Prológus

Hi guys!

Meghoztam a Prológust, remélem tetszeni fog! :)

/Luke Hemmings/

- Gyere már Hemmo, ne kéresd magad! - nyavalyog mellettem Ashton.

- Igyekezzünk, előre akarok ülni! - csatlakozik Michael és Calum is.

- Egy óra! - emelem fel az ujjam, és egy sóhajtás közepette beülök melléjük a kocsiba.

Igazából semmi kedvem meglátogatni azt a sztriptízbárt, ahova megyünk, mert most jöttünk haza. Nekik első dolguk mi? Hát csavarogni! És hol? Egy bárban!

A fejemben különféle gondolatok cikáznak arról, hogy hogyan tudnék megszökni mellőlük, de persze úgy sem sikerülne egyik sem, hisz' ismerem már a barátaimat. Na meg nem olyan felelőtlenek, hogy magamra hagyjanak. Vigyáznak rám, de kedvesek!

Nincs messze a sokszor megemlített hely, Calum le is parkol a járda szegélye mellett. Az autó pont a bejáratra néz, így sokkal könnyebb lesz megtalálni, ha már visszafelé jövünk.

Tíz perce próbálnak kirángatni a kocsiból, nem sok sikerrel.

- Gyere már! Azt mondtad egy óra! - húzza a karomat Calum.

- Hagyjál már! Menjetek, én maradok a kocsiba! - makacsolom meg magam, de a két másik haver is csatlakozik Calhoz, így könnyedén kicibálnak a járműből. Egy hangos puffanással földet is érek, és hármójukon landolok.

- Na hali! - felpattanok gyorsan és szaladni készülök, de Ashton elkapja a lábam, így eltanyálok.

Hangos nevetésben törnek ki, mire mérgesen végighúzom kezeimet a nagy becsben tartott Nirvánás pólómon, ahol porszemek pihennek.

- Na gyere! - megfogják a karomat és beinvitálnak maguk mellől az ajtón.

Szem forgatva megyek előttük, aztán leültetnek egy kényelmes, vörös színben pompázó székre.

- Ne mozdulj! Mindjárt jövünk! - szól rám Michael kicsit parancsoló hangon.

- Jó - válaszolom unottan.

- Helyes! - bólogat.

Keresztbe teszem lábaimat és hátradőlök a székben, miközben távolodó barátaimat nézem.

Hirtelen lekapcsolódnak a fények, csak a "színpad" marad kivilágítva. Ki is ég a retinám a gyorsan átváltozott fényviszonyoktól.

Egy lány jelenik meg és azonnal elkezd táncolni. Végig az arcát fürkészem, na meg persze az őrjöngő tömeget, amint pénzt, virágot és egyéb dolgokat hajigálnak a színpad felé.

Arca rezzenéstelen, ajkaiban mosoly bujkál, de nem őszinte. Persze, hogy tudom milyen az! És ez biztosan nem olyan.

Tekintetünk találkozik és ereszt egy enyhe mosolyt, miközben még intenzívebben táncol.

Körülbelül fél óra múlva vége is van a műsornak, jön a következő lány. Felállok a helyemről, és elindulok megkeresni. Nos, nem sok sikerrel ugyan, de végigkérdezgetek mindenkit, ki is Ő. Senki sem tudja. Akkor én leszek az első, aki kideríti.

Meglátom pár idősebb pasival beszélgetni, mire elkezdek neki integetni. Értetlenül néz rám, miközben elfordítja a fejét.

- Megbocsátanátok egy pillanatra? - kérdezi csilingelő hangján és elindul felém, nem foglalkozva a válasszal.

Mikor közel jön hozzám, megáll és dobogtatni kezd a lábával.

Egy pillanat múlva megrántja a karom, majd elkezd felhúzni az emeletre. A fejem zsong a hangos zenétől és fogalmam sincs, hogy mit akar.

Mikor felérünk, belök az ajtón, majd bezárja. Magához húz és megcsókol.

Érzem, ahogy nyelve bebocsátást kér, meg is adom azt, amit szeretne. Rálök az ágyra és rám dől, miközben a pólómtól próbál megfosztani. Fordítok a pozíción és most én kerekedek felülre.

- Mit szeretnél? - kérdezem tőle fülig érő vigyorral.

- Ne csináld! - forgatja a szemét. - Essünk túl rajta, add ide a pénzt és mehetünk. - mondja és megint megcsókol.

Eltolom magamtól és felállok az ágyról.

- Miről beszélsz? - értetlenkedek.

- Szexről - hangjában keserűség bújik meg. - Hallottál már róla vagy olyan kis angyalka vagy, hogy még a szót sem ismered? - felül, keresztbe teszi a kezeit és felhúzza a bal szemöldökét.

- Nem nekem kell oktatás, hanem neked.

- Hah! - felkacag és megrázza a fejét. - Tényleg nem tudod ki vagyok? - ugrik fel a puha tárgyról, majd megcirógatja az állam.

- Tudnom kéne? - mosolyodok el, mire ő is ezt teszi.

- Pimasz vagy - nyúl a számhoz.

- Na és te tudod ki vagyok?

- Tudnom kéne? - húzza fel szemöldökeit és még mindig az a letörölhetetlen vigyor ül az arcán.

- Hát... - gondolkozok el feltűnően. - Lehet - csapok az orrára.

- Biztos valami újgazdag család egyetlen gyermeke. - nyúl a kardigánjáért, ami az ágyon hever.

- Nem talált - rázom meg a fejem.

- Akkor egy híresség, akinek nincs jobb dolga, mit itt csücsülni.

- Nem éppen.

Megint felveszi azt az arcát, amikor nem ért valamit.

- Ki vagy te?

- Egy fiú... - simogatom meg most én az állát -, akire mindig emlékezni fogsz! - mosolyra húzom a számat, ő pedig megforgatja a szemét.

- Bökd ki mit akarsz, mert van még egy csomó jelentkező rajtad kívül.

- Tudom, hogy mi van itt. Tudom, hogy valójában undorodsz ettől a munkától. Egyet mondj el! Akkor miért csinálod? - fordulok meg, így háttal vagyok az ágynak.

Rálök - megint - a tárgyra és felém helyezkedik.

- Mert van, akinek nem jutott a fényűző életből. - néz rám komolyan, aztán a számra és végül megcsókol.