Különkiadás #1 #Luke

/Luke Hemmings/ /A gimnáziumi időkben/

A folyosóra nézek, és várom, hogy megszólaljon az a nyomorult csengő. Már az agyamra megy az a sok irodalom, nem lehetne valami mást is csinálni? Végre elkezd berregni a "megváltás", és úgy pattanok fel helyemről, mint akit puskából lőttek ki.

Ez volt az utolsó órám, de még ebédelek, és találkozom Norine- nal, meg illő lenne megnéznem az edzést a pompomlánykodása miatt. Beviharzok az ebédlőbe, és gyorsan kikérem az undorító menzát, majd helyet foglalok magam mellett Norine- nak is.

Tíz perc múlva meg is érkezik, nekem pedig szétterül a mosoly az arcomon.

- De gyors volt valaki! - kacag, miközben leteszi egy másik székre a táskáját. - Ez a kaja? - pillant az enyémre. - Asszem. kihagyom. Megvárlak, míg megeszed.

- Szerinted nekem kell? - vonom kérdőre nevetve. - Visszaviszem.

Felállok, és leadom a konyhás nőknek, és visszacammogok a lányhoz. A telefonját nyomkodja, de nem hagyom, hogy túl sokáig csinálja; kikapom a kezéből. Mérgesen néz rám, de ellágyulnak vonásai, és szépen visszakéri.
- Akkor itt leszel délután háromkor? - rebegteti meg pilláit.
- Akarod, hogy itt legyek?
- Aha - harapdálni kezdi alsó ajkát. - Háromkor pontban itt. Ne késs! - nyom egy puszit az arcomra, és távozik az időközben megérkező "álbarátnőivel". Igen, én tudok róla, hogy nincsenek barátai. Vagyis, azt mondta, én igen, de ki tudja?
Sóhajtva elindulok hazafelé, út közben pedig beszaladok a McDonald's- ba, hogy egyek valami jobb kaját is, mint amivel mindennap tömik a fejünket a suliba. Olyan borzasztó! Fujj!
Amikor hazaérek, nagy kupit veszek észre, amit nem értek. Szemeimmel anyát kezdem el keresni, akit végül a szobámban találok meg.
- Mi ez a nagy felfordulás? - kérdezem tőle.
- Ja, nyugi, nem költözünk - mosolyog rám halványan. - Festés - sóhajt. - Te milyenre szeretnéd a szobádat?
- Maradhat.
- Luke! Nézd már! Mióta nem volt kifestve? Még itt vannak rajta a gyerekkori firkálásaid is! - tol le finoman, mire elnevetem magam.
- Kék.
- De most is kék.
- Kék - ismétlem meg. - Mellesleg, három előtt lelépnék, mert elmegyek megnézni a suliba a meccset.
- Igen? - vonja fel a bal szemöldökét. - Mégis mióta érdekel a foci?
- Engem ugyan cseppet sem - tiltakozok azonnal. - Viszont megígértem valakinek, hogy ott leszek.
- Csak nem egy lány van a dologban, aki pompomlány? - tudakolózik.
- Honnan veszed? - legyintem le.
- Olyankor mindig legyintesz - nevet ki, majd megveregeti a hátam, és megáll az ajtó előtt. - A hétvégén festünk. Le ne maradj!
- Pedig már épp meg akartam szökni - húzom el a számat, és forgatom meg a szemeimet, mikor anya rám vágja az egyik puffon lévő párnát. - Mi az, nyílt támadást intézel felém?
- Nem lehet? - néz rám mosolyogva. - Ben, és Jack hamarosan hazaér. Szerintem menekülj, mert befognak festőnek már ma.
- Kösz a tanácsot, megfogadom.
Anya lelép, én pedig elkezdem összepakolni a cuccaimat, még mielőtt követném a példáját. Fél három. Akkor ideje indulni.
Sietek, amilyen gyorsan csak tudok, ugyanis késésben vagyok, szokásomhoz híven. Általában nem elég fél óra, hogy odaérjek a sulihoz, de most muszáj lesz. A parkolóban sétálok, mikor Norine kocsija áll meg mellettem.
- Azta, gyorsabb vagyok nálad, pedig te kocsival jössz! - csodálkozok el.
- Miért, mennyi az idő? - kapkodja a fejét.
- Három tizenöt.
- Basszus! Zárd be a kocsit, kérlek! - dobja ide nekem a kulcsot, és szalad az öltöző felé, hogy fél négyre készen legyen. Nevetve nézek utána, aztán mikor kész vagyok, elindulok a pályára. Utálom ezt a helyet, komolyan mondom! Mindig arra emlékeztet, hogy az edző kiabál rám, hogy ne hagyjam abba a futást négy kör után. Kösz.
Leülök a lelátóra, és várom, hogy megteljen. Nem telik húsz percbe, egy szabad hely sem marad. Ez aztán a nyomorgás, fiatalok! Végül kijön a suliból mindenki, aki fontos szerepet játszik a mai mérkőzésben. Norine terelgeti a lányokat a megfelelő helyre, beállítja őket, majd maga is csatlakozik. Négy órakor, mivel csúszott minden, elkezdődik a meccs. Megsüketülök a sok visítozástól, közben kapok néhány fura pillantást, amolyan "ez meg mit keres itt?"- eset. Unalmamban már mindenféle pózt kipróbáltam, hogy hogyan a legjobb nézni a pályát, de valahogy egyik sem jó. Utálok itt lenni! Ha Norine nem lenne pompomlány, ráadásul csapatkapitány, akkor tuti nem lennék itt. Inkább gitároznék, vagy valami... Elvégre, nem nekem való ez a hely.

Mikor vége a meccsnek (aminek eredménye az, hogy mi nyertünk, mily' meglepő), Norine ideszalad hozzám, és megölel. Kicsit hirtelen ér, de azért visszaölelem. Nem szokta ezt csinálni.
- Nagyon ügyes voltál! - karolom át féloldalról.
- Kösz. Jó hogy eljöttél! - mosolyodik el.
- Mit gondolsz? Voltál annyira nagyon jó, hogy megérdemelj egy mekis kajázást velem? - teszem fel a kérdést minimális nevetéssel, mire ő is csatlakozik.
- Te magad mondtad, hogy nagyon ügyes voltam. Akkor, azt hiszem, igen, megérdemlem - gondolkozik el hangosan.
- Jó. Te fizetsz.
- Tessék?
- Nyugi, vicceltem! - húzom közelebb magamhoz kacagva.
- Hemmings, egyáltalán nem vagy vicces!
- Csak Luke, tudod - piszkálom meg orrát, mire lecsapja a kezem.
- Csak Luke, hagyd ezt abba! - szól rám. - Utálom, ha piszkálod az orrom.
- Tudom - nevetem ki.
A kocsija felé igyekszünk, beülünk, és a mekihez irányítom. Tudja hol van, de így legalább én sem unatkozok.
- Köszönöm, navigáció, máskor is téged kérlek meg arra, hogy legyél a GPS- em - nyújtja ki a nyelvét.
- Szíves örömest! Csak vigyázz, nehogy az árokban kössünk ki! - megforgatja a szemét, és bemegyünk a kajáldába. Ma már másodjára vagyok itt, de hát egy hamburgerrel ebédre... mit mondjak? Szerintem mindenki érti.
- Na, add le a rendelésed, aztán keress helyet, amíg én sorba állok.
- Remek - érinti össze tenyereit. - Egy baconös sajtburgert, fantával, és nagy sült krumplival. Köszi - puszil meg megint, ma már másodjára. Te jó ég! Számon tartom? Mióta?
Elég hosszú a sor, ezért ott kell állnom egy darabig, de végül elérem a célt, és rendelhetünk. Leadom a kívánságokat, amik egyszerűek, mert én is ugyanazt kérem, mint Norine.
- Na. Osszuk el - teszem le a tárcákat.
Kiveszi a saját adagját, elkezdünk enni, de szokásához híven nem tud csendben maradni. Örülök neki, mert legalább olyan információval is gazdagszom ilyenkor, mint például, hogy mi van a dolgozatban.
- Olyan fura, hogy barátok vagyunk, nem? Mármint, ne érts félre, imádlak, tudod, csak fura szerintem.
- Mégis miért? - kérdezem, de nem veszem zokon.
- Hát... Velem senki sem barátkozik, csak érdekből - rántja meg a vállát.
- Én nem érdekből barátkozom veled - cáfolom meg.
- Tudom. Ezért fura. De hálás vagyok neked. Mindig ott teremsz, ha szükségem lenne rád.
- Szóra sem érdemes.
- Azért remélem azt is tudod, hogy fordítva is igaz. Számíthatsz rám.
- Tudom. Köszönöm.
Elmosolyodik. - Van a sulinkban két srác, akik zenélnek. Szerintem össze kéne barátkoznod velük. Még sokra vihetitek együtt. Nagyon jók.
- Ezt honnan tudod? Azt hittem, hogy nem érdekelnek az ilyen pletykák - somolygok én is.
- Ez nem pletyka. Hallottam őket, jól nyomják. Hallgasd meg őket.
- És honnan veszed, hogy tetszeni fog, amit csinálnak?
- Neked mi nem tetszik, ami zene? - nevet ki, és belebokszol a vállamba. Elmosolyodok megint, mert tudom, hogy igaza van.
- Ez igaz valamennyire. Tényleg, hogy van Lucy? - utalok a "testvérére".
- Nem tudja, hogy nem vagyunk testvérek. Azt hiszi, mindig is volt egy nővére, holott most sincs.
- Dehogynem. Te ott vagy neki.
- De ez más. Egyébként is, egyáltalán nem hasonlítunk. Ő folyton fiúkat gyűjt maga köré, és egyszerre mindig többel jár. Szerintem ez gáz.
- Mit ne mondjak? Szerintem is. Lehet, beszélned kellene vele.
- Rám sem hallgat.
Kinyílik az ajtó, és belép rajta Ben. Gombóc van a torkomban, és Norine- ra nézek, aki nemértően fordul bátyám felé.
- Asszem nekem mennem kell - hajtom le a fejem.
Elneveti magát. - Megmentelek, nyugi.
Feláll, és odasétál a testvéremhez, aki mindig mosolyogni kezd, ha találkoznak. Ezt furcsálltam is, de sosem szóltam. Minek?
- Luke segít nekem egy feladatban, még maradnia kell.
- De otthon festeni fogunk, jó lenne a segítsége.
- Csak fogtok. Ráér a segítsége holnap is.
- Norine, engedd, hagy vigyem haza!
- Marad - jelenti ki a szőke lány.
Ben elmosolyodik, én pedig tudom, hogy végem. Közelebb jön hozzám, én köszönök neki, mire felkap a vállára.
- Ez nem jött össze - nézek búsan Norine- ra, aki csalódottan kapkodja fel a cuccainkat a puffokról, majd a nyomunkba ered.
- Ben, rakd már le! - ér mellénk.
- Hazáig eszemben sincs.
Hozzáér a kezéhez, amitől a tesóm lelassít.
- Azt mondtam, rakd le - rebegteti meg ismét a szempilláit, mire Ben letesz. Nem értően fordulok mindkettőjük felé. - Most pedig hazamész, és nem zavarsz minket.
- Sziasztok! - köszön el, én pedig csak szörnyülködök.
- Norine, ezt hogy? - értetlenkedek.
Mosolyogva megrántja a vállát. - Vonzerő - neveti el magát.

/Norine szemszöge/

- Mivel sikerült marasztalnom, elmegyünk a vidámparkba? - dobom fel a labdát.
- Hát... - masszírozza meg a tarkóját. - Egye fene - rántja meg a vállát.
- Juhú! - csillan fel a szemem, és azonnal beszállunk az autómba.
Nincs olyan messze a park, hamar megérkezünk, és úgy ugrok ki a kocsiból, mint valami izgatott kislány, aki a karácsonyi ajándékát készül kibontani.
Azonnal megfogom Luke kezét, és elhúzom a vattacukroshoz. Már húzná elő a pénztárcáját, mikor visszacsúsztatom a zsebébe.
- Most én fizetek - mosolygok rá, és átnyújtom a papírpénzt a néninek. Vigyorogva távozunk a standtól, hogy egy újabbhoz mehessünk. Péntek van... mindenhol akciós cuccok, olcsó játékok, és méregdrága kaják. Jesszusom, péntek!
- El kell mennem a mosdóba. Mindjárt jövök, találkozzunk a dobálósnál - megvárom, míg bólint, aztán elindulok a kísértetház felé. Legalábbis azt hiszem, így hívják.
Megnézem a karórámon az időt, ami kereken 17:58- at mutat, én pedig összeszorítom a fogamat. Nem késel, nyugi! Nem késel, nyugi! - csitítom magam.
Megkerülöm az építményt, és mikor másodjára mennék el, valaki hátra ránt, így nekiütközök a mellkasának. Beszívom a levegőt, ami keveredik jellegzetes, egyedi illatával, így azonnal hozzábújok, és ráhajtom a fejemet.
- Hiányoztál - mondom neki.
- Egyedül vagy a szőkével? - tér rögtön a lényegre.
- Te is tudod, hogy Luke csak a barátom - forgatom meg a szemem.
- Jó, de azt is tudod, hogy neki mi vagy? Reménybeli partner? - tárja szét a karját.
- Most komolyan ezért jöttem ide? - kérdezem inkább magamtól, mint tőle. - Ha csak le akartál tolni, mert megint vele vagyok, akkor oké. De akkor felejts el. Csak miattad nem fogom otthagyni az egyetlen barátomat, aki nem érdekből van mellettem.
- Norine, csak féltékeny vagyok, ennyi az egész - neveti el magát. - Folyton vele vagy, és nekem ne mondja senki, hogy létezik fiú-lány barátság.
- Márpedig létezik! Nézd meg a miénket! - érvelek.
- Aha, ránézek a nyálgépre, és azonnal leesik, hogy tetszel neki.
- Hát persze. Valószínű.
- Na, gyere ide! - közelebb húz magához, és egy csókot nyom ajkamra. Lehunyom a szemem, és átadom magam az érzésnek. A kis pillangók felszállnak a gyomromban, és vad táncba kezdenek, míg szívem egyre hevesebben kezd verni. Ezt az érzést nem cserélném le semmire.
- Vissza kell mennem - suttogom a szájába.
- Nálatok vagy nálunk találkozzunk?
- Először hazaviszem Luke- t, és utána gyere át hozzánk. Oké?
- Nekem megfelel.
- Ott találkozunk! - egy utolsó csókot nyomok ajkára, majd visszasietek a szőke fiúhoz, aki már nagyban játszik a bódénál, és két hatalmas plüsst tart a kezében.
Közelebb megyek hozzá, szemére tapasztom két kezem, és várok.
- Ömm... Nem is tudom, Norine? - teszi fel a kérdést.
- Lehetséges - elnevetem magam, és közelebbről is megnézem a szerzeményeit. - U, még egy pingvined is van! - mutatok a cukiságra. - Én is játszok. Verseny? - mozgatok fel-le a szemöldököm.
- Aztán ne sírj, ha kikapsz! - nevet ki, én pedig elmosolyodok.
Kapunk három-három labdát, és azzal kell boldogulnunk. Leütöm a tíz poharat, ami egy háromszöget ábrázol, így választhatok egy plüsst. Akarok én is egy nagy pingvint, így azt vetetem le. Luke is eltalálja - ő mindig is jó volt ilyenekben -, és ő is választ; ezúttal egy jegesmedvét.
- Nem is tudom, miért vagyunk annyira oda ezekért az állatokért - emelem fel az egyik szemöldököm, miközben kicseréljük a szerzeményeket. Köztudott, hogy cserélgetjük egymás plüsseit. Ez már hagyomány nálunk.
- Holnap lesz egy grillparti a szomszédban. Hood- ék tartják. Meghívlak. Remélem eljössz - mosolygok rá, mire elhúzza a száját. Nem szereti, hogy folyton elráncigálom.
- Festünk.
- Ajj... Akkor csak egy órácskára! - könyörgök neki, mire beadja a derekát. - Úgy szeretlek! - csimpaszkodok a jobb kezébe, és az autó felé vesszük az irányt. Kinyitom, Luke beszáll mellém, beindítom, és elindulok Hemmings- ék felé. - Majd meggyőzöm a családod, hogy a grillpartin nagyobb szükség van rád.
- Szerintem Calum nem akarná, hogy ott legyek - jegyzi meg mellékesen.
- Calum mindenkit utál - forgatom meg a szemem. - Amióta focizik, nagyon menőnek képzeli magát. Oké, az is, de nem kéne visszaélnie vele - szünetet tartok. - Tudod mit? Hozd a gitárodat, és játssz valamit! Eszméletlen lenne! - jut eszembe rögtön az ötlet.
- De csak, ha megígéred, hogy többet nem rángatsz el sehova - adja meg a játékszabályokat.
- Ó - húzom el a szám. - Végül is, rendben van. Egyébként is: mindig beleegyezel, nem kell rángatni - húzok egy önelégült mosolyt, és leállítom a kocsit.

Hi guys!

Anyám, már tíz (10!!!!!) feliratkozó van! Te jó ég! Amikor elkezdtem ezt a blogot, nem számoltam ennyivel. Nagyon hálás vagyok nektek! És milyen hamar! :D Ezért is kaptátok a különkiadást, Luke gimnáziumi életéből, hogy egy kicsit hozzá is betekinthessünk. Mit gondoltok Norine- ról? Na, és a régi Luke- ról? Hasonlít a mostanira? És Luke testvéréről, anyukájáról, az utálatáról a foci iránt? Megjegyzésbe írjatok, és mindenre válaszolok! :D Oh, és a titokzatos fiúról? :DDDDDDDD 

Egy kis mellékizé: Tudom, 5SOS fanfic, 5SOS blog, satöbbi, de láttátok már a One Direction 'Drag Me Down' (remélem jól írtam) c. számát? Eszméletlen!!!!! A klipje iszonyat jó! Alapból imádok minden technológiát, meg ilyesmit, és az, hogy a NASA van a központban (hogy spoilerezzek), megfogott. Mellesleg, szerelmes lettem Liam hangjába XDD Igaz, nem ér fel Luke- éhoz, vagy Caluméhoz, vagy Michaeléhez, vagy Ashéhez, de azért... (mert ugye ők az elsők <3)

Hamarosan új rész, ne feledjétek! (bár lehet, hogy csak szeptemberben) Anyám, milyen furcsa leírni! Ez nem fejezet volt, ezért ugyanúgy fog jönni a következő, rendes rész, mintha ez nem is létezett volna. :D Aztán szurkoljatok, mert hétfőn gólyatábor (találtam egy osztálytársat pár napja :DD) és szerdáig leszek, tehát ha nem válaszolok a komikra, akkor azért van. Istenem, úgy izgulok!!!! :$ Na, nem fárasztalak titeket tovább. Nem sokáig. :D A különkiadást még a tizenegyedik fejezet feltétele előtt megírtam, Luke szemszögéből. A Norine- ét most, mert kaptam egy kis ihletet. Még egy órája nem gondoltam volna, hogy ezt hozom ki belőle. Bocs a helyesírási hibákért! :D Este van, legyen mentségemre. :D
Hatalmas ölelés, Brynn