Huszonnegyedik fejezet - A teszt

/Brynn Carrington/

- Ivy, hallod, nem tudom miket beszélsz, de nyugi, oké? - fogom két kezem közé "barátnőm" arcát, ő pedig sír. Rossz így látni, még akkor is, hogyha nem vagyunk annyira jóban.
- Brynn, nem akarlak bántani! De nem értelek! Miért vagy mindig ott, ahol én? Mit keresel itt? Én... Engem is meg akarsz ölni?! - fakad ki teljesen, én pedig nem is értem, miről beszél. - Mellesleg, a barna jobban áll - szipog erőtlenül. - És a névváltoztatásod sem értem... Habár - gondolkodik el. - Mégis. Biztos nem akartad, hogy a rendőrség rájöjjön, mit tettél - olyan zagyvaságokat hord itt össze, hogy azt sem tudom, hová kapjam a fejemet. Oké, hogy én személyiségzavaros vagyok, de hogy ő? Na nem, ez nem annak a mellékhatása. Ez már komoly betegség lehet, amit hétköznapi nyelven csak őrültségnek neveznek. Még vicces is lehetne, ha nem ilyen helyzetben lennék.

- Ivy, esküszöm, hogy nem én voltam! Figyelj, bármit megteszek, csak higgy nekem! Soha nem tudnék megölni senkit! - mondom neki, de ő csak rázza a fejét. Mikor változott meg ennyire? Évek óta ilyen? Ha igen, akkor hogy tudta előlem ennyire eltitkolni? Két éve vagyok a bárban, és azóta egyszer sem fordult elő, hogy ennyire "nekem esett" volna.

- Nem is tudom, hogy hívjalak... Brynn? Norine? - emeli ki az utolsó szót, én pedig teljesen lefagyok. Ashton is őt emlegette, Luke is. Persze, tudom a teljes történetet, de... Baszki mi ez a nagy összehasonlítgatás? Soha nem voltam szőke, mindig Brynn voltam, és attól, hogy betegségem van... Álljunk csak meg! Mi van, ha ki akar velem tolni, és csak azért csinálja, hogy rosszul érezzem magam?!

- Ivy, Brynn vagyok, oké? Ne borulj ki! Mi történt veled? - rázom meg, miközben a vállát fogom, de kiszabadítja. Már lassan azt hiszem, hogy azt sem akarja, hogy hozzáérjek. 

- Én tudom az igazságot, akárhogy is hívjanak téged. Nem foglak bántani, mert nem akarlak. Viszont feladlak a rendőrségen, mert nem bírom tovább. Egyik éjszaka is a szobámban voltál, akkor még szőke volt a hajad. Hagyj már engem, az istenit! Nem volt elég Craig és Jeff? Engem is akarsz? - szinte már suttog. Nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Az ikrek, már megint? Miért hozza fel folyton? Névről soha sem ismerném fel őket, de biztosan róluk van szó.
- Nem én voltam! - ordítom, nem figyelve arra, hogy Ivy össze-összerezzen a hangom hallatára. Nem tudom sajnálni, egyszerűen lehetetlen. Egy őrültet nem lehet. - Nem tudom miért hiszi azt mindenki! Luke barátja is azzal volt megáldva egy időben, de végre felfogta! Te jössz, Ivy, fogd fel! - annyira ki vagyok kelve magamból, mint talán még soha. Oké, mikor a nevelő szüleimnél voltam, legszívesebben ott helyben le tudtam volna ütni egy egész hadsereget, ha lehetett volna, de nem. Nyugodton kellett maradnom, ha jobbat akartam magamnak. Egyszerűen arra mentek, mikor teszek már valami rosszat, hogy megbüntethessenek. Mivel érdemeltem ki ezt a sorsot?
- Bizonyítsd be...
- Mégis mivel? - értetlenkedek. Ez lehetetlen! Soha nem hasonlítottam arra a lányra, ezek alapján, amit meséltek, csak a szemük színe egyezett, de meghalt, kész, vége. Miért kell róla még többet beszélni? Nem tudom felfogni. Adjuk már meg neki a végtisztességet!
- Norine- nak volt a nyakán egy tetoválás. Egy háromszög alakú tetoválás.
- Én is csináltattam, nem emlékszel? A nyakamon van.
- Aha, és Norine is.
- De... De nem ő vagyok! - tehetetlenségemben leülök az ágyamra. Ez lehetetlen! Mi a szent szar van?

Tíz perce leültünk mindketten, és egyikünk sem szólal meg azóta sem. Ő nem tudja mi a helyzet, én pedig le vagyok sokkolódva. Ha belegondolok, mit mondott Ivy? Norine- nak is van egy háromszög tetoválás a nyakán. Puszta véletlen lenne? Nem ő vagyok, arról tudnék! Ez egy idióta hazugság, amit valaki kitalált, és muszáj volt terjeszteni, hogy legyen belőle valami szaftos pletyka. Amióta megtudták, hogy valaki jobban érdekel az átlagnál, azóta úgy rám vannak szállva, mint a nem is tudom mik. Olyan hihetetlen lenne? Az is oké, hogy eleinte csak kuncsaftként tekintettem rá, de azok után, ami történt, képtelen voltam úgy nézni rá. Mostanra többre nőtte ki magát a dolog. Nem vagyok szerelmes belé, de határozottan barátok vagyunk. Barátok extrákkal.
- Jól van. El kell mennünk valahova - jelenti ki mindenféle köntörfalazás nélkül, mire felkapom a fejem. Ez megbuggyant? Mégis hogy mernék én vele bárhova is elmenni? Nem vagyok én semmiféle háziállat, hogy húzgáljon ide-oda. Pláne nem idióta, aki be is dől neki.
- Miről beszélsz? Meg vagy húzatva? Nem megyek sehova! Luke kórházban, és kettős gyilkossággal gyanúsítottál. Egyébként nem lehetnék Norine, mert őt megölték - jelentem ki, ő pedig elképed. Olyan érzésem támad, mintha egy pillanatra sikerült volna lesokkolnom, de erre kicsi esélyt látok. Nem sikerült meglepnem.
- Te hülyébb vagy, mint gondoltam - nevetni kezd, már a könny is csorog a szeméből, mikor megtörli. Ezt nem értem. Nincs minden rendben velem, de hülyének nem mondanám magam. Még akkor se, ha valaki mással kéne összehasonlításba kezdeni. - Norine- t lehetetlen teljesen elpusztítani. Igazi élősködő, mindenütt ott van. Csodálkozom, hogy még nem találkoztál vele. Biztosan nem halt meg - rázza a fejét, és szentül állítja, hogy életben van. Ugyan már, ha valaki tényleg ártani akart neki, akkor mégis hogy élte volna túl az egészet? Gazdag, befolyásos családja volt, igaz, hogy nem vér szerinti, de most a lényegen nem változtat. Biztos váltságdíjat akartak kérni érte, csak nem minden úgy jött össze, ahogy szerették volna. Én a helyében biztos jól lerendeztem volna a fickót vagy nőt. Mégis milyen jogon esik nekem?
- Lehet, hogy kerül - vonom meg a vállam. - De hogy érted? Próbáltad már megölni? - nevetem el magam kínomban, de ő csak néz rám, nem csinál semmit. Lehet, hogy nagyon megbántottam ezzel a mondattal? Mondjuk, azok után, amiket a fejemhez vágott, még érdekelnie sem kéne, nem igaz? Vagy ennyire jószívű vagyok? Kétlem, de azért... Lehet, hogy egy beteg ember hamarabb megbocsát a többinek, mivel tudja, milyen érzés, ha elítélik, és nem úgy kezelik, ahogyan kellene.
Norine meg... Nem tudom, mit higgyek. Luke azt mondta, meghalt, bár a temetésről nem kérdeztem. Azt mondta, hogy az igazi lakhelyén temették el, amit viszont csak a nevelő szülei ismertek, senki más, még Luke sem. Akkor is furcsa nekem ez az egész sztori.
- Biztosan megvan az oka. Lehet, hogy te ő vagy, csak más a feladatotok. Lehet, hogy pont a fordítottját kaptad.
- Feladat? Milyen feladat?
- Minden embernek van.
Lesokkol. Egyre jobban, komolyan beszélek. Mi jöhet még ez után? Úgy hiszem, hogy még messzire sem kell mennem, máris bolondok házába érzem magam. Tiszta őrültekkel vagyok körülvéve, komolyan mondom. Jesszusom. És mi van, ha Ivy szólna Luke- nak, hogy szerinte az a csaj én vagyok? Lehetetlennek tartom, de ki tudja, mennyire befolyásolható, pláne a volt majdnem-barátnőjéről... És, ha emiatt csúnyán összeveszünk?

Hi guys! <3

Igen, megengedem, hogy leszedjétek a fejemet, de nem baj. Nos. Megérkezett a fejezet, és tudom, hogy nincs különkiadás, de nem tudok mit írni, komolyan. Amúgy is, olyan rossz, hogy kb. már az egész sztori le van írva, nem csak fejben (!), és még azért kell visszajárnom, hogy a régieket újraírjam. Mindegy. A gépemen már megszületett a Segítek prológusának az átírt változata, amit elneveztem első fejezetnek. Kábé négy oldal lett. :D Sooo, remélem tetszett! ^^ Aki pedig szeretne, nézzen be az Ódére, nemrég volt új rész! Hatalmas ölelés, Brynn <3