Tizennegyedik fejezet - "Luke Kibaszott Hemmings"

/Luke Hemmings/

Mióta kimondtam a szavakat, nem moccan. Idegesen malmozik a kezeivel, bennem meg szétmegy a pumpa. Egyszerűen nem értem a kirohanásait. Sokkal másabb, mint akikkel eddig találkoztam... És arról sincs semmi fogalmam, hogy miért érdekel ennyire. Elvégre: folyton csak veszekszünk.

- Nem kell megbeszélnünk semmit. Nyugalomra vágyok. Szabadságra! De nem kell segítség - néz mélyen szemeimbe. 

Nyelek egyet, és rápillantok a laptopra. Nem akarok a szemébe nézni még egyszer, mikor ezt csinálja. Megfájdul tőle a szívem. A gépen valami American Horror Story cím díszeleg, és azonnal érdekelni kezd, hogy miről szól, de majd később visszatérek rá.

- De meg tudnánk oldani! - teszem kezem az övére. Egy pillanatig alatta hagyja, aztán elhúzza. Fejét lehajtja, és csak bámul maga elé.

- El akarok tűnni és soha többé nem akarok visszajönni. Meg akarok halni! - suttogja a szavakat, mire lehajtom a fejem én is.

Ennek a lánynak sürgősen segítségre van szüksége, mert olyat fog elkövetni, amit magamnak nem bocsátanék meg. Miattam lenne, és, ha kiderülne, hogy mit csinált, akkor biztos, hogy én is olyan lelki állapotba kerülnék, mint ő. Mégis ki tudja elviselni, hogy miatta halt meg valaki? Nem vagyok gyilkos, hogy semmibe vegyem az ilyet.

- Ne gondolj ilyenekre! - mégis erőt veszek magamon, és ránézek. Engem fürkész, amitől kicsit nyugtalan leszek, de semmi több. - Rengetegen szeretnek téged! Nem hagyhatod itt őket! - cinikusan felnevet, én pedig nem értek semmit. Hát nincsenek barátai? Pedig ott vannak a szülei is, nem? 

- Engem? Szeretni? Maximum elviselnek, nem több.

- Tévedsz! - megrázom a fejem. - Ott van barátnőd... Hogy is hívják?

- Ivy - a szemén átsuhan egy érzelem, de olyan gyorsan visszatér az előbbi "semmishez", hogy nem tudom megfejteni, mi volt.

- Na látod?!

- Ő is csak elvisel, mert én hasonlítok hozzá leginkább közülünk. De a többiek még ezt sem teszik - nevet tovább magán.

- Már megint tévedsz.

- Mert? Mégis ki? - arcát a kezeibe temeti. - Egyébként nem mintha számítana. Annyi minden történt velem, hogy inkább itt hagynám a világot, minthogy maradjak.

Sóhajtok. Nem tudom, nem hiszem, hogy képes lennék arra, amit ő kigondolt. Túl sok embernek okoznék csalódást. Egyébként sem állna szándékomban, mert nem történt semmi olyan, amiért megérné. Sőt! Semmi nem ér ennyit.

- De köszönettel tartozom neked... Azt hiszem - mondja halkan a szavakat, mire kitágulnak a szemeim.

Nem hiszem el! Csak álmodok, vagy Brynn tényleg megköszönt nekem valamit?! Idáig is eljutottunk? Vagy mi?

- Mégis miért? - kérdezem, de látom, hogy nehezére esik válaszolni.

- Én... - lehajtja a fejét, összeszorítja a száját, és lehunyja a szemét, amiből csorog a könny. A pulcsija felé kap, felhúzza a bal alkarjáról, és elém tolja. Még mindig csorognak a könnyei, nem néz senkire sem, csak előre.

- De... Ezt... Mégis miért? - nem bírtam többet kinyögni. Miattam kezdte el magát vagdosni?

- Amióta találkoztunk, egyetlen egy csíkot sem húztam. Még csak eszembe sem jutott, a mai estéig.

Még nagyobb sokkhatás. Akkor mégsem miattam! Miattam hagyta abba! Húha... Ezt azért nem gondoltam volna. Mégsem hiába mentem utána...

- Figyelj! - megfogom a kezét, és a szemébe nézek. - Szeretném, ha engednéd, hogy... - inkább elhallgatok, és keresem a szót, nehogy mindent elrontsak. - Szeretném, ha engednéd, hogy a barátod legyek. Igen, a barátod akarok lenni! Azt akarom, hogy nekem mindent elmondj, hogy megbízz bennem, hogy én legyek az, akire számíthatsz!

Még jobban megered a könnye, de letörli azokat. Olyan, mintha nem akarná, hogy lássam, amikor sír. Pedig ebben nincs szégyellnivaló. Mindenkinek vannak olyan emlékei, amik a padlóra taszítják. 

- Utálom, ha mások sírni látnak. Gyengének érzem magam, és kiszolgáltatottnak. Ne élj vissza vele! - néz rám szúrósan, mire védekezésképpen magam elé rakom a kezeim. - De... Talán egy próbát megér... - megvonja a vállait. Nem sikerült teljesen eltüntetnie a könnyeit, így utána nyúlok és letörlöm. Csöndben marad, mire mosolyogni kezdek. Kezd belül biztosabb lenni, mint mikor idejöttem. Ennek örülök.

- Na, gyere ide! - húznám magamhoz, de kuncogva arrébb ül. - A barátok szoktak ölelkezni! - mondom kicsit sértődötten, mire mégis amellett dönt, hogy megölelhetem.

- Nem is tudom a neved igazából... - kezdek bele.

- Én sem a tied. Luke.

- Lucas Robert Hemmings, Luke - tartom még mindig a karjaimban.

- Brynn Semmilyen Carrington, Brynn - mondja el ő egy nevetés közepette. Mosolyra húzom a szám, mikor illatos parfümjének szaga megcsapja orromat, és alig bírom visszafogni magam. 

- Tisztára ellenállhatatlan vagy - suttogom a fülébe, ő pedig még jobban a mellkasomnak nyomja hátát. Egyre hevesebben kezd dobogni a szívem, és hú, ez nagyon nyálasan hangozott, pedig ez az igazság.

- Ugye tudod, hogy a barátok nem szexelnek? - kérdezi nevetve.

- Ugye tudod, hogy létezik barátság extrákkal? - mosolygok kajánul. Azon gondolkozok, hogy vajon neki is annyit jelentenek ezek a beszélgetések, mint nekem? Vagy másnapra már nem is emlékszik rám?

Megrázza a fejét, és kiszabadul a szorításomból, majd az ölembe ül. Ó, te jó ég! Mi az Istent csináljak?

- Brynn, ez nem jó ötlet! Határozottan nem! - könyörgök neki, de nem veszi az adást.

- Miért? - elkezd mocorogni. Érzem, hogy ennek nem lesz túl jó vége. - Csak nem tetszik? - kuncog, aztán még jobban kezd el mozogni.

- Brynn, hagyd abba! - nevetek kínomban, mire elégedett mosoly kúszik ajkaira.

Leszáll az ölemből, és a borostámat kezdi el simogatni. A szemei nem eresztik enyéimet, és látom rajta, tetszik neki, amit csinál. Élvezi.

- Tudod, mindig is jó érzés volt tudni, hogy ennyire fel lehet izgatni valakit - mosolyog rám. A lábam közé nézek és azonnal megtudom, mire akart kilyukadni. Nevetni kezd, és lefekszik mellém az ágyra.

- Mondtam, hogy hagyd abba! - mondom nevetve, aztán szétterülök én is az ágyon. - Ejnye, Brynn Semmilyen Carrington.

- Ne akarj visszaélni a nevemmel, Luke Kibaszott Hemmings! - nevet rám, mire nemértően nézek rá.

Melegem van, ezért felülök, és lekapom magamról a felsőt, és visszafekszek Brynn mellé.

- Luke, ne csináld ezt! - nevetve elfordul tőlem, én pedig megölelem, és egy puszit nyomok a hajába.

Drágáim! Húha. A részt azért hoztam, mert... na jó. Már itt volt az ideje. Nektek pedig szeretném megköszönni, hogy ilyen rohamos gyorsasággal növögettek! Nagyon sokat jelent nekem! <3 Szeretnélek megkérni titeket, hogy kommenteljetek minél többen, hogy tudjam, akarjátok még a fejezeteket. :) Oh, és van egy jó hírem! Ha meglesz a 20 feliratkozó, újabb különkiadás!!!! :D
Hatalmas ölelés mindenkinek,
Brynn <3
Ui: 2. lettem kezdő író kategóriában. :D