Huszonötödik fejezet - Csalódtam benned!

/Luke Hemmings/

A srácok ki tudtak vinni a kórházból, így most hazafelé tartunk. Szóltam volna Brynn- nek, de nincs meg a telefonszáma, szóval hagytam. Majd elkérem tőle. Biztosan a bárban van és pakol, úgyhogy inkább oda vezényelem a srácokat. Az is lehet, hogy valami jó sül ki belőle, ha most találkozunk. Azok után, ami most köztünk történt, eléggé bizakodó vagyok.

- Halljátok, megállnál a bár előtt? Meg...

- Megszeretnéd látogatni Brynnt - mondják kórusban, ami kicsit ijesztő.

- Jó-jó! - nevetek. - Már ismertek.

- Megállhatunk - mondja Ashton, és rögtön le is kanyarodik a jó irányba. Elmosolyodok, hogy mennyi mindent megtesznek értem, de ha jobban belegondolok, csak azt, amit én is viszonoznék. Ha bármelyiküknek szüksége lenne ilyesmire, gondolkodás nélkül fordulnék arra, amerre kell.
- Majd várjatok meg. Nem leszek sokáig.

Mikor a kocsi leáll, azonnal kipattanok, és az ajtó felé veszem az irányt. Nem köszönöm Willnek, aki kerek szemekkel vizsgál, hogy már megint mit keresek itt. Mióta utoljára láttam, csak még jobban kopaszodott, pedig nem volt egy hete. Na mindegy. Csak egy cél vezérel: mégpedig, hogy minél hamarabb ott legyek Brynn szobájában, és elrendezhessük a dolgokat McCartneyval. Szeretném végre olyan helyen tudni, ahol jó lesz neki, és ezért akármennyi pénzt képes vagyok áldozni.

Kopogok hármat, és választ nem várva benyitok a szobába. Brynn az ágyon fekszik, és a plafont bámulja, Ivy ugyanúgy tesz. Mintha észre sem vettek volna, tovább bambulnak maguk elé.

- Hahó! - szólalok meg, mire Brynn felugrik, és azonnal a nyakamba veti magát. Kicsit furcsa, hogy ezt csinálja, de örülök neki. Ha mindig ilyen lett volna, talán nem lett volna izgalmas a kapcsolatunk, és sohasem jutunk el idáig. - Nyugi, nyugi, te is hiányoztál! - nevetem el magam, mikor elhúzódik. Kicsit piroslik az arca, és ha szívtelen lennék, meg köcsög, akkor kinevetném, de nem teszem. lesz majd még alkalmam ilyesmikre, legalábbis tervezem.

- Á, szóval te vagy Luke - bólogat Ivy. - Te is tudsz Norine- ról, jól sejtem? - vonogatja a szemöldökét, amit nem értek. És ő mégis honnan veszi Norine- t? Brynn azt mondta, nincsenek jóban.

Brynn felé fordul, és olyan gyilkos pillantással jutalmazza, hogy azt még nézni is rossz. Ha lehetne vele ölni, a csaj már régen halott lenne, abban biztos vagyok. Nem tudom mi történhetett, amíg idefelé jöttem, de azt hiszem, van egy kis közöm hozzá. Ha nem is rólam volt szó, akkor Norine- ról, és elképzelni sem tudom, hogy miket vitathattak meg egymással.

- Ne haragudj miatta, ma nincs magánál... - néz rám a lány hatalmas barna szemeivel, mire óvatosan bólintok, ámbár semmit sem értek az egészből.

- Aha, én. Kérdezzük már meg Luke- ot, hogy emlékszik- e Norine tetoválására! Aztán nézze meg a tied! - mutogat Brynn- re, aki azt sem tudja, mit csináljon. Hát, bevallom, én sem. Mi az, hogy tetoválás? Még soha, egyetlen egyszer sem láttam.

- Miről beszél? - kérdezem a lánytól nem értően.

- Én...

- Hol volt a tetoválás? - kérdezi Ivy, gondolom várja, hogy válaszoljak. Talán annyit még ki tudok nyögni a nagy meglepettségem közepette.

- A nyakán - mondom. - De mit számít ez?

- Brynn- nek is ugyanott van.

Majd' leesik az állam. Átvert?! Ő Norine?! De basszus, ez akkora lehetetlen! Hogy a... Nem! Kizárt dolog, hogy ő legyen! Mégis miért tette volna? És amúgy is, ő meghalt! Ez kibaszottul nem jó játék! Miért kell még ekkor is piszkálni?! Hát nem elég neki az, hogy megtámadták és meghalt?! De... mi van, ha mégis ő? Hiszen csak hajszínben különböznek? Úr Isten... Basszus...

- De esküszöm, hogy nem Norine vagyok! - kiabálja le Brynn a sötét hajú barátnőjét.

Nem tudok beszélni. Lesokkol. Nem, az nem lehet, hogy ő legyen Norine. Teljességgel lehetetlen... Nem! Nem történhet ilyesmi! Nem! El sem tudom képzelni, hogy bízhattam meg benne. Láttam a hasonlóságokat, és tudta, hogy milyen fajta lányok jönnek be nekem, erre nem pont egy ilyet kapok? Micsoda véletlen...

Mérgesen kimegyek a szobából, de az is erős túlzás, ugyanis már majdnem szaladok a kocsi felé. Mondtam nekik, hogy várjanak meg, hál' Istennek. Nem tudom, mit tettem volna, szerintem hazáig meg sem állok sehol, és futva teszem meg a távot.

- Luke, várj már! - hallom meg Brynn hangját, aztán egy érintést is érzek a csuklóm körül. Megállok, de nem akarok megfordulni. Nem tudnék a szemébe nézni. Hogy tehette ezt? Fáj ránéznem, mert hazudott nekem, és elhitette, hogy ő teljesen különböző. És ez igaz. Az igazi Norine sosem lett volna képes ártani nekem, ő viszont tönkretette az egész életemet, és a róla alkotott képemet. Mindenem elveszett. Az emlékeim, a múltam, egy barátom, és az is, akit szerettem.  - Kérlek, beszéljük meg! - már sírja. Rettentően szívtipró vagyok, még rá sem nézek, de még arra sem veszem a fáradtságot, hogy felé forduljak. Hagyjon békén. - Nem Norine vagyok, esküszöm! Soha még csak nem is láttam! Kérlek! - hüppögi. - Könyörgök... Ne hagyj itt!

Egypár másodpercig szótlanul állok, aztán kiszakítom a kezem az övéi közül, és újra a kocsi felé veszem az irányt. nem fog eltántorítani a célomtól. Én egyszerűen csak le akarok nyugodni.

- Luke! - sírja.

Fáj neki, de nekem is. Azt hittem, hogy ő más. Hogy a kinézet szimplán véletlen egybeesés. Hogy tehette ezt? És miért?! Miért akart tönkretenni? Miért nem volt elég neki akkor? Miért?

Kivágom a kocsiajtót, beszállok, és csak bámulok ki az ablakon. Rájövök, hogy Ash nem indítja be a motort, bizonyára azt várja, hogy mondjam már, mi történt.

- Ugyanott van a tetoválása, ahol Norine- nak - nyögöm ki nehezen.

- És? - kérdezi nem értve Calum.

- És szerinted véletlen egybeesés a tetoválás, a viselkedés, a kinézet?

- Nem tudom, haver. Otthagytad?

Némán bólintok, nem szívesen emlékszem vissza, hogy mit tettem, még akkor se, ha most is ezt tartom helyesnek. Nem kellett volna hinnem neki. Nem kellett volna hinnem benne. Nem kellett volna beszélnem vele. Nem kellett volna találkoznunk. Belebokszolok az üvegbe, és mérgelődök magamban. A srácok csak sóhajtoznak, aztán Ash beindítja a motort és lelépünk erről a helyről. Már ehhez is csak rossz emlékek fűznek.

**

- Luke, telefonszámot cseréltél Brynn- nel, oké? - kérdezi Ashton, mire felmegy bennem a pumpa. Egy kibaszott nap is alig telt el, mióta hazajöttem a bárból, már kezdi? Nem gondolhatja komolyan! - Visszamentem és elkértem, cserébe meg odaadtam a tied. Azóta folyamatosan hívogat és jó lenne, ha visszahívnád vagy felvennéd. Kicsit idegesít.

- Miért csinálod ezt? - kérdezem, de próbálom magam türtőztetni. Nem veszek vele össze csak azért, mert segíteni akart egy barátjának. Illetve, már nem is tudom, minek mondjam azt a lányt.

- Szükséged van rá. Neki is rád. Miért nem jössz össze vele és "heppi" minden? Miért kell nektek mindig valami olyat csinálni, amivel a másik agyára mentek? - nem kiabál, de érzem, hogy feszült. Ha neki szar, akkor gondolhatja, hogy nekem mennyire az! Talán én akartam ezt?! Talán én akartam, hogy Norine legyen?!

- Elmondanám, hogy nem szeretnék tőle semmit - már magam is megbánom, mire kiejtem a mondatot. Boldoggá tett engem, én mégis, magyarázat nélkül ellöktem őt magamtól. De megérdemelte.

- Aha, ne engem próbálj meggyőzni. Neked szerintem nagyobb szükséged van arra, mint nekem.

- De miért tette? Ha ő Norine, akkor miért akarta, hogy elmeséljem a halálát, ami igazából nem is történt meg? Miért akart velem lenni? Hogy megint tönkretegyem? Vagy csak játszott? - teszem fel a kérdéseket, de egyre hangosabban.

- Haver. Abban biztos vagyok, hogy kívülről tisztára úgy néz ki, a haját leszámítva, de szerintem belülről nem olyan. Ő, ha akart volna, már rég megtette volna, míg Brynn nem csinált ilyet.

- Kivéve, amikor úgy beszélt.

- De Norine is beszélt úgy.

- Látod, ez a baj! - háborodok fel azonnal.

- Beszélj már vele, te hülye! Folyton csöng a telefon, és már kezd idegesíteni! - fogja le a füleit, behunyja a szemeit és elkezd dalolászni, mire sóhajtva a telefonért nyúlok. Felveszem. Kimegy a szobából, magamra hagy, de mégis tanácstalannak érzem magam. Mivel lesz jobb, ha beszélek?

- Luke? - kérdez bele félve.

- Igen?

- Brynn vagyok - szipog. Tényleg megviselte a helyzet, de észreveheti, hogy nem csak őt.

- Tudom... Illetve...

- Nem vetted fel, pedig többször kerestelek - vág mondandóm közepébe, mire összeráncolom a homlokomat. Talán kötelességem?

- Mert nem akartam - szünetet tartok. - Figyelj. Nem akarok haragudni rád, komolyan, de nem megy. Már nem tudom mit higgyek. Nem tudhatom, hogy tényleg Norine vagy- e vagy sem. Olyan, mintha te ő lennél. Vagy ő te, mit tudom én! Nem akarom, hogy szórakozzanak velem, de szerintem ez érthető...

- De én soha nem szórakoztam veled! - ordítja a telefonba, megszakítva ezzel a magyarázatomat. - Soha, de soha nem tettem! És amikor kórházban voltál, szerinted nem fájt nekem? Hah? - sírja a szavakat. - Be akartam jutni és sikerült, úgy, hogy nem kellett hozzá az a kibaszott lista! Miért nem hiszel nekem? Adtam okot valaha is? 

- Nem tudom.

- Nem tudod - ízlelgeti a szót. Tudom, hogy most valami oltári nagy lecseszés fog következni, vagy fogalmam sincs. Egyre kiszámíthatatlanabb. - Nem is tudom, hogy miért szerettem beléd egyébként. Főleg nem azt, hogy miért ilyen hamar... Tulajdonképpen nincs is szükséged rám. Nekem sem rád. Egyedül is képes vagyok tönkretenni magam, nem kell segítség.

Lecsapja a telefont, én pedig azon gondolkozom, hogy az utolsó mondatot hogy értette. Remélem nem készül hülyeségre, mert, ha igen, esküszöm én fojtom meg.
Elkapom a pultról a kocsikulcsom és rohanok a kocsihoz, mintha az életem múlna rajta. Nos, nem az enyém, de lehet, hogy valaki másé.