségből.

Nem foglalkozom velük, bezárom az ajtót, és figyelmen kívül hagyom a visszahívásokat. Sokkal fontosabb dolgom is van, mint velük cseverészni, mikor ők cseszték el legjobban az életemet.

Amellett négy szobával, ahol a nevelőcsaládom tartózkodik, megtalálom azt, amelyiket eredetileg is kerestem. Az ajtó elé egy vendéglista van kiragasztva, hogy láthassák, hogy nem mehet be mindenki.

Gyorsan végigfutom szemeimmel a sorokat, de tényleg nem látom a sajátom. Felmegy bennem a pumpa, és berontok. Még csak a három fiú ül bent, Luke pedig az ágyon fekszik.

- Te hogy-hogy itt vagy? - kérdezi elképedve Calum.

- Ki van rakva a vendéglista - egészíti ki Ash.

Michael csendben ül, és maga elé néz. Valamiért mindig is szimpatikusabb volt a másik kettőnél. Már amennyire sokszor láttam, de ez lényegtelen.

- Látni akartam, és higgyétek el, ha akarok valamit, azt megszerzem - fonom keresztbe karjaimat.

- Beengedett a recepciós?

- Nem. Kerestem a szobát, és meg is találtam. Nem fogom hagyni, hogy megtiltsátok a látogatást.

- Én asszem' kimegyek inkább - áll fel Mike a székből, és kibiceg a telefonjával együtt. A nagymenő, új, okos telefonjával.

- Még szegény Mike- t is kizavartátok - biccentek a színes hajú srác felé.
- Ja, valószínű - forgatják meg a szemüket.

Nem bírok tovább állni, így leülök az egyik ágy melletti székre, és könyökölni kezdek a térdemen. Végig a szőke fiú arcát nézegetem, s megpróbálom eldönteni, vajon érzi- e, hogy itt vagyok. Valószínűleg nem, de reménykedni mindig lehet.
Ráteszem kezem az övére, és ott tartom. Megpróbálok nem mozogni, csak csendben figyelni.  Olyan jó lenne, ha megbeszélnénk a dolgokat. Úgy viselkedünk, mint egy rossz házaspár, pedig még együtt sem vagyunk. Nekem egy kicsit talán ellenemre lenne, hiszen tudom, mivel jár az, ha az ember valaki híresnek a barátja, barátnője.
Hirtelen megmozdítja kézfejét, nekem pedig nagyot dobban a szívem. Egyre furábban viselkedek, és ez nem tetszik. Lehet, hogy tényleg nem kellett volna eljönnöm?
- Luke! - könnyezni kezd a szemem. El sem hiszem, hogy pár nap alatt mennyi mindent ki tudott hozni belőlem!
- Felébredt?! - kérdezik egyszerre a srácok, mire Mikey is beront az ajtón.
- Azt hiszem. Megmozdult.
Lassan pislogni kezd, végül kinyitja a szemét.
- Jobban vagy? - kérdezem, de még mindig nem engedem el a kezét.
- Aha - ránéz a kezemre, mire én ösztönösen elrántom onnan. Rám néz, elmosolyodik, majd a srácok felé fordul.
- Mióta vagyok bent?
- Körülbelül talán két- három órája - válaszol Mike, aztán nekidől a falnak.
- És te mióta vagy itt? - címzi nekem a kérdést.
- Tíz perce - nem akarom mondani, hogy kicsit pikkelnek rám, így inkább ott hagytak a bár előtt, és elvitték úgy, hogy utána írtak egy listát, amin nem szerepel a nevem, így nem tudtam volna bejönni, ha nem vagyok olyan leleményes.
- Ki volt még itt?
- A családod - válaszolják a srácok kórusban.
- Én azt hiszem megyek. Csak tudni akartam, jól vagy- e - felállok a helyemről, de majd' visszaesek, mert Luke visszaránt.
- Maradj. Beszélnünk kell.
- Akkor mi megyünk - mondja Calum, és felállnak a székekről.
Vissza leülök, és várom, hogy megszólaljon.
- Emlékszel a néhány órával ezelőtt történtekre?
- Hát... Kábé annyi ugrik be, hogy miután hazahoztatok, utána elmentem a két sráchoz, aztán nem sok minden, végül, mintha nem is hatott volna a drog, emlékezni kezdtem, miután lementem hozzátok a bárpulthoz.
- Azért nem hatott, mert a háromnegyedét kivertem a kezedből - elneveti magát.
- Kösz...
- Gondolom Will hallani sem akar arról, hogy elgyere.
- Leordítottam a fejét, meg ilyesmi, de többről nem esett szó.
- Tényleg azért jöttél, hogy megnézd, milyen az állapotom?
- Jöttem volna hamarabb is, csak nem úgy alakult, ahogy terveztem - sóhajtom. - Mindegy. A lényeg, hogy jobban vagy.
- Akkor ismét barátok? - mosolyog rám, mire elővillantok egy erőltetettet én is.
- Barátok - a szívem megint kiszakad a helyéről. Nem akar többet barátságnál és nekem ezt el kell fogadnom. Talán jobb lett volna, ha nem is találkozunk azon az éjszakán. Akkor nem változtam volna meg, akkor Ő nem lenne itt... akkor soha nem ismerem meg.
- Min gondolkodsz? - zökkent ki a gondolatmenetemből.
Talán jobb lenne, ha nem mondanám el. Nem akarom, hogy összevesszen a barátaival miattam. Az nem lenne túl jó... És még jobban megutálnának... Nem mintha számítana.
- Brynn! Amúgy mondani akartam valamit... - folytatja, bennem pedig meghűl a vér.

GUYS!

Na, nekem mától szünet volt, pedig szerdától nem is tanultunk, tegnap meg egykor végeztem. :D A KARÁCSONYI SZÜNET (vagyis mi mindig így hívtuk általánosba, és azóta nem tudok mást mondani) kezdete miatt kiraktam a részt, remélem tetszeni fog. :D Amúgy, mivel nincs bent mindenki a facebook- os csoportban, így ide is másolok egy rendkívül cuki "részt" úgymond, hogy ne maradjon le senki. :D Ez a 12-14. fejezetből van, már nem emlékszem. :D

"[...] - De tudom, hogy szeretsz... Én vagyok a szőke herceged. 

[...] - Nem tudtad, szívem? Nincs szőke herceg fehér lovon, csak páva gyerek volán buszon.

[.............] - Máskor busszal jövök, hogy még kifogásod se lehessen." 

NE FELEDJÉTEK, HAMAROSAN KARÁCSONY! KÉSZÜLÖK EGY KIS MEGLEPETÉSSEL, REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG! *-* HATALMAS ÖLELÉS, EGY PSZICHOPATA ÍRÓNŐ, BRYNN <3