Már nincs messze a bár. Hamarosan odaérek, és nem kell beszélgetnem senkivel, kivéve persze, ha Ivy hív, hogy merre vagyok. McCartney biztos ki fog akadni, mint mindig. Valahogy érzem.
Az este pedig kész katasztrófa lesz, főleg, ha a szőke és a haverjai is díszvendégek... Egyszerűen rosszul érzem magam, ha rá gondolok. Mégis mi az, hogy segíteni akar? Mégis miért, és hogyan, és... és... miben? Nem tud, de, ha tudna, akkor sem fogadnám el. Nem kell több csalódás, és úgy is elbukna, akkor miért engedném, hogy megpróbálja? Ott vannak ők, akik meg akarnak találni, én viszont soha többé nem akarok őket látni. Tönkretették az életemet.
Szipogva sétálok a keskeny járdán, közben pedig az estén jár az agyam. Meg fogja bosszulni, amiért csak úgy otthagytam. És biztosan szórakozni fogunk egy kicsit... Ez alatt pedig azt értünk, amit akarunk. Legalábbis az ő részéről biztosan. Nem is akarok találkozni vele! Ne akarjon segíteni! Senki se akarjon, mert nem kell! Nem érdemlem meg!
Mikor meglátom a bárt, kicsit megkönnyebbülök, de az nem tart sokáig, mert Ivy azonnal a nyakamba borul. Erre sem volt szükségem. Nagyon feldobja a napomat, tényleg. Legszívesebben kifutnék a világból.
- Annyira aggódtam! Azt hittem elraboltak! - hüledezik. Aha, gondolom, hogy mennyire hiányoztam neki. Mindig ezt csinálja, amikor akar valamit, szóval nemsokára számíthatok egyfajta kérésre.
- Hinni a templomban kell - jegyzem meg gúnyosan, mire megforgatja a szemét.
- Hol voltál? Mindenütt kerestünk!
- Úgy tűnik nem mindenütt - fordítom el a fejemet, és tudom, hogy mindjárt robbanni fogok. Ebben nem tud megakadályozni senki sem, akármennyire is akarnák.
- Mi van veled? - flegmázik.
- Á, semmi! Szimplán ki vagyok akadva, annyi van velem! Elegem van a hülye segítségekből, a hülyékből, a hülye fiúkból, a hülye szőke fiúkból, és mindenki másból is! Elég! Nem bírom tovább! Elegem van! - már reszketek, de nem figyelek rá. - Miért akar mindenki a szárnya alá venni? Miért nem tud senki békén hagyni? Miért nem tudom meg ezekre a választ? Miért nem hagyjátok, hogy itt hagyjam ezt a kibaszott világot? - a könnycseppek csorognak le az arcomon, egyenesen a báli ruhámra, de még ez sem tudom érdekelni. Mégis hogy süllyedhettem idáig? És mikor? Miért nem tudtam kimászni a gödrömből, ami egyszer a sírom lesz?
Megfordulok, és lesápad az arcom. Luke- kal, és barátaival állok szemben, akik nem értik és felvont szemöldökkel néznek rám. Még több könny szökik a szemembe, és azt sem tudom, mit csináljak. A három fiú értetlenül mered rám, míg Luke arca inkább sajnálattal van tele. Félek, hogy elkezdene beszélni, így inkább felszaladok a szobánkba. Sokkal könnyebb elmenekülni, mint szembenézni dolgokkal. Ugyanez vonatkozik a múltunkra is. Nem akarom, hogy befolyásoljon, mégis mindig amiatt döntök úgy, ahogy. Képtelen vagyok feldolgozni, és rettentően nyomaszt, hogy az emlékeim miatt nem vagyok képes normális életet élni, mindezek mellett nem hagynak dönteni.
Az ágyra fekszek, arcom pedig beletemetem a párnába. Nem akarok emlékezni, soha többé. Nincs szükségem apróságokra! Nincs szükségem semmire, főleg nem a fájdalomra. Hogy lehet, hogy valaki annyira utálja a "gyerekét", mint engem anno? Vagy a barátok? Soha nem volt egy darab sem, erre jönnek ezek az idióta döntés-sorozatok is, meg most még Luke is a nyakamon van.
- Utálok élni! Miért nem haltam meg? Miért vagyok itt? Miért? - sírom a párnába a kérdéseim és felgyülemlett haragom.
Egyetlen vigasztalásom most csak az, ami ilyenkor mindig: sorozat, pia, popcorn és chips. Még mielőtt elkezdeném a sorozat-estet, átöltözöm valami kényelmesebb ruhába, ami egy fekete cicanadrágot, és egy rám nagy, szürkés pólót takar, amin egy "Sad" felirat díszeleg.
Laptoppal a kezemben elhelyezkedek az ágyon, aztán elindítom az épp aktuális kedvencem, az American Horror Storyt. Tudom, néha hülyének néznek miatta, hogy ilyesmiket nézek, olyasmi jelenetekkel, de úgy érzem, közel áll hozzám a sorozat. Érzem a sötétséget. Persze van, amikor legszívesebben kibeleznék valakit, amiért olyan hülyén viselkedik, meg nem képes felfogni, hogy oda ne menjen, de ilyen minden filmben van.
Ivy beront a szobába, aztán magunkra zárja az ajtót - kulcsra. Meglepetten figyelem az eseményeket, de nem kapok választ, így köhintek. Szemeit az enyéimbe mélyeszti, és nehéz levegővételeit szabályozni próbálja. Nagy nehezen ugyan, de sikerül neki.
- Jaj! - egy erőltetett mosolyt kanyarítok magamra. - Az a szőke hajú az a bizonyos srác? Követelte, hogy mutassam meg, hol vagy meg ilyesmi! Nagyon szerelmes lehet - gondolkozik el hangosan.
- Vagy csak szimplán hülye - mondom a szerintem értelmesebb magyarázatot.
- Mi történt veled, Brynn? - ül le az ágy szélére. Legszívesebben kitolnám a szobából, de emlékeznem kell, hogy nem szabad, mert McCartney utálja, ha veszekszünk egymással. Ráadásul most erőm sincsen nekiesni a torkának, még akkor sem, ha rettentően idegesítő nőszemély.
- Nem tudom, fogalmam sincs. Egyik pillanatban még tudom magam kontrollálni, utána meg nem, és így az is változik, hogy elviselhető vagyok- e! Segítség kell, de nem lehet!
- Teljesen átérzem a helyzeted. Tudom, miken mész keresztül, hogy nehéz neked, hogy miért csinálod ezt.
- Könyörgök, mondd el! - suttogom, mert én már teljesen kibuktam. Olyan értelmetlen ez az egész, és én is tiszta hülye vagyok, de egyszerűen lehetetlen, hogy mindig irányítani tudjam magam. Két fajta dolog van, amit nem tudok irányítani: az, amikor nagyon szomorú, és csalódott leszek, vagy az, amikor dühös. Sajnos ez az én hatalmas problémám. Pedig mit meg nem adnék érte, ha normális lehetnék, és kezelhető!
- Te más vagy, mint akinek mutatod magad. Ez a baj. Itt mindenki ezt csinálja... És akkor csodálkoznak, hogy nincs rendben velük valami - mondja ki halkan a szavakat, majd kimegy, én pedig magamra maradok. Mégis miféle válasz volt ez?
Megrántom a vállam, aztán lehúzok egyet az ásványvizemből, végül elindítom az AHS negyedik évad ötödik részét. Kétségtelen: Jimmy nagyon helyes!
Kemény negyvenvalahány perc múlva kikapcsolom, s gondolkozok, hogy mi is történt benne, amikor hirtelen valaki benyit a szobába, és azonnal magunkra zárja az ajtót. A hang irányába nézek, és a szőke cicababa felé fordulok, nem értően. Egy darabig csak nézzük egymást, számról azonnal lefagy az eddig fent volt mosolyt, majd belekezdek:
- Mit keresel itt? - hangom összecsuklik, miközben leül az ágyra. A szívem majd kiugrik a helyéről, a testemen átfut valami, mintha megrázott volna az áram. A gyomromról nem is beszélve, amiben életre kelnek azok a bizonyos pillangók, ami már gusztustalan a számomra. Fujj! Mégis mikor lettem ilyen nyálas? Egyáltalán honnan szedtem ezt az undorító szöveget? Komolyan mondom, mindjárt elhányom magam.
- Beszélnünk kell - ejti ki a szavakat, én pedig ledermedek, és azt sem tudom, fiú vagyok- e vagy lány. Jó, azt azért igen, de fogalmam sincs, mit akar. Megint segíteni? Csak, mert akkor tojok a munkára, és úgy kirepítem innen, hogy szállhat, mint a győzelmi zászló.
Az este pedig kész katasztrófa lesz, főleg, ha a szőke és a haverjai is díszvendégek... Egyszerűen rosszul érzem magam, ha rá gondolok. Mégis mi az, hogy segíteni akar? Mégis miért, és hogyan, és... és... miben? Nem tud, de, ha tudna, akkor sem fogadnám el. Nem kell több csalódás, és úgy is elbukna, akkor miért engedném, hogy megpróbálja? Ott vannak ők, akik meg akarnak találni, én viszont soha többé nem akarok őket látni. Tönkretették az életemet.
Szipogva sétálok a keskeny járdán, közben pedig az estén jár az agyam. Meg fogja bosszulni, amiért csak úgy otthagytam. És biztosan szórakozni fogunk egy kicsit... Ez alatt pedig azt értünk, amit akarunk. Legalábbis az ő részéről biztosan. Nem is akarok találkozni vele! Ne akarjon segíteni! Senki se akarjon, mert nem kell! Nem érdemlem meg!
Mikor meglátom a bárt, kicsit megkönnyebbülök, de az nem tart sokáig, mert Ivy azonnal a nyakamba borul. Erre sem volt szükségem. Nagyon feldobja a napomat, tényleg. Legszívesebben kifutnék a világból.
- Annyira aggódtam! Azt hittem elraboltak! - hüledezik. Aha, gondolom, hogy mennyire hiányoztam neki. Mindig ezt csinálja, amikor akar valamit, szóval nemsokára számíthatok egyfajta kérésre.
- Hinni a templomban kell - jegyzem meg gúnyosan, mire megforgatja a szemét.
- Hol voltál? Mindenütt kerestünk!
- Úgy tűnik nem mindenütt - fordítom el a fejemet, és tudom, hogy mindjárt robbanni fogok. Ebben nem tud megakadályozni senki sem, akármennyire is akarnák.
- Mi van veled? - flegmázik.
- Á, semmi! Szimplán ki vagyok akadva, annyi van velem! Elegem van a hülye segítségekből, a hülyékből, a hülye fiúkból, a hülye szőke fiúkból, és mindenki másból is! Elég! Nem bírom tovább! Elegem van! - már reszketek, de nem figyelek rá. - Miért akar mindenki a szárnya alá venni? Miért nem tud senki békén hagyni? Miért nem tudom meg ezekre a választ? Miért nem hagyjátok, hogy itt hagyjam ezt a kibaszott világot? - a könnycseppek csorognak le az arcomon, egyenesen a báli ruhámra, de még ez sem tudom érdekelni. Mégis hogy süllyedhettem idáig? És mikor? Miért nem tudtam kimászni a gödrömből, ami egyszer a sírom lesz?
Megfordulok, és lesápad az arcom. Luke- kal, és barátaival állok szemben, akik nem értik és felvont szemöldökkel néznek rám. Még több könny szökik a szemembe, és azt sem tudom, mit csináljak. A három fiú értetlenül mered rám, míg Luke arca inkább sajnálattal van tele. Félek, hogy elkezdene beszélni, így inkább felszaladok a szobánkba. Sokkal könnyebb elmenekülni, mint szembenézni dolgokkal. Ugyanez vonatkozik a múltunkra is. Nem akarom, hogy befolyásoljon, mégis mindig amiatt döntök úgy, ahogy. Képtelen vagyok feldolgozni, és rettentően nyomaszt, hogy az emlékeim miatt nem vagyok képes normális életet élni, mindezek mellett nem hagynak dönteni.
Az ágyra fekszek, arcom pedig beletemetem a párnába. Nem akarok emlékezni, soha többé. Nincs szükségem apróságokra! Nincs szükségem semmire, főleg nem a fájdalomra. Hogy lehet, hogy valaki annyira utálja a "gyerekét", mint engem anno? Vagy a barátok? Soha nem volt egy darab sem, erre jönnek ezek az idióta döntés-sorozatok is, meg most még Luke is a nyakamon van.
- Utálok élni! Miért nem haltam meg? Miért vagyok itt? Miért? - sírom a párnába a kérdéseim és felgyülemlett haragom.
Egyetlen vigasztalásom most csak az, ami ilyenkor mindig: sorozat, pia, popcorn és chips. Még mielőtt elkezdeném a sorozat-estet, átöltözöm valami kényelmesebb ruhába, ami egy fekete cicanadrágot, és egy rám nagy, szürkés pólót takar, amin egy "Sad" felirat díszeleg.
Laptoppal a kezemben elhelyezkedek az ágyon, aztán elindítom az épp aktuális kedvencem, az American Horror Storyt. Tudom, néha hülyének néznek miatta, hogy ilyesmiket nézek, olyasmi jelenetekkel, de úgy érzem, közel áll hozzám a sorozat. Érzem a sötétséget. Persze van, amikor legszívesebben kibeleznék valakit, amiért olyan hülyén viselkedik, meg nem képes felfogni, hogy oda ne menjen, de ilyen minden filmben van.
Ivy beront a szobába, aztán magunkra zárja az ajtót - kulcsra. Meglepetten figyelem az eseményeket, de nem kapok választ, így köhintek. Szemeit az enyéimbe mélyeszti, és nehéz levegővételeit szabályozni próbálja. Nagy nehezen ugyan, de sikerül neki.
- Jaj! - egy erőltetett mosolyt kanyarítok magamra. - Az a szőke hajú az a bizonyos srác? Követelte, hogy mutassam meg, hol vagy meg ilyesmi! Nagyon szerelmes lehet - gondolkozik el hangosan.
- Vagy csak szimplán hülye - mondom a szerintem értelmesebb magyarázatot.
- Mi történt veled, Brynn? - ül le az ágy szélére. Legszívesebben kitolnám a szobából, de emlékeznem kell, hogy nem szabad, mert McCartney utálja, ha veszekszünk egymással. Ráadásul most erőm sincsen nekiesni a torkának, még akkor sem, ha rettentően idegesítő nőszemély.
- Nem tudom, fogalmam sincs. Egyik pillanatban még tudom magam kontrollálni, utána meg nem, és így az is változik, hogy elviselhető vagyok- e! Segítség kell, de nem lehet!
- Teljesen átérzem a helyzeted. Tudom, miken mész keresztül, hogy nehéz neked, hogy miért csinálod ezt.
- Könyörgök, mondd el! - suttogom, mert én már teljesen kibuktam. Olyan értelmetlen ez az egész, és én is tiszta hülye vagyok, de egyszerűen lehetetlen, hogy mindig irányítani tudjam magam. Két fajta dolog van, amit nem tudok irányítani: az, amikor nagyon szomorú, és csalódott leszek, vagy az, amikor dühös. Sajnos ez az én hatalmas problémám. Pedig mit meg nem adnék érte, ha normális lehetnék, és kezelhető!
- Te más vagy, mint akinek mutatod magad. Ez a baj. Itt mindenki ezt csinálja... És akkor csodálkoznak, hogy nincs rendben velük valami - mondja ki halkan a szavakat, majd kimegy, én pedig magamra maradok. Mégis miféle válasz volt ez?
Megrántom a vállam, aztán lehúzok egyet az ásványvizemből, végül elindítom az AHS negyedik évad ötödik részét. Kétségtelen: Jimmy nagyon helyes!
Kemény negyvenvalahány perc múlva kikapcsolom, s gondolkozok, hogy mi is történt benne, amikor hirtelen valaki benyit a szobába, és azonnal magunkra zárja az ajtót. A hang irányába nézek, és a szőke cicababa felé fordulok, nem értően. Egy darabig csak nézzük egymást, számról azonnal lefagy az eddig fent volt mosolyt, majd belekezdek:
- Mit keresel itt? - hangom összecsuklik, miközben leül az ágyra. A szívem majd kiugrik a helyéről, a testemen átfut valami, mintha megrázott volna az áram. A gyomromról nem is beszélve, amiben életre kelnek azok a bizonyos pillangók, ami már gusztustalan a számomra. Fujj! Mégis mikor lettem ilyen nyálas? Egyáltalán honnan szedtem ezt az undorító szöveget? Komolyan mondom, mindjárt elhányom magam.
- Beszélnünk kell - ejti ki a szavakat, én pedig ledermedek, és azt sem tudom, fiú vagyok- e vagy lány. Jó, azt azért igen, de fogalmam sincs, mit akar. Megint segíteni? Csak, mert akkor tojok a munkára, és úgy kirepítem innen, hogy szállhat, mint a győzelmi zászló.
Hi guys! Mit gondoltok? :D Tudom, hirtelen jött, de túlléptük az 5000 látogatót, és ez nagyszerű! :D Na, szerintetek mit akar majd Luke? Egyáltalán ő az? :O Na, és Ivyről? vagy Brynn gondolkodásmódjáról? :D Kommenteket várok! :) Hatalmas ölelés <33
Ha Luke az és kirepíti, akkor nagyon hisztizni fogok xD Nem tudok a másik csajra semmit mondani, csak annyit, hogy fura... De az isten szerelmére én fogom elcipelni ezt a csajt egy pszichológushoz, hogy térítse már észre, és vegye észre a nyilvánvalót :D :D Jó, tudom megint hülyeséget írok, de már várom, hogy ezek ketten együtt legyenek xD Nincs türelmem. Jajj de nagyon jó lett ez a rész is, de miért nem 30 oldalas? Olvastam volna még estig xD Na de kivárom, lesz türelmem.
VálaszTörlésImádlak Drága és csak így tovább :D :D
Csóközön :*
Sofiaa^^
Haha, lehet, hogy hisztizni fogsz. Bár az is, hogy nem. :D Az az, fura. Brynn összes munkatársnője fura. :D Ja, hát az nem ártana neki, de úgy sem szólalna meg, szóval cipelhetnéd, és fizethetnéd neki az alkalmat xD Semmi baj, mindenki azt várja xD El kell szomorítsalak titeket: még egy darabig nem lesz minden happy. Sőt, az egész történet nem lesz happy. Bár a végét nem tudom... :D
TörlésAzt igen, hogy egyszer Brynn el fogja mondani Luke- nak, hogy "szeretlek"... :DDD Aww, az az egész mindenségbe a kedvencem :3
30 oldalas? Egyébként tudom, hogy nagyon rövid, de sosem tudok hosszút írni. :( Mint például te. Neked nagyon megy :( Tanulnom kellene tőled :D
Legyen türelmed, nemsokára jön megint az új rész, ezt azért hoztam hamarabb, mert átléptük az 5000 megtekintést. :)
Köszönöm virágom! Neked is <3
Hatalmas ölelés, és csóközön,
Brynn :*
Drága Brynn!
VálaszTörlésElég sokat gondolkoztam, hogy mit is írhatnék neked. Talán egy hete annak, hogy igazából rátaláltam az oldaladra. Más kötelezettségeim miatt sajnos csak most értem a végére, és csak most tudok neked írni. Ha valamit pedig igazán sajnálok, akkor az kétségtelenül az, hogy nem találtam rá már a kezdetekkor a blogodra, ugyanis nagyon jó története van, de sajnálatos módon én pont abban az időben kezdtem kiveszni a blogvilágból, de visszatértem, és örömmel töltött el, hogy az első blog amit olvastam az nem egy sablonra épült fel. Köszönöm a lehetőséget, hogy nem vetted el a kedvemet az egésztől! Egy időben kritikaíró is voltam, és már igazán elegem volt, amikor a sokadik Harry Styles fanfic került elém, ami úgy kezdődött el, hogy a szereplők véletlenül traktor módjára elgázolták egymást, majd varázslatos módon megint összefutottak. Nem azt mondom, hogy ezek a blogok nem lehetnek jók, de ahhoz igazán ki kell az embernek írnia szívét lelkét, hogy élvezetessé tegye olvasást.
Ebből következik, hogy a fanfictonokat két részre lehet osztani. Az egyik csoportba tartoznak az élvezhetetlen sablon történetek a másikba pedig a rajongói szíveket megdobogtató olvasmányos sztorik. (csak, hogy félreértésbe ne essünk a te blogod az utóbbi kategória) Az én szívemet megdobogtatta a 5SOS iránt még jobban, mint amennyire már eleve nekik dobogott. ^--^
Luke oltári cuki aww *--* (fangirl őrület, gondolom ismerős xD) Ash olyan édes a paranoiájával, hogy Brynn Norine, azt hittem ott nyomban zabálom meg mikor valahol a tizedik fejezet környékén üvöltözni kezdett Brynnivel. (az igazi férfi:'D)
És akkor természetesen ott van a főszereplő lány, akinek a múltja olyan ingatag, mint egy csónak az óceán közepén. Nagyon tetszik a titokzatossága, és hogy olyan jól kidolgoztad, hogy egy kis erőfeszítéssel könnyedén a helyébe tudja az olvasó képzelni magát (Most már mindent láttam, hogy egyszer életemben sztripper lehettemxD)
Szóval a lényeg lényege, hogy imádom a történeted, és biztos lehetsz benne, hogy nem pártolok el mellőled, és a végletekig olvasni fogom a történetet, és ha befejezted, majd én leszek az a lány, aki az uolsó utáni részért könyörög. :DD
Puszil sok ezerszer Bobo ^-^
Drága Bobo! ^^
TörlésŐszinte leszek: mikor hazaértem, az első az volt, hogy megnyitottam a blogot, és láttam, hogy jött egy megjegyzés. Általában szoktam válaszolgatni, ha nem, akkor azért, mert vagy olyan környezetben vagyok, vagy mert elfelejtem. :)
Huh! Annyira de annyira fel tudtad dobni ezt a pocsék napom! <3 Ezer köszönet!<3
Nagyon aranyos vagy, tényleg! Egyébként a fanfiction- ökről nekem is ez a véleményem, és remélem tudod, hogy én is az utóbbi kategóriába sorolom a tiédet. :D
Uu, nekem is úgy dobog a szívem értük! *o* Majd kiesik a helyéről. :D
Fangirl őrület? Nos, ez akkor következik be, ha meglátok egy képet, vagy videót róluk, a zenjükkor, a klippjeinkben, vagy (máig sem tudok uralkodni magamon ilyenkor) mikor meglátom a She Looks So Perfect végét. xDDDDDD
Legjobban Luke- ot szeretem a történetben, bár Brynn múltjával eléggé versenypontba került. Na majd meglátjuk. :D Néha nekem az agyamra megy a csaj, és egyik drága olvasóm legszívesebben kibelezné, (ahogy én is) de ettől is lesz olyan a karakter, amilyen. :D
Örülök. :D Igazából fogalmam sincs, hogy milyen lehet egy olyan helyen dolgozni, de én nem bírnám. Mondjuk nekem eszemben sem lenne ilyen helyre menni. :D
Istenem, de cuki vagy! <3 Nagyon örülök! :3 Haha! :D nem tudom, olvastad- e, de a 2. évadból az első (sőt, most már a negyedik is!) és utolsó rész készen van XD Már csak kb 30 kell........................ :D
Hatalmas ölelés, és puszi,
Brynn :*