Tizenegyedik fejezet - Megbuggyantál?

/Brynn Carrington/

Nem akartam tovább ott maradni a sok ember között, akik ünnepeltek. Én nem ünnepeltem semmit, végképp nem annak az agyament fickónak a születésnapját. Muszáj volt eljönnöm Luke- tól, mert már nem bírtam: sem azt, ahogy körülöttem mindenki boldog, sem azt, hogy felhánytorgatja azt a reggelt, amikor otthagytam. Egyik sem hiányzott.

Egyik lábam után rakom a másikat a csatorna mentén, amit az a gyér világítás is színesebbé tesz, ami itt van. Gondolkozom, hogy hogy süllyedhettem idáig. Miért kezdtem el a bárban dolgozni? Igazából anyám miatt, aki tizenkét éves koromban úgy döntött apámmal együtt, hogy nincs rám szükségük, így árvaházba dugtak. Jött egy kedves házaspár, akik befogadtak, és mindent meg akartak adni nekem. De miután kamaszodtam, elég erősen, sosem volt nyugtom. Kaptam a szidásokat, veréseket, és a szobafogságokat. Az utóbbi időben, mielőtt beálltam dolgozni, szinte sosem aludtam otthon - féltem. Később pedig azért a bárt választottam, mert anya is (a biológiai) ott dolgozott régen, és ott ismerte meg apámat - amiből aztán lettem én. Úgy terveztem, hogy majd én is itt ismerem meg életem párját, csak hát nekem mikor lesz olyan mázlim, mint anyának volt anno? Sose. Igazából az igazi anyámnak, és apámnak az volt az egyetlen bűne, hogy csak úgy, hipp-hopp, semmi előjel nélkül, benyomtak idegenek közé, hogy az lesz velem, ami lesz.

Megbocsátottam nekik. Mindenkinek megbocsátottam, aki valaha vétkezett ellenem, mert nem akartam olyan lenni, mint a nevelő szüleim. Viszont azok után, amit ott átéltem, úgy gondoltam, hogy jobb, ha mindenkit elnyomok magam mellől, nehogy akkorát puffanjak vagy, mint mikor örökbe adtak. Örökre lemondtak rólam...

Mindig felkavaró élmény, mikor eszembe jut, akárhol vagyok. Na, és mi lenne akkor, ha összeismerkednék Luke- kal? Gyűlnek, gyűlnek a kérdések, de alig akad válasz. Nem tudom... Valahogy nem érzem biztonságban magam azok után, ami történt. Abban sem vagyok biztos, hogy saját magamban megbízok- e. Az évek alatt annyi sérelmem lett, hogy nem győztem magamat bántani, és nem csak lelkileg. Teljesen padlóra kerültem, de senki nem tudott róla. Mióta árvaházba kerültem, azóta rendszeresen bántottam magam, mert azt hittem, hogy minden miattam történik. Beletörődtem. Viszont amióta megismertem ezt a nyomit, azóta egyre kevesebbszer fordul elő, hogy rá gondoljak, hát még az, hogy meg is tegyem! Valamilyen szinten hálás vagyok neki, és meg akarom köszönni, de a másik fél erősebb: tartsam magam távol tőle, mert megint szenvedni fogok.

Na igen. A szívem az, amelyik az elsőt támogatja, az eszem a másodikat. És igen... Belegondolt már valaki, hogy miért a szívünk győz mindig? Akárhányszor becsapják, összetörik, megsebzik vagy bántják, akkor is képes egyben maradni, míg az eszünk nem. Egy kósza gondolat, és máris elveszítjük...

Visszatérve Luke- ra: nem úgy néz ki, mintha bármi rossz szándéka is volna, de nem lehet mindent a véletlenre bízni. Nem szeretném, ha ő is megsebezne, mert az már egy kicsit sok lenne. Így is elég ferdén áll a vásár, hát még ha jön egy csapás! Akkor már végképp nem fog...

Szeretném, ha megismerne, és megtudná ki is vagyok valójában, de félek tőle. Félek magamtól, félek mindentől. Erősnek mutatom magam, miközben annyira gyenge vagyok, mint évekkel ezelőtt.

Miután mindent végiggondolok visszafordulok, de szembe találom magam egy sráccal. Már biztosan találkoztam vele, de most nem ugrik be a neve. 

- Szia, cica!

- Ismerjük egymást? - kérdezem, mire rám borul.

Kicsit felhúzom a szemöldököm, de rátudok. Nem hagyhatom itt, ha már ennyire elkábult...

- Menjünk vissza a bálba, jó? Megkeressük akivel jöttél, és hazavisznek - magyarázom neki.

- Ne! Nem megyek - gondolkodik. - Nem megyek vissza oda!

- Oké - nyújtom el az "é" betűt. Alaposabban megvizsgálom, és rájövök, hogy ez a szőke cica egyik haverja. Hmm... - Visszaviszlek a bárba, oké? Ott majd szólok Luke- nak.

- Luke... - ízlelgeti a szót. - Luke elrohant. Itt hagyott! Elrohant! - mondta, aztán lemászott rólam, és leült a csatorna korlátjához. - Itt hagyott. Itt hagyott, érted?

- Értem. Engem is itt hagytak elég sokan  - nevetek a saját viccemen.

- Egyébként jól vagyok - megrázza a fejét. - Nem ittam hú de sokat, csak öt-hat pohárral - mosolyog rám.

- Akkor miért borultál rám?

- Miért hagytam volna ki? - nevet, mire mosolyogva megrázom a fejem. - Ashton vagyok.

- Brynn.

Arrébb állok a fénybe, mert nem látom tisztán az arcát, mire elkomorul az arca. Nem értően felhúzom a szemöldököm.

- Norine vagy! - kiabál rám, mire összerezzenek. Tuti nem ivott sokat? Remélem!

- Ki?

- Norine! Ne játszd magad, nem szeretem! Mi történt? Hogy élted túl? - jön közelebb.

- Miről van szó? Tájékoztass már engem is, légy oly' szíves! - hátrálok.

Már az egész lábam fáj a magassarkúban, erre még Ő is rám fogja, hogy Norine vagyok.

- Ki az a Norine? Te jó Isten! Be vagy szívva, vagy mi? Brynn a nevem! Érted?! Brynn! - próbálkozom.

- Dehogy! Ne játszd a hülyét, Én tudom az igazságot!

- Egy frászt tudod! - rivallok rá. - És még vissza akartalak vinni Luke- hoz! Fogalmam sincs, hogy mit hittem! Na, és azt sem tudom, miért barátkozik ilyen elme roggyantakkal!

Elkapja a csuklóm, és magához szorít. Szemében düh van, harag és megvetés.
- Ide figyelj, Norine! Nem mondom el még egyszer! Jól vésd az eszecskédbe! Hagyd békén Luke- t!

- Nem tudom hányszor kell még elmagyaráznom, hogy a nevem Brynn. Ha ennyire tetszik neked Norine, akkor keresd meg, és mondd el neki!

- Mi? Tetszeni? Te? Megbuggyantál?

- És te megbuggyantál, mikor elkezdted mondani, hogy én vagyok Norine? Válaszolok helyetted: Igen!
- Hogy mersz engem ilyenekkel vádolni?
- És te mikor lettél ennyire vak? Szerinted tudom, ki az a Norine?
- Utálom, mikor ezt csináljátok - morog, én pedig megforgatom a szememet.
- Ja, mert mindenről mi tehetünk, igazad van.
- Na látod! - neveti el magát. - Attól ez még nem változtat a tényen, hogy utállak, és te Norine vagy.
- Hagyd már ezt abba! Nem bírod felfogni? Most kezdjem elmondani azt a nyomorúságos életem, hogy megbizonyosodj az ellenkezőjéről? Vagy mi? Mit tegyek?!

- Elég! - hallom meg a hangot Ashton mögül.

Hi guys!

Na? Mit gondoltok a fejezetről? Szerintetek ki az a Norine? Na, és Ash miért ilyen Norine iránt? Egyáltalán honnan ismerik? És ki szólalt meg a végén? Ismerjük, vagy nem? Hogy tetszett nektek Brynn rövid mélázása a múltjáról? (ettől részletesebben is ki lesznek terítve a lapjai, csak a húszon valahányadik fejezetben) Na, és arról, hogy miért ment el Luke mellől, mikor táncoltak? Szerintetek helyesen döntött? És, szerintetek mi fog történni a következő fejezetekben? :D Ha már tudtok Norine- ról, akkor elnézéseteket kérem. Iszonyatosan haladok előre, és már azt sem tudom, ki kivel, melyik fejezetben volt. Ha elejtek egy-egy spoilert, az véletlen. :D Ne feledjétek: +1 feliratkozó, és különkiadás Luke gimis éveiből! (amiben Norine is szerepel) Mellesleg, akit érdekel, hamarosan frissül a Blogtervek menüpont. :)

Hatalmas ölelés,
Brynn