#mégmindignemújrészsorry:( #deérdekelhet:)

Hi guys! :) 

Huha. lehet, hogy kicsit lázadtok azzal, hogy nem jönnek a komik, de el kell szomorítsalak titeket, még mindig nem hozok új részt egy darabig. Le kell telnie bizonyos időnek, hogy legyen értelme. Nos, addig gondoltam megosztom veletek az ötletem. :)

Mint tudjátok, (vagy nem) imádok írni, és fel sem merült bennem a kérdés, hogy esetleg ne írnék másik blogot. Amíg ennek nem lesz vége, természetesen nem nyitok/kezdek/folytatok, mert úgyis csak az lenne, hogy szüneteltetnem kéne - tapasztalat, lásd: blogger profilom, CAS (Close As Strangers)

De! Megvannak az ötleteim, hogy miket szeretnék, és megpróbálom majd megvalósítani őket. Ezen kívül még szeretnék a maradék három fiúról blogot, és Dylan O'brien- ről. Thomas Sangster még kérdéses, mert nincs ötletem hozzá. :)

Akkor: amelyik történet érdekel, ahhoz görgess, és olvasd el a tartalmát! (nekem személy szerint mind tetszik, de van egy nagyon nagy kedvencem. Nem mondom meg melyik, mert gonosz vagyok. :D) Nagyon rákaptam erre az If I Stay- es borítóra, és magam is gyártottam az újdonsült történeteimhez, és a Segítekhez is. Na? Mit szóltok hozzájuk?

Ashton Irwin Fanfiction - A tükör átka

Fülszöveg:

" Az én életem fabatkát sem ér. Hogyan is érhetne, ha nem vagyok egyéb, mint egy tükörbe zárt szörnyeteg? Igen, jól olvastad. Unalmasok a mindennapjaim, főleg úgy, hogy egyfolytában ugyanazt kell csinálnom. Egyik tükörből a másikba utazgatni, vagy éppen egy kisgyereket ijesztgetni a kocsi visszapillantó tükréből. Egyszer-kétszer még muri, na de többször? Nem igazán. "

Colett Hastings arra kényszerült, hogy hátralévő életét - már, ha nevezhető annak - tükrökbe zárva töltse. A lány nem tudja, hogy szellem- e, vagy sem, azt se, hogy meggyilkolták- e vagy nem. Miután kellőképp kiélhette vágyait a gyerekek, és felnőttek ijesztgetésében, találkozik egy olyan fiúval, aki egyáltalán nem rémül meg tőle, sőt; még meg is érinti. Mi történik? A fiú miért tudja megérinteni, míg a többi ember nem? És ő miért nem fél tőle? Ki ez a fiú?




Calum Hood Fanfiction (újradolgozás) - Tűzben maradt élet

Fülszöveg:

Ha az embert meg akarják ölni, akkor semmi kétsége efelől: nem méltó az életre. Legalábbis, a norvég lány ezt gondolja. Több hétig fekszik kómában, amikor felébred, akkor kapja meg a dobozkát, és a tartalmát attól a fiútól, akit nem is ismer. Miután felépül, kiengedik, és részt vehet a helyi Tavaszi Bálon, ahol megismerkedik Calum Hood- dal. Csakhogy Eline- nek fogalma sincs, hogy kivel hozta össze a sors. A fiú a polgármester egyetlen gyermeke, és szeme fénye. De vajon az apuka tudja, mit titkol előle a fia? Amint kiderülnek a titkok, a lány összeomlik, ráadásul Calum sem hagy neki békét. Az öngyilkosság határán áll: egy nap már nem fél megtenni. Hogy végződik Eline és Calum sorsa? Sikerül véghezvinni az öngyilkosságot?




Michael Clifford Fanfiction - Miattam van minden

Fülszöveg:

Egy lányt sok mindenért piszkálhatják a gimiben: azért, mert nem olyan, mint a többiek, mert csúnya, mert túl szép, mert karcsú, mert kövér, mert anorexiás. Igen, azért is, mert az apja egy gyilkos. Lilly Walker édesapja kiskorában gyilkosságot követett el az édesanyja ellen. Azóta is börtönben ül, ám mikor Lilly harmadikos a gimiben, már majdnem végez is azzal a tanévvel, hazaengedik az ősét. Lilly- re kétszer annyi nyomás nehezedik, ráadásul kezd megint a középpontba kerülni az apja miatt. Vajon meddig képes megbirkózni a folyamatosan piszkálódó megjegyzésekkel? Na, és az utálókkal? Ki az a Michael Clifford, és miért akarja mindenáron az apához hasonlítani lányát? Talán megvan az oka? De, ha igen, akkor mi az?




Dylan O'brien Fanfiction - Démoni álca: démonoknak

Fülszöveg:

Mindenkinek mást jelent a vámpír szó. Aaron- nak azt, hogy el kell őket pusztítani, Rachel- nek pedig nemlétező természetfeletti lényeket. Rachel régóta abba az iskolába jár, ahol vámpírok vannak, de csak utolsó előtti évében látja átváltozni őket. Pont aznap, mikor Aaron megérkezik, mint új diák. Ez nem lehet véletlen... Aaron- on, és Rachel- en kívül mindenki fertőzött, így el kell menekülniük. Mielőtt a fiú apja felégeti a létesítményt, Rachel kap a konyhás nőtől egy nyakláncot, és egy mondatot fűz hozzá: Soha ne vedd le!  A lány megfogadja, és Aaron- éknál lakik tovább, a szüleivel való rossz viszonya miatt. De mi van akkor, ha Rachel is megfertőződött? Na, és, ha Aaron is? Miért kapta Rach a nyakláncot? Ki a konyhás néni? És a fiú miért nem kapott ékszert? Aaron apja felajánlja Rach- nek, hogy csatlakozhat a vámpírvadászokhoz. De mi van akkor, ha közéjük való? Akkor a fiúnak kell végeznie vele?

Kinek melyik volt a kedvence? Na, és borítótervek közül? Hú, én az utolsóba imádom azt a fekete szemet. Fantasztikus *-* A sorrendek, ha minden rendben megy: befejezem a segítek mindkét évadát (több nem lesz), aztán a CAS- t újraírom (new nevén Tűzben maradt élet), és végül választhatok három közül. Hát, személy szerint legközelebb hozzám a tükrös áll, így az lesz harmadjára, végül a Michael- es FF, és a Dylan- es. És, ha összejön, akkor a Thomas- os. :) Megjegyzéseket kérek! :( Hatalmas ölelés, Brynn c:

Úgy szeretlek titeket!

Hi guys!

ÚÚ, annyira, de annyira imádlak titeket! El sem hiszem, de már majdnem 3000 az oldal megtekintése! Ti elhiszitek? És mindezt tőletek! Köszönöm, köszönöm! <3 És persze a kommenteket (chatben, és megjegyzésben egyaránt), pipákat (abból egyre kevesebb van, de a komik pótolják :D)., és a feliratkozókat! Annyiranagyonszeretlektiteket!

A napi látogatottság sohasem esik 16-20 alá, ami nagyon boldoggá tesz! :D Amikor megosztom a facebook- on a blogot, mindig megnő 100- al a látogatottság aznapra. :D Ez olyan jó!

Jut eszembe: szeretnétek facebook- os csoportot? 

Személyes véleményem szerint nem szükséges, mert mindig elfelejtenék írni bele, de ha nagyon szeretnétek, megpróbálom kordában tartani. :D

Egy kis ízelítő a következő (11.!!!) fejezetből:

" Nem akartam tovább ott maradni, a sok ember között, akik ünnepeltek. Én nem ünnepeltem semmit, végképp nem annak az agyament fickónak a születésnapját. Muszáj volt eljönnöm Luke- tól, mert már nem bírtam: sem azt, ahogy körülöttem mindenki boldog, sem azt, hogy felhánytorgatja azt a reggelt, amikor otthagytam. Egyik sem hiányzott.

Egyik lábam után rakom a másikat a csatorna mentén, amit az a gyér világítás is színesebbé tesz, ami itt van. Gondolkozom, hogy hogy süllyedhettem idáig. Miért kezdtem el a bárban dolgozni? Igazából anyám miatt... "

Ez az első pár sor. :D Remélem felkeltette az érdeklődéseteket. Kisebb betekintést nyerhettek Brynn múltjába! A huszonhatodik (azt hiszem) fejezethez képest silány, de addig érjétek be ennyivel. :D
Ha még aranyosabbak lesztek (jesszus, mit kérek tőletek), megleplek titeket egy különkiadással! Na? Áll az alku? :D
Hatalmas ölelés,
Brynn

Ui: Kérlek kommentben válaszoljatok a kérdésekre. :) Nagyon fontos lenne. :) (minél több komment, annyi nappal hamarabb jön a rész) :DDDD Szerintem ez korrekt, mert nincs kommenthatár. Inkább ilyen motivációs, és nem kellesz annyit várni. És szerintem megéri. :D

Tizedik fejezet - Idióta Én

/Luke Hemmings/

Megérkezünk a bálterembe a srácokkal, akiken szintén álarc van. Nehéz lesz megtalálni egymást a tömegben, ha kell valami, de hál' Istennek van telefon.

Mikor beérünk, mindegyikünk szétszéled, és lerohan egy olyan lányt, akinek nincsen partnere. Találok is egyet, csodálatos rózsaszínben pompázik, az álarca sem különbözik a ruhájától. 

- Szabad? - nyújtom felé a kezem mosolyogva, mire kacarászva elfogadja.

A táncparkett felé húzom, Ő pedig beljebb, és beljebb tol minket, a terem közepére. Nem igazán szeretem, ha én vagyok a középpontban, de talán ma este kivételt teszek.

Szemeimmel Brynnt keresem, és legbelül reménykedem, hogy talán ma Ő is itt van. Nem, a lány, akivel táncolok nem Brynn. Hogy honnan tudom? Szőke haja van, úgyhogy biztosan nem Ő az, hacsak nem parókát húzott.

Pár forgás után váltok partnert: mikor az egyik forgás van, akkor egy másik embert kapok magam mellé. Mindenki így csinálja, és így jobb is a hangulat.

Fél hét van, és mindenki táncol. Vagyis majdnem mindenki. Lemegyek a táncparkettről szusszanni, és a puncsos asztalhoz sétálok, hogy megkóstoljam. Megállok, töltök a poharamba, mikor valaki megáll mellettem. Világoskék ruhát visel, ugyanolyan színű álarccal. Sötét haján megcsillannak a fények, barna szemei pedig a puncsot vizsgálják.

- Elfáradtál? - kérdezi tőlem, miközben még mindig az édességet nézi.

- Csak puncsra vágytam - rántom meg a vállaimat. - Nincs kedved táncolni, miután megittuk?

- Szívesen.

Két perc alatt lezavarom az ivást. Nem akarom megváratni, és egyébként sem tartott olyan sokáig, hogy várni kelljen. Mikor Ő is végez, felé nyújtom a kezem és ugyanúgy teszek, mint az előző partnereimmel.

A terem közepén táncolunk a számra. Igaz, megszoktam, hogy soha nem hallgatok ilyet, de azért táncolni tudok rá. Legalábbis nagyon remélem.

- Csodálatosan nézel ki - suttogom a lánynak a leheletnyi fényben, amit a táncparkett kap.

- Köszönöm.

Nagyon ismerős. Nem tudom honnan, de valamiért úgy érzem, mintha már évek, évtizedek óta ismerném. Pedig... Nem valószínű.

- Hogy hívnak? - kérdezem hirtelen. 

- Miért érdekel? - húzza fel egyik szemöldökét, amiből azonnal rájövök.

- Vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit... Brynn.

- Ki vagy Te? - elengedi a kezem, de utána kapok és tovább táncolunk.

- Reméltem, hogy ma együtt táncolunk - mosolyodok el.

- Luke? - kérdezi.

Amikor kimondja a nevem, mindig valamiféle bizsergés fog el, de nem tudom megmondani, hogy mi ez, mert még sosem éreztem ilyet. Legalábbis nem hosszútávon.

- Állok szolgálatodra - hajolok meg előtte, aztán folytatom a táncot.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek?

- Reméltem - kacagok, mire elmosolyodik. - Komolyan gondoltam.

- Mit?

- Hogy csodálatosan nézel ki.

- Én pedig a választ. Egyébként nem az én érdemem. Az egyik lány választotta ki a ruhát, és az álarcot azzal a céllal, hogy majd ebben leveszlek a lábadról - neveti el magát.

- Hát, mit ne mondjak? Sikerült.

- Gondoltam - kacér mosoly bújik meg a szája sarkában.

- Bemutatlak a barátaimnak, rendben?

- Láttak már. Egyébként sem hiszem, hogy jó ötlet.

- Miért? 

Nem tudom. Én tisztán emlékszem Norine- ra, de Ash megesküdött rá, hogy az előttem álló lány tisztára Ő. Pedig szerintem nem. Akkor majd meglátjuk.

- Egyszerűen nem. Nem vagyok társalgós típus.

- Hát igen, volt hozzá szerencsém - nézek rá somolyogva.

- Ugye nem arról a múltkori éjszakáról beszélsz?

- Nem, az utána következő reggelről - nevetek.

- Öö... - nem tud megszólalni.

- Ne aggódj, nem történt semmi.

Na most már igazán nem tudja mit szóljon, így csak csendben táncolunk tovább. Viszont ahogy sejtettem, megtöri ezt.

- Nem fordul elő többet.

- Az olyan reggel? - kérdezem.

- Nem. Az olyan éjszaka - néz a szemembe, aztán elszakítja magát tőlem, és elszalad ki az épületből.

Gondolkozom, hogy menjek- e utána, aztán végül csak sikerül magamra erőltetni egy kis modort, úgyhogy utána megyek.

Kicsit fülledt a levegő, bár ez itt, Ausztráliában nem meglepő. A szemeimmel keresem a lányt, akinek most bent kéne táncolnia - velem.

Idegeskedek, hogy miért kellett felhoznom a témát, igazán megtarthattam volna magamnak, hisz' tényleg semmi értelme nem volt annak, hogy elmondjam.

Hi guys!

Mit szóltok az új designhoz? Egy kicsit unalmasnak találtam az előbbit, így gondoltam, újítok. Egy drága bloggerina bejegyzése (nevén Szimy) segített változtatni rajta, és jobban tetszik, mint az előző. Na igen, a következő kérdésem: mennyire tetszett a fejezet? Mit szóltok hozzá? Szerintetek hová ment Brynn? Ó, és mit gondoltok, hogy fog elsülni a következő találkozásuk Luke- kal? :) Kérlek drágáim, kommenteljetek! :) Hatalmas ölelés, Brynn

Kilencedik fejezet - Szabad?

/Brynn Carrington/

Amikor azt hiszed, hogy minden a legnagyobb rendben megy, de közben mégsem. Nos, azt hiszem, én most pontosan úgy érzem.

Nem tudom mi van velem, egyik pillanatban úgy viselkedek, mint valami boszorkány, a másikban meg mint egy ártatlan bárányka. És mindez csak azért, mert Ő itt van. És ezt mind Ő váltja ki belőlem.

- Vissza kell mennem - elindulok a létra felé, de Luke megáll előttem. - Mi az, már megint ilyet akarsz játszani? - forgatom meg a szemem. - Ugye tudod, hogy nagyon nincs ínyemre?

- Ugye tudod, hogy este sztárvendégek leszünk? - pimasz mosolyra húzódik a szája.

- Mintha már említetted volna...

- Most nem fogom az utadat állni. Este úgyis találkozunk - görbe vonalat húz ajkaiból és elégedettség ül ki arcára.

- Meglátjuk még - kacsintok és leugrok.

Talpra érkezek, tisztára, mint egy macska. Különbség mondjuk elég sok van köztünk, de hát na! Végig a ma este jár a fejemben. Sztárvendég a barátaival. Ah, hogy nekem mindig ilyenekbe kell belebotlanom!

Szaladok a folyosón, hogy ne késsek el még jobban a ruha-kiválasztásról, de tudom, hogy már javában megy. Körülbelül tíz percem maradt.

Fuldokolva rontok be az Ivyvel közös szobánkba. Barátnőm tátott szájjal néz, hogy vajon mi történhetett, de én csak leintem, hogy hagyjon és segítsen.

Azonnal kikap egy csodálatos, pontosan rám illő ruhát. Mintha csak rám szabták volna! És kék!

Alapjába véve utálom a világos színű ruhákat, de ez tetszik. Nagyon megy a barna szememhez és a sötét hajamhoz. Tisztára ellentéte vagyok a szőke cicababának... De Brynn, ez hogy jött?! Ah!

- Ebben leveszed a lábáról - mosolyog rám biztatóan Ivy, nekem pedig megered a könnyem. Nem, nem szó szerint, de belül sírnék. Az igazi és a nem igazi anyám sincs itt, hogy megmondja, hogy "Igen, Brynn, ez a Te ruhád!", ami rohadtul hiányzik.

A nevelő szüleim azt hiszik, hogy valami nagyon cool munkám van messze Sydneytől, de ettől nagyobbat aligha tévedhetnek. Oké, tényleg cool és imádom is - amúgy nem -, de már csak azért sem mehetek el, mert akkor megtalálnak Ők, márpedig azt nem szeretném.

- Büszke vagyok rád, Brynn - simít végig a ruha oldalán Ivy, miután segített felküszködni magamra.

- Köszönöm. 

- Ugye tudod minek ez a ruha? - kérdezte.

- Miért?

- McCartney meg akarja ünnepelni Jonathan negyvenötödik születésnapját, így egy bált rendezett neki. Először nem itt leszünk, hanem elmegyünk oda, ahol meg lett szervezve ez az egész. Ezért is nem kellett olyan ruhákba öltöznünk.

- Oh... - meglepődök. 

- Mindenki ott lesz, aki a bál után ide fog jönni. Persze Jon kívül mindenki tudja, hogy McCartney mit szervezett. Remélem nem haragszol, hogy nem mondtam hamarabb, de nem akartam, hogy McCartney rám szóljon, amiért kikotyogom.

- Semmi baj - halovány mosoly bukkan fel a szám sarkában.

Ivy mindig is az a lány volt, akire számíthatott az ember. Hiába volt már tizenkilenc éves, mindent elmondhattam neki, ami kicsi szívemet nyomta. Tudott az életem egy részéről, a baklövéseim negyedéről és mindenről, amit valaha el akartam mondani. Sosem árult be, amikor megtehette volna. Attól még nem vagyunk barátnők. Csak elvisel, nem több.

Mintha csak olvasna a gondolataimban, megszólal:

- Ugye tudod, hogy rám számíthatsz akkor is, ha másra nem?

- Hogyne tudnám! Köszönöm. Nélküled már rég nem lennék itt.

- Dehogyisnem! De most elég ebből! Menjünk le a többiekhez! Előtte pedig - odaszalad a szekrényhez és kivesz belőle egy világoskék álarcot, ami tökéletesen illik a ruhámhoz. - Vedd fel! Álarcos bál, így senki nem tudja, hogy ki vagy! - mosolyog rám.

- Köszönöm. Neked milyen? - felmutat egy csodálatos zöldet, ami az Ő ruhájához passzol.

Nevetgélve megyünk végig a folyosón, miután magunkra aggattuk az álarcot és egy kis sminket is. Ivy egy kicsit túlzásba esik ilyen téren, de én utálom, ha valakin egy vakolatnyi van.

Beülünk a kisbuszba, amikor már elmúlt háromnegyed hat, aztán McCartney elvezet a bálteremig. Jonathan azt sem tudja merre megyünk, de nagyon izgatott és nem értette, hogy az a McCartney, akit alig pár hónapja ismer, miért ilyen vele. Azt meg végképp nem sejtette, hogy a negyvenötödik születésnapja alkalmából bált rendez neki. Na meg... Bált?! Egy pasinak?! Aki negyvenöt lesz?! Nem értem...

Kiszállunk és besétálunk a terembe, ami hatalmas és a teteje ilyen kupolaszerű. Nagyon szép az egész, a berendezettségével is maximálisan meg vagyok elégedve. Na és a vendégek! Mindenkin álarc, még az úriembereken is. Az egész látóteremet beteríti a sok öltöny, zakó és csodálatos báli ruhák. Közben Ivy- ék eltűnnek mellőlem, így egyedül maradok.

Kikecmergek a táncparkettről és megvárom, míg felszabadul egy üres hely az egyik kanapén, aztán leülök. 

Egy fiú jön ide elém, meghajol, majd a kezét nyújtja felém. Elmosolyodok, de nem állok fel.

- Kisasszony, felkérhetem egy táncra? - kérdezi aranyos akcentussal, mire még nagyobb mosolyt kanyarítok. Belehelyezem kis kezem az övébe, felhúz és kivezet a táncparkettre.