Nyolcadik fejezet - Sápadtság

Hi guys!

Először is: most egy kicsit hamarabb hoztam részt, mint szoktam, mivel drága főhősünknek van a szülinapjaaa!!!! Boldog szülinapot Luke! <3
Gondoltam örülnétek neki és ebben a részben már lesznek utalások (nem sok) a következőkre, talán észreveszitek! :D
Ölel mindenkit,
Brynn

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

/Luke Hemmings/

Igazából azt hiszem, senki sem tudja valójában, hogy milyen világban élünk. Léteznek természetfeletti lények? Nem? Miből gondolod? Léteznek? Miből gondolod?

Egyszerű kérdések, amikre nincs válasz. Mondjuk van aki tudja, van aki csak találgat, és van, aki nem tudja. 

Még mindig fogom Brynn csuklóját. Nincs szívem még jobban megszorítani, csak sajnos már most is elég nyugtalan.

Belenézek a csodálatos barna szemeibe, amiben most egy kicsit félelem vegyül a haraggal és a csalódottsággal. A tömeg kezd eloszlani, nem is foglalkoznak velünk.

- Miért nem engedsz már el? - néz rám bosszúsan.

- Szeretném újrakezdeni - szögezem le.

- Már elmondtam a béna ötletedről a véleményem - sóhajt.

- Én pedig megmutattam a béna véleményedre az én véleményem.

- Hát elég béna volt! - húzza fel a szemöldökét.

- Mutatok valamit.

Elkezdem felhúzni a lépcsőn, egyenesen oda, ahol régebben olyan sokat járkáltunk a srácokkal. Még mikor gimisek voltunk... Milyen rég is volt az!

Azóta senki nem járt itt, minden úgy maradt, ahogy mi hagytuk annak idején. Azt hiszem, itt jött az a gondolat, hogy alapítsunk együtt egy bandát.

Fent található az összes cuccunk, amit kivittünk. Napernyők, nyugágyak és ilyesmik. Mivel régen még nem volt tulajdon alatt, akkor nyugodtan használhattuk, senki nem szólt ránk. Miért pont ezt választottuk? Mert magasan van a teteje, és, mert van ott egy medence.

Felhúzom Brynnt a létráról (mert a lépcsőt elhagyva még csak egy szintre érünk, onnan létrával kell közlekedni), majd leporoljuk magunkat.

- Azta! - néz körbe ámulva.

Tudtam, hogy tetszeni fog neki. Minden lány szereti az ilyesmit, akkor miért lenne ő kivétel? 

- Ez csodálatos! De mik ezek itt? - mutat a cuccainkra.

- Ezek a mijeink. Régen, amikor még gimisek voltunk, akkor találtunk rá a helyre. Elég eldugott környéken van és akkor még nem volt tulaja. Senkit nem zavart, ha itt lógtunk - rántom meg a vállaim.

- Király!

- Persze ugyanúgy Riverstone- ban is van ilyen tanyánk, amit gyakrabban használtunk. Szinte mindennap... - emlékezek vissza.

- Az is egy bár tetején van? - nevet.

- Nem, dehogy. Ez sem volt eddig bár... Régen étterem volt, azt hiszem. Bár erről inkább Ashtont kéne megkérdezned, ő lakott itt.

- Nem tudom ki az - emlékeztet.

- Akkor majd bemutatlak neki és a többieknek is.

- Na persze! Nem muszáj... Láttam őket, elég is volt annyi - megy a korláthoz és lenéz a földre, ahol nem is jár kocsi, legfeljebb egy- kettő.

Kihajol elég rendesen és a lábát is felrakja az első fokra a kerítésen.

- Ki ne ess! - rántom vissza, mire a karjához kap.

- Ez fájt! - néz oldalra. - Nem akartam leugrani, te hülye! Nem leszek öngyilkos!

- Aha, ki is nézem belőled! - nevetek.

- Nem kell hinned nekem - rántja meg most ő a vállait.

- Te hiszel a természetfeletti lényekbe? - ugrik be a kérdés. - Mindegy, végül is hülye kérdés volt. Mesélj inkább magadról! Kíváncsi vagyok az életedre!

- Ez honnan jött? - sápad le.

Fogalmam sincs mi történt a kérdéskor, de Brynn színe megváltozott: sokkal fehérebb lett, pedig az elég nehéz neki, mert majd' olyan fehér, mint a hó.

- Nem tudom. Sokszor gondolkozom ilyeneken... Mármint, hogy mi vett rá arra, hogy itt dolgozz - vallom be.

- Tudod... Nem lenne jó ötlet elkezdni - megint ránt a vállain.